Áttörés történt egy súlyos bénulásos betegség kutatásában

Korábban az sem volt bizonyos, hogy a bénuláshoz és halálhoz vezető idegsorvadás valamennyi formája közös okra vezethető vissza. Most ez igazolódott, és sikerült azonosítani a hibás molekulákat. Végre megnyílt az út a célzott gyógyszeres terápia kidolgozása felé.

Az idegek elsorvadásával járó súlyos és egyelőre gyógyíthatatlan betegség, az ALS (amiotrófiás laterálszklerózis) 350 000 embert érint világszerte, gyermekeket és felnőtteket egyaránt. Magyarországon körülbelül 500 új eset fordul elő évente. A betegekben a mozgató idegsejtek pusztulnak el, ami az általuk beidegzett izmok gyengüléséhez, működésük kieséséhez vezet, mígnem a betegek fokozatosan elveszítik a képességüket a mozgásra, beszédre, nyelésre. A kór lassan a légzőizmokat is eléri, s a halál az esetek felében a betegség jelentkezésétől számított 2-3 éven belül bekövetkezik.

A betegség elbutulásos formája az agykéreg fali és halántéki lebenyeit pusztítja, minek hatására a betegek elvesztik ítélőképességüket, beszédértésük leromlik, és lassan képtelenné válnak a legegyszerűbb napi feladatok ellátására is.

Az orvosok egyelőre tehetetlenek az ALS-sel szemben, hiszen mindezidáig még az oka is ismeretlen volt, sőt, azt sem lehetett egyértelműen tudni, hogy a betegség különböző formái mögött vajon ugyanaz a kóros mechanizmus húzódik-e meg.

Megtalálták a kóros molekulákat

A chicagói Northwestern University orvosi fakultásán, a Feinberg School of Medicine-ben azonban most sikerült azonosítani az ALS valamennyi formájáért felelős molekuláris rendellenességet. Kiderült, hogy a gerincvelő és az agy mozgató idegsejtjeiben működő fehérjelebontó és újrahasznosító rendszer meghibásodása képezi a betegség alapját. Az idegsejtek optimális működése a fehérjék alkotóelemeinek hatékony újrahasznosítását feltételezi. Az ALS-ben az ezért felelős molekuláris gépezet mond csődöt, így a sejtek képtelenek önmagukat fenntartani és javítani, súlyos károsodást szenvednek, s végül elpusztulnak.

Azzal, hogy a chicagói kutatók munkája nyomán - melynek eredményeit a Nature hasábjain tették közzé - ismertté vált az ALS valamennyi változatának közös oka, végre megnyílt az út a célzott gyógyszeres terápia kidolgozása felé. Ezt hangsúlyozta Teepu Siddique, a Feinberg neurológia-professzora is, majd hozzátette: immár megkezdődhet azoknak a vegyületeknek a keresése és vizsgálata, amelyek a szóban forgó fehérjelebontó masinéria működését szabályozzák, és képesek a meghibásodást helyrehozni.

A fehérjelebontó útvonalak jobb megismerése a többi neurodegeneratív betegség, főleg az elbutulással járó Alzheimer és az elsődlegesen mozgászavarokat okozó Parkinson kutatásának is lendületet adhat, hiszen ezeket a kórokat is egyes le nem bomló fehérjék összecsapzódása és felhalmozódása okozza. A károsodott, vagy hibás térbeli alakot felvevő fehérjék eltávolítása kulcsfontosságú az idegsejtek optimális működése szempontjából.

Negyedszázadnyi kutatás

Az ALS-nek három formája ismeretes. Az örökletes vagy családi forma, ami családokon belül nemzedékről nemzedékre átadódik; a nem örökletes, más néven sporadikus forma; illetve az agyat érintő, elbutulást okozó forma. A chicagóiak kiderítették, hogy a családi és az elbutulással járó forma ugyanannak a génmutációnak a következménye, s ezzel a mechanizmus szintjén is kapcsolatot teremtettek a változatok között.

"Életük virágjában, erejük teljében lévő embereket támad meg és terít le ez a gyilkos kór" - mondta Siddique. - "Az elbutulásos ALS különösen kegyetlen, hiszen egyszerre fosztja meg áldozatát cselekvőképességétől és értelmétől."

Siddique és csapata már vagy negyedszázada keresi az ALS mögött meghúzódó molekuláris folyamatokat. Mint elmondta, eredetileg az vonzotta a területben, hogy ez volt a neurológia egyik legnehezebb problémája, egyben az egyik legpusztítóbb idegrendszeri kór, melynek nemhogy az ellenszere, de még az oka is ismeretlen volt.

