A gyönyörteljes együttlét halálos is lehet időskorban

időskori sex szex
Mature couple smiling in swimming pool
Vágólapra másolva!
A szex, különösen a gyönyörteljes együttlét nem egyformán kedvez az életük delelőjén túl lévő hölgyek és urak egészségének. Az idősebb férfiak szívrohamot kockáztatnak, ha túl gyakran élnek élvezetes házaséletet, míg az érett nőknek kimondottan jót tesz a nemi öröm.
Vágólapra másolva!

A Michigani Állami Egyetem szociológusai, Hui Liu és munkatársai által szövetségi támogatásból végzett kutatás – elsőként a maga nemében – azt a kényes és nem lényegtelen kérdést feszegette, hogy az időskori szex vajon jót tesz-e az egészségnek. Eredményeiket a Journal of Health and Social Behavior című folyóirat szeptemberi számában teszik közzé.

Dióhéjban:

a gyakori és élvezetes házasélet az idősebb férfiak esetében növeli az infarktus és egyéb keringési problémák kockázatát, miközben az ugyanilyen korú nőknél az örömszerző szex inkább csökkenti a magas vérnyomás kialakulásának esélyét.

„Eredményeink megkérdőjelezik azt a közhiedelmet, miszerint a jó szex mindenkinek egyformán használ" – kommentálta Liu, aki kollégáival együtt 2204 kérdőív válaszainak elemzése után jutott a fenti következtetésre. Az 57 és 85 év közötti kitöltők a National Social Life, Health and Aging Project elnevezésű felmérésben vettek részt, először 2005–2006-ban, majd egy második adatgyűjtési hullámban öt évvel később.

Forrás: PhotoAlto/Vincent Hazat

A szív- és érrendszeri betegségek kockázatát a szokásos mérőszámok – magas vérnyomás, emelkedett pulzusszám, a normálisnál magasabb C-reaktív protein (CRP)-szint –, valamint a keringési események (szívroham, szívelégtelenség és stroke) gyakorisága alapján osztályozták.

Az élvezetes szex néha veszélyes tud lenni

Azok az idősebb férfiak, akik az első kérdezési időpontban heti egy vagy több alkalommal éltek házaséletet, az öt évvel későbbi felmérés idejére jóval nagyobb valószínűséggel estek már át egy keringési eseményen, mint szexuálisan inaktív férfitársaik. A nők körében ugyanakkor nem találtak hasonló összefüggést.

„Figyelemre méltó módon a heti egyszeri vagy annál gyakoribb szex az idősebb férfiak esetében majdnem kétszeresére emelte a keringési események kockázatát azokhoz viszonyítva, akik nem éltek nemi életet.

– mondta el Liu, hozzátéve, hogy az eredmények azt sugallják: a nemi viszony fenntartásával járó megerőltetés nagyobb terhet ró az idősödő, fizikailag gyengülő és sokasodó szexuális gondokkal küzdő férfiakra.

Forrás: Science Photo Library/Gustoimages

„Mivel idősebb korukban a férfiak általában egészségügyi vagy érzelmi okokból sokkal nehezebben jutnak el a csúcspontra, mint erejük teljében, lényegesen kimerítőbb – és a keringésük számára megterhelőbb – feladatot jelent számukra az orgazmus elérése" – magyarázta.

Az eredmények megértéséhez a tesztoszteronszintet és a szexuális teljesítményfokozók esetleges használatát is figyelembe kell venni. „Bár erre egyelőre kevés tudományos bizonyítékunk van, valószínűnek tűnik, hogy a teljesítményfokozó gyógyszerek és táplálkozáskiegészítők is kedvezőtlen hatást gyakorolnak a korosodó férfiak szív- és érrendszerének egészségére" – fűzte hozzá Liu.

A férfiakat illetően Liu összegzésképpen úgy fogalmazott, hogy míg a mérsékelt szexuális aktivitás csakugyan jótékony hatással bír mindkét nem idősebb képviselőire nézve, a túl gyakori és túl gyönyörteljes szex a férfiak esetében fokozza a keringési események kockázatát.

Mi a helyzet a nőkkel?

A felmérés alapján azonban a nőkkel egészen más a helyzet. Azok a hölgyek, akik az első válaszadás során rendkívül élvezetesként és kielégítőként jellemezték szexuális életüket, öt évvel később kisebb eséllyel szenvedtek magas vérnyomásban, mint azok, akik számára a házasélet nem tartogatott gyönyöröket.

Forrás: PhotoAlto/Patrick Sheŕndell O' Carroll

– hangsúlyozta a kutató. Arra már korábbi kutatások eredményei is utaltak, hogy mivel a szoros és mély párkapcsolat fontos érzelmi támaszt nyújt a partnerek számára, így csökkenti a stresszt és előmozdítja a lelki egyensúlyt, áttételesen tehát segít megőrizni a szív- és érrendszer egészségét.

„Ez a hatás a jelek szerint jobban érvényesül a nők esetében, mivel rendszerint a férfiak azok, akik a kapcsolat minőségétől függetlenül több támogatást kapnak partnerüktől, a nők viszont csak a jó minőségű kapcsolatban számíthatnak a partnerük nyújtotta érzelmi előnyökre" – értékelte Liu, megjegyezve, hogy az orgazmus során felszabaduló női nemi hormon is jótékony hatással lehet a nők egészségére.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!