A gyerekek hangadása az első életév folyamán meghatározott utat követ, a sírástól és a gügyögéstől a hangok és az első szavak formálásáig. A korábbi kutatások azonban nem fordítottak figyelmet arra, hogy mennyire különbözik a normálisan halló és a halláskárosult babák hangadása.
A Missouri Egyetem kutatói kimutatták, hogy a babák hangadását elsősorban az motiválja, mennyire hallják a saját gügyögésüket. Arra is rájöttek, hogy azok a súlyosan hallássérült babák, akik úgynevezett cochleáris implantátumot (a fül mögötti csontba beépített, apró elektromos eszköz, amely bizonyos mértékig pótolja a károsodott belső fül funkcióit) kaptak a hallásuk javítására, hamarosan elérték halló társaik hangadási szintjét, és nem maradtak le a nyelvi fejlődésben.
„A hallás kritikus fontosságú a csecsemők korai hangadásának ösztönzéséhez” mondta Mary Fagan, az egyetem kommunikációs tudományokkal és rendellenességekkel foglalkozó részlegének munkatársa. „Ez a tanulmány azt mutatja, hogy a babák érdeklődnek a beszédszerű hangok iránt, és fokozzák gügyögésüket, amikor ilyet hallanak.”
Fagan 27 halló és 16 súlyosan halláskárosodott, cochleáris implantációra váró baba hangadását tanulmányozta. Azt tapasztalta, hogy a súlyosan hallássérült babák jóval kevesebbszer adnak ki hangot, mint a halló társaik. Miután azonban a csecsemők megkapták a cochleáris implantátumukat, hangadásuk négy hónapon belül ugyanolyan szintre emelkedett, mint halló társaiké
Fagan azt tapasztalta, hogy a nem beszédszerű hangok kibocsátását, amilyen a sírás, a nevetés és a krákogás, nem befolyásolta a babák hallóképessége.
„A babák rendkívül sokat tanulnak a hangokból életük első évében” – mondta Fagan. „Tudjuk, hogy a másoktól való tanulás fontos a csecsemők fejlődésében, de a hallás lehetővé teszi a babák számára, hogy felfedezzék saját hangadásukat, és saját hangkibocsátó képességük révén tanuljanak.”