Siddique erőfeszítéseinek gyümölcseképpen már 1989-ben rámutathatott, hogy az ALS-re is alkalmazhatók a molekuláris genetika módszerei. 1991-ben leírta az ALS-hez kötődő első kromoszóma-helyet, ami elvezetett a SOD1 fehérje felfedezéséhez, és az ALS első állatkísérletes modelljének megalkotásához.

Meghibásodott fehérjelebontás

A Feinberg kutatói az ubiquilin-2 nevű fehérje működési zavarában azonosították az ALS okát. Az idegsejtekben termelődő ubiquilin-2 normálisan kulcsszerepet játszik a károsodott és a helytelen térbeli alakot felvevő (hibásan "hajtogatott") fehérjék lebontásában és újrahasznosításában.

Az ALS-es betegekben azonban az ubiquilin-2 nem látja el a feladatát. Ennek eredményeképp a hibás fehérjék felhalmozódnak a gerincvelő mozgató neuronjaiban, valamint az agykéreg és a hippokampusz egyes idegsejtjeiben. A keletkező fehérje-lerakódások, amelyek az ALS-re jellemző módon csavarodott fonalgombolyag alakot vesznek fel, romlásba taszítják az idegsejteket.

A kutatók az ALS-es betegek gerincvelőjét és az elbutulásos ALS-es páciensek agyát vizsgálva ubiquilin-2-re bukkantak a gombolyagszerű lerakódásokban. Sőt, az örökletes ALS és elbutulásos ALS által sújtott betegek genetikai állományában az ubiquilin-2 mutációit fedezték fel. A gombolyagszerű lerakódások azonban valamennyi ALS-es beteg idegszövetében megtalálhatók voltak, függetlenül a mutáció jelenlététől.

"Kutatásunk szilárd bizonyítékkal szolgál arra, hogy az ALS okozója a fehérjelebontási útvonal meghibásodása" - foglalta össze a közlemény írója, Han-Xiang Deng. - "Korábban is gyanítottuk, hogy a fehérjelebontás rendellenessége állhat a háttérben, de ezt közvetlen módon csak a mostani eredményeinkkel sikerült igazolni."

Sikeres C-vitamin-kezelés Alzheimer-kóros egerekben

Egy közelmúltban megjelent svéd kutatás szerint állatkísérletekben a C-vitamin képes megszüntetni egy másik idegsorvadásos betegség, az Alzheimer-kór okozta elváltozásokat. A mind súlyosabb memóriazavarral járó Alzheimer-kór a nemzetközi statisztikák szerint 65 éves kor fölött a lakosság egy százalékát érinti, és előfordulásának gyakorisága ötévente megduplázódik. Sokan ennek alapján az öregedés velejárónak tartják, de az utóbbi időben mind többet tudunk arról, hogy megjelenésében igen bonyolult ideggyógyászati összefüggések játszanak szerepet.

A betegségben az agy bizonyos területein kórosan megváltozott fehérjehalmazok, úgynevezett amiloid plakkok jelennek meg. A lerakódások az idegsejtek pusztulását okozzák, és legelőször az emlékezőképességért felelős agyterületen alakulnak ki.
A svédországi Lundi Egyetem kutatócsoportja a Journal of Biological Chemistry című szaklapban közzétett vizsgálatában kimutatta, hogy ha Alzheimer-kóros egerek agyszövetét C-vitaminnal kezelik, a kóros fehérjelerakódások feloldódnak. A kísérletek továbbá azt mutatták, hogy a C-vitaminnak nem feltétlenül kellett friss gyümölcsből származnia: például nagy mennyiségben szívódott fel dehidroaszkorbinsav formájában, olyan gyümölcsléből, amit egy éjszakán át a hűtőszekrényben tartották.

A kutatók hangsúlyozták, hogy az Alzheimer-kórnak egyelőre nincs bizonyítottan hatásos kezelési módja. Ugyanakkor több, különböző gyógyszerrel folynak klinikai vizsgálatok, melyek bizonyos mértékig késleltetik a betegség tüneteinek megjelenését, illetve lassítják azok súlyosbodását. Az antioxidáns hatású C-vitamint igen sokféle kóros állapotban alkalmazták, de igen ellentmondó eredményekkel. A svéd állatkísérletes adatok ismét ráirányították a vitamin terápiás lehetőségeire az orvostudomány figyelmét.