Jót tesz a csokoládé az idősödő agynak

kakaópor
Kakaópor
Vágólapra másolva!
A többek között a csokoládéban is megtalálható flavonoidok lassíthatják az időskorral együtt járó memóriaromlást - állítja egy új tanulmány. 
Vágólapra másolva!

A leginkább a gyümölcsökben, zöldségekben, gabonafélékben, kakaóban, szójában, teában és borban (elsősorban vörösborban) előforduló vegyületek, a flavonoidok lassítják a mentális képességek hanyatlását emberekben. A Columbia Egyetem új tanulmánya szerint az agy egyik meghatározott területe felelős az életkor előrehaladtával jelentkező memóriaproblémákért, ezek a problémák azonban megfelelő diétával lassíthatók.

Az ember öregedésével párhuzamosan a kognitív képességek – például nevek, vagy tárgyak helyének megjegyzése - hanyatlani kezdenek. A folyamat általában már fiatal felnőtteknél megindul, de egészen 50-60 éves korig nincsen látványos hatása az életminőségre. Az életkorhoz köthető mentális hanyatlás ugyanakkor nem azonos az Alzheimer kórral, amely az agyi neuronok pusztulását okozó betegség.

Kakaópor Forrás: Photography by Depuhl/© Pascal Depuhl 786.554.6253www.depuhl.com/Pascal Depuhl

Korábbi tanulmányok alapján a kutatók arra következtettek, hogy a hippocampus egyik fő részének, a memória kialakulásáért felelős gyrus dentatusnak a fokozatosan romló működése okozza az életkorral járó mentális hanyatlást, a megfigyelésre azonban emberek esetében nem volt egyértelmű bizonyíték. Mivel egérkisérleteknél bebizonyosodott, hogy a kakaóbabból kivont flavonoid képes javítani a gyrus dentatus működését, a tanulmány vezető szerzője, dr. Scott A. Small elhatározta, hogy emberi önkéntesekkel flavonoid tartalmú italokat fog itatni.

Felvétel az emberi agyról. A sárga jelölés a hippocampust, a zöld a gyrus dentatust ábrázolja Forrás: Lab of Scott A. Small, M.D.

Összesen harminchét – ötven és hatvankilenc év közötti – résztvevőt vontak be a kutatásba. Az önkénteseket két csoportra osztották. Az egyik csoport magas (900 mg), a másik alacsony (10 mg) flavonoid tartalmú készítményeket kapott három hónapon keresztül. A kísérlet előtt és után a résztvevőkkel memóriatesztet végeztettek el, és a gyrus dentatusban tapasztalható véráramlást is mérték. Az eredményekből kiderült, hogy a magas flavonoid tartalmú italokat fogyasztók sokkal jobban teljesítettek a memóriateszteken, ezzel párhuzamosan pedig a gyrus dentatus felé is több vér áramlott.

„A kísérlet végére a hatvanéves önkéntes memóriája úgy működött, mint egy harminc-negyvenéves emberé” – mondta dr. Small. A kutató ugyanakkor figyelmeztetett, hogy a vizsgálatot egy jóval nagyobb létszámú csoporton is el kell végezni, és csak ezt követően ajánlható megfelelő összetételű diéta. Az eredményeket a Nature Neuroscience című szaklapban publikálták.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!