Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Ha manapság körbenézünk egy könyvesboltban, vagy ha az internetet böngésszük, könnyen az a benyomásunk támadhat, hogy nem is kell egyebet tennünk a rák ellen, mint odafigyelnünk, mi kerüljön az asztalunkra. Se szeri, se száma azoknak a kiadványoknak és honlapoknak, amelyek a legkülönbözőbb, antioxidánsokban és más növényi vegyületekben gazdag szuperételeket ajánlgatják, esetleg arra akarnak rábeszélni, hogy kövessük a kínai parasztok vagy az őskőkori barlanglakók étrendjét.
Ám ez a táplálkozástani folklór fényévnyi távolságban van a tudomány valódi tényeitől. Az utóbbi két évtizedben egyre-másra elbizonytalanodott minden, amit a rák és az étkezésünk kapcsolatáról tudni véltünk. Olyannyira, hogy az American Association for Cancer Research idén áprilisban San Diegóban rendezett évi rendes konferenciáján – ami a világ egyik legnagyobb rákkutatási szervezetének több mint 18 500 résztvevőt mozgósító mamutrendezvénye – a táplálkozás és a daganatok kapcsolatának mindössze egy poszterszekciót és pár elszórt előadást szenteltek. Újdonságként merült fel, hogy a kávé csökkentheti egyes daganatféleségek kockázatát, és a D-vitamin hasznáról is esett némi szó. De ezzel nagyjából vége is a felsorolásnak.
Szinte sajnálatot ébresztett, ahogy a konferenciát megnyitó plenáris ülésen dr. Walter C. Willett, a Harvard Egyetem epidemiológusa – elismert tudós, aki sok-sok évet töltött a rák és a táplálkozás kapcsolatának felderítésével – beszámolt e tudományterület jelenlegi állásáról. Bármi legyen is a helyzet más betegségekkel, ami a rákot illeti, nincs elegendő bizonyíték kijelenteni, hogy a gyümölcsök és zöldségek segítenének, vagy a zsíros ételek ártanának. Szinte az egyedüli, ami biztonsággal kijelenthető, hogy a testsúly kordában tartása fontos – csakúgy, mint a szívbetegség, a 2-es típusú diabétesz, a magas vérnyomás, a stroke és egyéb veszedelmek távol tartása érdekében. A túlzott alkoholfogyasztás kerülése is egyértelműen előnyös. De amíg valaki nem szenved súlyos táplálkozási zavarban, az egyes konkrét ételek befolyása olyan csekély, hogy a jel könnyen elvész a zajban.
Egészen másképp állt még a helyzet 1997-ben, amikor két másik nagy rákkutatási szervezet, a World Cancer Research Fund és az American Institute for Cancer Research egy telefonkönyv vastagságú közös beszámolót jelentetett meg azzal a végkövetkeztetéssel, hogy a gyümölcsökben és zöldségekben gazdag étrend a daganatok előfordulását több mint 20 százalékkal csökkentheti. E beszámoló szerzői több mint 4000 tanulmány áttekintése után jutottak arra a meggyőződésre, hogy a zöld színű zöldségek segítenek megelőzni a tüdő- és a gyomorrákot, a vastagbél- és a pajzsmirigyrák pedig megelőzhető brokkolival, káposztával és kelbimbóval. Úgy tűnt, hogy a hagyma, a paradicsom, a fokhagyma, a répa és a citrusfélék is fontos szerepet játszanak.
Aztán 2007-ben más szakértők újból áttekintették a rendelkezése álló bizonyítékokat, és a tíz évvel korábbi beszámoló szinte valamennyi megállapítását megkérdőjelezték. Nem zárták ki ugyan, hogy egyes zöldségféléknek lehet valamelyest kedvező befolyása, de mint írták: „a védő hatás bizonyítékai egyetlen esetben sem ítélhetők meggyőzőnek”.
A hátraarc oka a járványtani módszertan pontosításában keresendő. A korábbi tanulmányok zöme ún. retrospektív, tehát visszatekintő jellegű volt, ahol a megkérdezett alanyoknak hosszú időtávlatban kellett visszamenőleg emlékezniük táplálkozási szokásaikra. A kutatók csak később tértek át a prospektív, vagyis előretekintő vizsgálatokra, amelyek során élő időben követték nyomon egy-egy nagyobb lélekszámú populáció egészségének alakulását.
