Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
„Technikailag nem bonyolult folyamat egy gyermeket átsegíteni a másvilágra. Intravénás nyugtatókkal lecsendesítik az agyát, majd erős fájdalomcsillapítót, többnyire morfiumot adnak neki. A légzés jellemzően már ettől leáll, de ha mégsem, neuromuszkuláris blokkolók, vagyis az izmokat és az izmokat vezérlő idegek működését gátló szer hozzáadásával a test végleg megszűnik működni. Az egész nem tart tovább öt-tíz percnél. Furcsa ilyet mondani, de a halál beálltának ez tényleg nagyon békés módja” – nyilatkozta a NewScientist brit ismeretterjesztő lapnak Eduard Verhagen, a Gröningeni Orvostudományi Egyetem gyermekgyógyászati részlegének vezetője Hollandiában.
Az ügyvédi képesítéssel is rendelkező orvos a gyermekeutanázia egyik meghatározó támogatója. Azért nyilatkozott ismét a témáról, mert a szomszédos Belgiumban egy új törvény minden korosztály esetében lehetővé teszi az eutanáziát.
Az eredeti, 2002-ben elfogadott jogszabály csak a 18 év felettieknél engedélyezte a beavatkozást – a mostani törvénymódosítás valójában csak eltörölte a korhatárt. I. Fülöp belga király vasárnap írta alá a módosítást, amely szerint csak a végstádiumú beteg gyermekek kérhetik az eutanáziát. Szükséges feltétel, hogy a gyermek értse, tudatában legyen a döntésének, és pszichológusnak is meg kell erősítenie, hogy a valóban érett a döntéshez, érti a helyzetét. Emellett szükség van a szülők hozzájárulására, valamint a kezelőorvos beleegyezésére is. A törvény szerint nagy fájdalommal élő betegek kérhetik, akik esetében nincs kilátás arra, hogy a kezelés javít az állapotukon.
Hollandiában kissé szigorúbb a szabályozás: 2005 óta van lehetőség az egyévesnél kisebb csecsemők, és 2001 óta a 12 évesnél idősebb gyermekek eutanáziájára. Egy és tizenkét év közötti beteg gyermeknél azonban nem engedélyezi a törvény a kegyes halált.
A csecsemők eutanáziájára az úgynevezett Gröningen-protokoll ad lehetőséget Hollandiában. Megalkotása előtt a becslések szerint 1997 és 2004 között évente 10-15 csecsemőeutanázia történt az országban, az orvosok azonban csak az esetek töredékét jelentették. (Szinte kivétel nélkül súlyos állapotú, nyitott gerinccel született csecsemőkről volt szó.)
A protokoll életbe lépése óta a csecsemőeutanáziák száma szinte a nullára csökkent, mert Hollandia abban az időben vezette be az ingyenes 20. heti ultrahangot is, amikor már felfedezhető a nyitott gerinc. Ott ahol a fejlődési rendellenesség fennáll, a holland törvénykezés engedélyezi a 20. hét utáni abortuszt – azaz, míg a csecsemőeutanáziás esetek száma csökkent, a késői abortuszoké nőtt.
A belga törvény bevezetésekor a szakemberek hangsúlyozták, hogy nem számítanak évi 10-100 esetnél több eutanáziára a 18 év alatti korosztályban. A holland statisztikákat alapul véve azonban valószínűleg felülbecsülik a számot: Hollandiában ugyanis a 12-18 éves korosztályban vannak évek, amikor egy eset sem fordul elő, sőt az elmúlt nyolc évben csak két csecsemőeutanázia fordult elő, mindketten súlyos nyitott gerinccel születettek.
Eredetileg mind Hollandiában, mind Belgiumban azzal a céllal hoztak törvényt az eutanáziáról, hogy legalizálja azt, ami egyébként az orvosi gyakorlatban elterjedt volt: gyógyíthatatlan, nagy fájdalommal élő betegeket orvosilag átsegíteni a túlvilágra.
A törvény fejlődésére mindkét országban jellemző, hogy az évek múlásával egyre liberálisabban alkalmazták őket. Míg az elején szinte csak végstádiumú betegeknél engedélyezték, ma már elég, ha a betegség gyógyíthatatlan. Míg először csak fizikai leépüléssel járó betegségeknél engedélyezték, ma már mentális és pszichés kórképek esetében is lehet kérni. Korábban elviselhetetlen fizikai fájdalomtól szenvedők kérték, ma már pszichésen súlyosan szenvedőknél (például krónikus depresszióban szenvedőknél) is elvégzik.
