Hibásan fejlődhet a szív, ha magas a kismama vércukra

Vágólapra másolva!

A terhes nőkben már a cukorbetegség küszöbét el nem érő vércukorszint-emelkedés is növeli a magzat szívfejlődési rendellenességeinek kockázatát – állapították meg az amerikai Stanford Egyetem kutatói.

Tátrai Péter

Vágólapra másolva!

terhesség szív fejlődési rendellenesség cukorbetegség

A terhes kismamák emelkedett vércukorszintje és a babák szívfejlődési hibái közötti összefüggést feltáró közlemény október 12-én jelent meg online a JAMA Pediatrics honlapján. A rangos folyóirat az Amerikai Orvostársaság, az American Medical Association gyermekgyógyászati tagozatának hivatalos lapja.

Diabéteszes kismamákban már korábban kimutatták ezt a kapcsolatot, de a Stanford Egyetem orvosi fakultásának kutatói első alkalommal bizonyították, hogy a fokozott kockázat a cukorbetegség küszöbértékénél alacsonyabb, de a normálisnál már magasabb vércukorszinttel rendelkező terhes nők magzataira is vonatkozik.

Módosult anyagcsere

„Az emelkedett vércukorszinttel járó anyagcserezavarok folytonos spektrumot alkotnak; a diabétesz csak az egyik vége ennek a spektrumnak” – magyarázza a tanulmányt jegyző James Priest, a Stanford gyermekkardiológus kutatója. – „Az már korábban is ismert volt, hogy a cukorbeteg nők gyermekei körében számottevően gyakoribbak a veleszületett szívbetegségek.

A mostani tanulmány újdonsága az, hogy a rizikó már azokra a kismamákra is kiterjed, akiknek a terhesség során magas ugyan a vércukorszintjük, de nem ütik meg a cukorbetegség diagnosztikus kritériumait.” Priest gyakorló orvosként veleszületett szívfejlődési rendellenességgel született gyerekeket gyógyít a Stanford gyermekkórházának kardiológiai központjában.

A terhes nők anyagcseréje normálisan is úgy módosul, hogy nagyobb mennyiségű vércukrot – glükózt – hagy a keringésben, ám nem az anyai, hanem elsősorban a magzati szervezet rendelkezésére bocsátja. Ez önmagában egy hasznos alkalmazkodás, amely biztosítja a magzat elégséges táplálását.

Egyes nőknél – különösen a túlsúlyosaknál, illetve a diabéteszes családtagokkal rendelkezőknél – azonban ez a módosulás túl messze megy, és terhességi cukorbetegség alakul ki. Bár a terhességi diabétesszel kapcsolatos egészségügyi kockázatokat meglehetős részletességgel tanulmányozták, a kevésbé súlyos anyagcsere-elváltozások eddig nem kaptak elég figyelmet.

A terhességi cukorbetegségről röviden

A terhességi diabétesz a cukorbetegség sajátos esete, amely korábban nem cukorbeteg nőkben, jellemzően a terhesség harmadik harmadában jelentkezik. A vizsgált népességtől függően a terhességek mintegy 3-10 százalékában jelentkező anyagcserezavar igen alattomos: spontán tüneteket ritkán produkál – általában csak a szűrővizsgálat során lepleződik le –, ám messzemenő egészségügyi kockázatokat hordoz mind az anyára, mind a születendő gyermekre nézve. Bár a terhességi diabétesz sokszor átmeneti állapot, amely a szülés után fokozatosan rendeződik, az érintett kismamákban további életük során az átlagnál nagyobb eséllyel alakul ki valódi 2-es típusú (inzulinfüggetlen) cukorbetegség; a babák pedig túl nagyra nőhetnek az anyaméhben, már gyerekkorukban könnyen elhízhatnak, és a későbbiekben ők is a cukorbetegség fokozott veszélyének vannak kitéve. Mivel a figyelmeztető tünetek hiányozhatnak, a szűrővizsgálatnak kiemelkedő a jelentősége a betegség kimutatásában és kezelésében, ugyanis ha fény derül rá, időben történő étrend- és életmódváltoztatással a szövődmények megelőzhetők. Míg a súlyos esetekben már a cukorterhelés nélküli, éhgyomri vércukorszint is árulkodó, a kevésbé nyilvánvaló eseteket a terheléses vizsgálat (orális glükóztolerancia-teszt, OGTT) segít felderíteni. Ennek során ismert mennyiségű glükóz cukros ital formájában történő elfogyasztása után adott időközönként megmérik a vércukorszintet; diabéteszt annál állapítanak meg, akinek nem süllyed vissza elég gyorsan a vércukor-értéke a terhelés előtti normális szintre.