E modernebb módszertanú vizsgálatok megdöntötték azt a nézetet, mely szerint a zsíros táplálkozás a rák közvetlen előidézője volna, és a magas rosttartalmú ételek vélt haszna sem állta ki a statisztika szigorúbb próbáját. Kétségessé vált, vajon csakugyan fokozzák-e a vörös húsok a vastagbélrák kockázatát. Két, 2011-ben publikált széles körű irodalmi elemzés ellentétes eredményre jutott: az egyik csekély hatást mutatott ki, a másik egyáltalán semmilyen világos összefüggést nem talált.
Így aztán, még ha a hamburger rákkeltő is, hozzájárulása az egyes emberek szintjén elhanyagolható. Az egyik tanulmány kiszámította, hogy ha egy 50 éves férfi mindennap elfogyaszt 15 deka tiszta marhahúst, azzal a következő évtizedre vonatkoztatott vastagbélrák-rizikóját 1,28 százalékról 1,71 százalékra emeli. Több millió emberre szétterítve persze egy ilyen parányi kockázatnövekedés is számíthat, az egyén nézőpontjából viszont aligha oszt vagy szoroz.
Nem csoda hát, hogy a felmérések egymásnak ellentmondó eredményekre jutnak, ha semmibe vesző hatásokat próbálnak zűrzavaros változókból kicsikarni. (Épp amikor a San Diegó-i konferencia a végéhez közeledett, jelent meg egy új tanulmány, amelyben mégiscsak kapcsolatot vélnek felfedezni a zsíros étkezés és a mellrák között.) Még a legszigorúbb módszertannal kivitelezett tanulmányok számára is komoly kihívást jelent, hogy a rák és a táplálkozás kapcsolatát kutatva megfelelően azonosítsák az okokat és a következményeket.
Csak egy példa a járványtanban „megtévesztő faktorok”-ként ismert jelenségre: nagyon valószínű, hogy a megrögzött gyümölcsevők eleve kisebb testsúlyúak, több testmozgást végeznek, és minden tekintetben jobban ügyelnek az egészségükre. Ezeket a megtévesztő összefüggéseket csak úgy lehet kiküszöbölni, ha nagy, randomizált kísérleteket tervezünk, ahol nagy számú alanyt véletlenszerűen két csoportra osztunk, és a két csoportnak másfajta étrendet írunk elő. Az effajta kísérletek azonban igen költségesek, és a játékszabályokat már rövid távon is nehéz betartatni, nemhogy azon a sokéves időskálán, ami a rák kialakulása szempontjából érdekes volna.
Egész más dolgok álltak a San Diegó-i találkozó fókuszában: új immunterápiák, a krónikus gyulladás szerepe, és persze a daganatsejtek kimeríthetetlen furfangjai. Sokkal inkább Willett volt a kakukktojás a maga táplálkozási tematikájával. „Az étrend és a rák ügye komplikáltabbnak bizonyult, mint bármelyikünk gondolta volna” – mondta szinte szabadkozva, ahogy szálvékonyan állt ott a pulpituson. Pedig akad azért ok még az optimizmusra. Épp tavaly jött ki egy tanulmány, amely azt állította, hogy bár a sok zöldség nemigen hat a mellrákra általában, csökkentheti az ösztrogén-negatívként ismert altípus előfordulását. A tej és tejtermékek visszafogásával némiképp csökkenthető a prosztatarák kockázata. Willett reményei szerint, ahogy az epidemiológusok a fiatalabb korosztályok egészségét kezdik figyelemmel kísérni, további összefüggésekre is fény fog derülni.
A nyitónap estéjén pompázatos fogadás várta a résztvevőket az M. D. Anderson Cancer Centerben. Sok egyéb mellett jó vastag marhasültek, zsíros sajtféleségek és csordulásig töltött borospoharak sorakoztak a roskadásig rakott asztalokon. És a rákkutató társaság desszertjeiről híres ünnepélye csak ez után következett.
Másnap reggel a tudósok újból ott sürögtek a konferencián, kávéval a kézben, előadásról előadásra sietve. Némelyikük talán megállt egy percre az ebédlőhelyiségben elhelyezett képernyőnél, hogy a kivetített szöveg nyomán megemlékezzék az USA tiszti főorvosának pont ötven évvel ezelőtti jelentéséről, amelyben először beszélt a dohányzás és a rák kapcsolatáról.
A daganatok elleni küzdelemben talán a dohányzásellenes kampány került a legközelebb ahhoz, amit győzelemnek nevezhetnénk. De most, hogy a dohányzás divatja lassan leáldozik Amerikában, itt van a nyakunkon helyette az elhízás. És – ahogy Willett rámutatott – a kövérség (és nem egyik vagy másik zsíros étel) az, ami ma már talán több daganatos halált okoz, mint a cigaretta.