Az elmúlt években mindkét országban több tervezet született arra, hogy szélesítsék a törvény hatáskörét. Például felmerült, hogy legyen lehetőségük eutanáziát kérni a demenciában (időskori elbutulásban) szenvedőknek, de a gyermekekre való kiterjesztés is több éve napirenden volt már. Hollandiában pedig legutóbb az is felmerült, hogy a 70 év felettieknek, amennyiben úgy érzik, hogy megfáradtak az életben, és nem akarnak senkinek terhére lenni utolsó éveikben, automatikus joguk legyen az eutanáziát választani.
Ahhoz, hogy az eutanázia és a gyermekeutanázia kérdése a belga parlament elé kerüljön, természetesen szükséges volt az is, hogy a belga társadalom nyitott legyen a témára. Nemcsak a mostani törvényt előzte meg hosszas előkészítés, a 2002-es jogszabály is több évtizedes társadalmi vita után született meg.
A most elfogadott törvény ellen a katolikus szervezetek Európa-szerte tiltakoztak, és több mint 200 ezren írták alá azt az online petíciót, amely a királyt arra kérte, hogy ne adja nevét a törvényhez. Viszont érdemes tudni, hogy a tiltakozók között elenyésző számban voltak csak belgák, a legtöbben Olaszországból és Spanyolországból ellenezték a törvény életbe lépését. A teljes képhez az is hozzátartozik, hogy közvéleménykutatások szerint a belga társadalom 75 százaléka támogatta a gyermekeutanáziát.
Bár büntetőjogi feljelentés egy hivatalosan jelentett eutanázia esettel kapcsolatban sem történt Belgiumban az eutanáziatörvény 2002-es életbe lépése óta, akadt néhány eset, amely az egyébként nyitott belga társadalmat is megosztotta. Ilyen volt például annak a 45 éves egypetéjű ikerpárnak az esete, akik süketként születtek. A két férfi egy háztartásban élt egy kis településen. Önálló életet éltek, és környezetük is aktívan támogatta őket. Amikor kiderült náluk, hogy mindketten egy ritka genetikai betegség következtében fokozatosan el fogják veszteni a látásukat is, kérték az eutanázia lehetőségét. A kérésüket azzal indokolták, hogy önállóságuk teljes elvesztésével, nincs már miért élniük.
Ugyancsak nagy médiavisszhangot váltott ki egy 44 éves transzszexuális férfi története is. Nőként született, de mindig is férfinak érezte magát, átalakító műtéte azonban rosszul sikerült, amelyet pszichésen nem tudott feldolgozni.
Megosztotta a belgákat az a 44 éves nő is, aki krónikus anorexiája miatt választotta a halált. Egy 64 éves, krónikus depresszióban szenvedő nő esete pedig azért kapott nagy figyelmet, mert a nő fia a médiához fordult a jogszabályok túlzottan laza értelmezése miatt. A nő nem avatta be családját a tervébe, fiát az eutanáziát elvégző kórház másnap telefonon értesítette. A férfi szerint egy súlyos pszichés betegségben szenvedő esetében elvárható lett volna, hogy időben értesítésék a hozzátartozókat, még akkor is, ha anyját illetve az orvost erre nem kötelezi a törvény.
Az eutanáziát kérők száma Belgiumban folyamatosan növekszik 2002 óta. A növekedés egy része abból adódik, hogy egyre több esetet jelentenek be az orvosok, ám egy 2009-es tanulmány szerint az esetek felét még így sem jelentik hivatalosan. Ennek oka nagy valószínűséggel az, hogy nem feleltek meg maradéktalanul a törvényi előírásoknak: például hiányzott a beteg írásbeli nyilatkozata, az eutanáziát nem orvos, hanem egy nővér felügyelte, vagy hiányzott egy harmadik orvos hozzájárulása a beavatkozáshoz.
A tipikus eutanáziát kérő 60 és 79 év közötti gyógyíthatatlan rákbeteg. Hogy a gyermekeutanázia nem tömegeket fog érinteni, jelzi az az adat is, hogy jelenleg az eutanáziát kérők csupán 2 százaléka esik a 19-39 év közötti korosztályba.