A kutatás

A Stanford kutatói a terhesség harmadik trimeszterében vett vérmintákat elemeztek, amelyek 277 kaliforniai nőtől származtak. Közülük 180-an egészséges szívű gyermekeket hoztak világra, a többiek gyermekei azonban születésükkor két súlyos szívfejlődési rendellenesség valamelyikében szenvedtek. (Természetesen a vizsgált nőket nem véletlenszerűen választották ki a népességből, hiszen a teljes populációra vetítve ennél szerencsére nagyságrendekkel alacsonyabb a veleszületett szívbetegségek gyakorisága.)

A 97 beteg gyermek közül 55-nél úgynevezett Fallot-tetralógiát diagnosztizáltak. Ez a komplex fejlődési rendellenesség a szív, valamint a szívet a tüdőkkel összekötő nagyerek szerkezeti eltéréseiben nyilvánul meg, és leggyakrabban ez áll a „kék csecsemő”-szindróma hátterében, mely esetekben az újszülött lilás színét az elégtelen oxigénellátás okozza.

A fennmaradó 42 újszülött oxigénellátási problémáit a szívet elhagyó nagyverőerek helycseréje – úgynevezett dextrotranszpozíció – okozta, melynek következtében a tüdőkben felfrissülő oxigéndús vér nem áramlik a test többi része felé.

Forrás: Science Photo Library/Ian Hooton

A vizsgálat során a terhes anyáktól a nap különböző szakaiban, előzetes koplalás nélkül vettek vért, majd a mintákban megmérték a glükóz, valamint a vércukorszint szabályozásáért felelős fő hormon, az inzulin szintjét. Ezen a ponton természetesen még nem tudták, melyikük fog egészséges és melyikük beteg gyermeket világra hozni; a vizsgálati eredményeket később, a gyermekek születése és a betegek esetében a diagnózis felállítása után vetették össze a terhesség kimenetelével.

Az utólagos elemzés kimutatta, hogy azoknak a nőknek, akik később Fallot-tetralógiában szenvedő babát szültek, átlagosan magasabb volt a vércukorszintjük a mérés időpontjában, mint az egészséges babát viselőké. A dextrotranszpozícióval született babák esetében ilyen összefüggést a vércukorszinttel nem találtak, viszont az ő mamáiknak a terhesség alatti inzulinszintje volt a normálisnál jóval magasabb.

A tudósok matematikai modellt állítottak fel a két lehetséges rizikófaktor – a magas vércukor-, illetve inzulinszint – hatásának kimutatására, amelyben az egyéb szóba jöhető hatótényezőket – úgymint az anyai életkort, az etnikai hovatartozást, és a korábbi kórtörténetben szereplő diabéteszt – is figyelembe vették. A modell megerősítette az emelkedett vércukorszint és a Fallot-tetralógia közti kapcsolatot, ám az inzulinszinttel való összefüggést egyik rendellenesség esetében sem igazolta.

Összetettebb mechanizmus lehet a háttérben

A statisztikai kapcsolat kimutatása az első fontos lépés egy ok-okozati összefüggés feltárásában, ám önmagában semmit nem mond el arról, miként károsítja a túl sok cukor a fejlődő szívet. Amint azt Priest is megjegyezte: a glükóz a sejtek egyik legalapvetőbb energiaforrása, tehát valószínűtlen, hogy a magas vércukorszint közvetlenül ártana a magzat szívének.

A kutató összetettebb mechanizmust sejt a háttérben; véleménye szerint talán azok a sejten belüli jelátviteli összetevők – például az inzulinszerű növekedési faktorok receptorai – érdemelnének alaposabb vizsgálatot, amelyek egyfelől a sejtek glükózháztartásának összehangolásáért felelősek, másfelől viszont fontos egyedfejlődési jeleket továbbítanak.

„Azért tartom izgalmasnak ezeket az eredményeket, mert végre kapcsolatot keresnek az anyai szervezet élettani folyamatai és a veleszületett szívbetegségek kialakulása között” – mondta végül Priest. – „Az esetek többségében fogalmunk sincs, mitől születik egy baba hibás szívvel. Ezen szeretnék változtatni.”