A korabeli kísérlethez – amelyről most az io9 online portál emlékezik meg – egy harvardi diák jelentkezett önkéntesnek. A kutatók a laboratóriumban érzékelőket szereltek fel rá, hogy rögzítsék a pulzusát és a légzését.
A diáknak hason kellett feküdnie az ágyon, és egy kis katétert vezettek be e végbelébe.
Bármilyen meglepő,
a hallgatónak sikerült ebben a kellemetlen helyzetben is elaludnia.
Úgy látszik az 1920-as években nagyon keményen dolgozta az egyetemisták a Harvardon, mert már este fél tízkor szunyókált.
Nagyjából éjfélkor megkezdődött az alkoholinjekció beadása, bár az injekció kissé félrevezető ez esetben. A kutatók 7,5 százalékos alkoholt csepegtettek a végbélbe a katéteren át, hogy ne ébresszék fel a kísérleti alanyt.
Egyes alkalmakkor
az oldat vagy 37,5 gramm etilalkoholt, vagy csak fiziológiás sóoldatot tartalmazott.
Így ellenőrizni tudták, van-e hatása a végbélbe bejuttatott alkoholnak.
A hallgatót hat órakor felébresztették, és megvizsgálták az anyagcseréjét és a reakcióidejét.
Egy átlagos adag ital 14 gramm alkoholt tartalmaz. A kutatók tehát azt vizsgálták, hogy milyen hatással van két és fél adag éjfélkor végbélen át „elfogyasztott ital”.
Azt tapasztalták, hogy az alkoholbevitelnek „pozitív hatása” volt.
Ez azt jelenti, hogy valós, mérhető hatása volt,
nem azt, hogy jó hatása.
Összességében azt találták, hogy az „alkohol hatása egyértelműen nyugtató, tompító, és
ez a hatás nagyban hasonlít ahhoz, amit a szájon át fogyasztott alkohol fejt ki”.
Végső soron tehát célszerűbb szájon át fogyasztani az alkoholt – ha valaki feltétlenül ragaszkodik az alkoholfogyasztáshoz – egyszerűbben és kellemesebb módon érhetjük el ugyanazt a hatást, mint ha a végbelünkön át iszogatnánk.