Órákkal a szívhalál után is újraéledhet a beteg

Az élet és a halál közötti választóvonal napjainkban már közel sem olyan éles, mint azt korábban gondolták, hiszen a tudomány fejlődésének eredményeként ma már órákkal a szívhalál után is van esélye a sikeres újraélesztésnek. Egyre több olyan módszer áll az orvosok rendelkezésére, amely lehetővé teszi a szívleállás utáni újraéledést, de erkölcsi kérdéseket mindenképpen felvet, hogy meddig érdemes beavatkozni a természet rendjébe.

A múltban akkor tekintettek valakit halottnak, ha leállt a szívműködése és megszűnt a légzése, de ma már korántsem ilyen egyszerű a döntés. Az orvostudomány fejlődésével egyre jobban megismertük a halál folyamatát, így arra is fény derült, hogy amikor valaki a klasszikus értelmezés szerint meghal, a sejtek szintjén még csak akkor kezdődik el az akár órákon át tartó haldoklás. Ez pedig lehetőséget teremt arra, hogy beavatkozzunk, és visszafordítsuk a folyamatot - hangzott el a New York-i Tudományos Akadémia múlt heti ülésén.

A szív áll, de az agy még él

Régebben úgy gondolták, hogy a szív leállását követő néhány percben bekövetkezik a tartós agykárosodás, hiszen az agy sejtjei oxigén és tápanyagok hiányában visszafordíthatatlanul sérülnek. Ma már ez a vélekedés is idejétmúltnak számít, hiszen a szív leállása a halál folyamatának csak a kezdete - mondta el a New York Állami Egyetem munkatársa.

Az oxigénhiányból eredő agykárosodás szakaszosan történik: az agyműködés változása ugyan a szívleállást követő másodpercekben megkezdődik, de a sejtek programozott sejthalála csak percekkel később indul be. Oxigénhiány hatására a sejtek egyre több olyan jelet kapnak, hogy itt az ideje meghalni, de ha sikerül ezeket a jeleket megváltoztatni, akkor fékezhetjük a folyamatot - tette hozzá. Ebben kulcsfontosságú szerepe lehet a test hűtésének (hipotermia), a maghőmérséklet csökkenésével ugyanis az agy oxigénszükséglete is csökken, és megszakadnak a sejthalál aktiválódott útvonalai.

Korszerű újraélesztés

Bár a szívmegálláson átesett páciensek túlélési és gyógyulási esélyei testhűtéssel jóval kedvezőbbek, mint hűtés nélkül, ennek a módszernek is vannak határai. Hosszú idő elteltével már hűtés mellett is túl nagy lehet a károsodás ahhoz, hogy a beteg maradandó sérülés nélkül felgyógyuljon, vagy egyáltalán újraéledjen. Emellett az sem mindegy, hogy a szívműködés újraindulása és a vérkeringés stabilizálása után hogyan indul el az agy oxigénellátása: a tapasztalatok azt mutatják, hogy a hirtelen rázúduló oxigén ebben az esetben többet árt, mint használ, így az agyba jutó oxigénmennyiség pontos szabályozása kritikus pontja a gyógyulásnak.

A hirtelen szívhalált követő testhűtéses újraélesztés nem újkeletű dolog. A módszer évtizedek óta ismert a szakemberek előtt, de csak az utóbbi években vált egyértelművé, hogy a hipotermia valóban növeli a betegek túlélési és gyógyulási esélyeit. Hiába adott azonban a lehetőség, még a fejlett amerikai kórházak intenzív osztályain is az érintett betegek mindössze 10 százalékánál alkalmazzák ezt a technikát.

Erkölcsi kérdést vet fel az élet meghosszabbítása

Az átértékelt halál erkölcsi kérdést is felvet: korábban elfogadott vélekedésnek számított, hogy a nagyfokú agysérülést szenvedett pácienseket nem érdemes újraéleszteni, hiszen ők csak tartós kóma állapotában „élhetnének” tovább. Mindazonáltal az agykárosodás lefolyásáról és a halálról rendelkezésre álló ismeretek a mai napig nem teljesek, így életmentéskor nem egyértelmű, hogy kinél történt maradandó károsodás, és kinél fordítható vissza a folyamat. Az élet meghosszabbítása nem minden esetben megfelelő döntés, de ha egy orvos nem kellő odafigyeléssel ítéli meg a helyzetet, az is előfordulhat, hogy menthető embereket foszt meg a felépülés lehetőségétől.