A világ egyik legkitűnőbb zeneszerzője, az 1770-ben született Ludwig van Beethovenről köztudott, hogy viszonylag fiatalon megsüketült. Hallásproblémái 1801-ben kezdődtek és súlyos fülzúgás (tinnitus) formájában nyilvánultak meg. 1811-re hallása annyira megromlott, hogy nem sikerült előadnia 5. Esz-dúr (Emperor) zongoraversenyét. Ettől kezdve nem lépett fel hangversenyeken. Közismert az a történet is, hogy a 9. szimfónia premierjén 1824. május 7-én úgy kellett megfordítani, hogy lássa a közönség ovációját, mert már nem hallott semmit.
A zeneszerző süketségének okáról számos spekuláció látott napvilágot. Ezek között szerepel a szifilisz és a mérgezés, a tífusz, illetve az a szokása, hogy hideg vízbe merítette a fejét, így tartotta ébren magát.
A Dél-Kaliforniai Egyetem kutatói azonban úgy vélik, hogy megtalálták a valódi okot. Azonosítottak a belső fülben egy gént, az úgynevezett Nox3-at, amely kritikus szerepet játszik annak meghatározásában, mennyire veszélyeztet valakit a hallásvesztés kialakulása. Úgy vélik, hogy a hibás gén más zenészek, például Eric Clapton, Phil Collins és Ozzy Osbourne hallásproblémáira is magyarázatot ad.
A kutatók erős zajnak kitett egerek genomját vizsgálták. A hibás gént hordozó egerek fogékonyabbak voltak a zaj okozta halláskárosodásra, mint a normális gént hordozó társaik.
„Nagyon fontos, hogy megértsük a hangos zaj okozta halláskárosodásra való fogékonyság hátterében álló biológiai folyamatokat, annak érdekében, hogy csökkenteni tudjuk a kockázatot” – mondta Rick Friedman, a kutatások vezetője. „Jelentős haladást értünk el a hallás-helyreállításban, de ennél sokkal fontosabb a meglevő hallás megőrzése és a halláskárosodás megakadályozása.”