Alonso megelőzte Hamiltont Monacóban
2011. május 26. 13:59
Kattintson a képre a galériához!
Fernando Alonso folytatta jó szereplését Monacóban. Délelőtt még a második helyen végzett bő egy tizeddel lemaradva Sebastian Vettel mögött, de délután a szuperlágy gumikon már ő volt a leggyorsabb 1:15.123-as körével. Ez az idő kissé lassabb a tavalyi 1:14.9-es körénél, de a helyezése nem változott, ugyanis akkor is ő zárta az élen a második szabadedzést.
Nagy kérdése volt az idei második tréningnek, hogy miként teljesítenek majd a téli tesztek óta nem próbált szuperlágy gumik. A piros jelzésű Pirellik meglepően jól viselkedtek a hercegség aszfaltján, voltak, akik több mint húsz kört is megtettek velük egyvégtében. Elképzelhető, hogy beválik a Pirelli jóslata, és tényleg elég lesz kétszer kereket cserélni a vasárnapi versenyen. Ez azért lehetséges, mert a lassú kanyarokból kigyorsítva jobban betapad ezek a puha keverék, és kevesebbszer pörög ki a velük kerék, a folyamatos csúszásnál jobban pedig semmi sem koptatja az abroncsot.
Jól szerepeltek a McLarenek, a második Lewis Hamilton, a megjavított KERS-el Jenson Button pedig a negyedik lett, közéjük Nico Rosberg furakodott be a Mercedesszel. A jobbik Red Bull-os délután is Sebastian Vettel volt, aki az ötödik helyet szerezte meg, de talán mehetett volna gyorsabban is, mert most főként a hosszú etapokra koncentrált. Felipe Massa többször is majdnem a korlátnak ütközött délután, látszott, hogy bizonyítani akar, a vége egy hatodik helyezés lett egykori csapattársa, Michael Schumacher előtt. A német az edzés elején még nem tudott rögtön kijönni, mert a délelőtti sérülés javítása elhúzódott autóján, de végül 33 kört azért teljesített.
Az eddig felsoroltakon kívül még Mark Webber, Adrian Sutil és Nick Heidfeld fért be az első tízbe.
Több versenyzőnek is feladta a leckét a javított aszfalt a célegyenes végén. Maldonado, Kovalainen, és Alguersuari is elhagyta a pályát, utóbbi még a gumifalba is belefúródott, igaz, kis sebességgel. A pálya másik kritikus pontja az alagút utáni féktáv volt, ahol délelőtt Liuzzi törte össze az autóját, délután pedig Petrov csapta a korlátnak a Renault-t. Az orosz pilóta autója a bukkanó miatt állt keresztbe, a korrigálási kísérlete sikertelennek bizonyult, még a vezetőszárny is letört az arany-fekete autóról.
Pénteken a hagyományoknak megfelelően szünnap lesz, a pilóták legközelebb szombat délelőtt ülnek versenyautóba.
Köszöntjük kedves olvasóinkat a Monacói Nagydíj második szabadedzéséről készülő élő tudósításunkban! Továbbra is szép idő van, verőfényes napsütés. Délelőtt Sebastian Vettel volt a leggyorsabb, de Mark Webber váltóhiba miatt egy mért kört sem tudott megtenni.
Néhány autó már kiment a pályára, hogy megtegye ellenőrző körét. Délelőtt egyébként idei viszonylatban meglepően csekély volt a gumikopás, bár az aszfalt mostanra 45 fokosra melegetedett, ami változathat ezen. A csapatok most fogják a szezon során először kipróbálni a szuperlágy Pirelliket.
Az időeredménye 1:23.036. Vettel délelőtt 1:16.619-cel volt a leggyorsabb.
A williamses Pastor Maldonado pont ott, a célegyenes végén hagyta el a pályát egy hatalmas fékezés után, ahol délelőtt Schumacher is kicsúszott. Elképzelhető, hogy az aszfalt javítása nem sikerült tökéletesre a tűzeset után.
Christian Horner megerősítette, hogy délelőtt Mark Webber váltóprobléma miatt nem vett érdemben részt az edzésen. A Red Bull csapatvezetője elmondta a BBC-nek, hogy elektronikai problémák léptek fel az RB7-es sebességváltójában, de délutánra mindent kicseréltek, és most már valószínűleg jól fog működni.
Jaime Alguersuari is elhagyta a pályát a célegyenes végén, de ő rosszabbul járt Maldonadónál, mivel a gumifalba is beleütközött. Egyre valószínűbb, hogy a javított aszfaltszakasz a ludas a sok elfékezésben a célegyenes végén.
Fernando Alonso a Rascasse kanyarban majdnem belement hátulról csapattársába, Felipe Massába. Valószínűleg a brazil épp lassított, mert gyors körre készült, a spanyol pedig vélhetően már gyors körön volt éppen.
Fernando Alonso 1:16.408-as körrel eddig a leggyorsabb negyed órával a második szabadedzés kezdése után.
Még nem készült el Michael Schumacher Mercedese a délelőtti kicsúszás után, de a csapat szerint mindenképp részt fog venni a hétszeres világbajnok a második szabadedzésen.
Vitantonio Liuzzi sisak nélkül sétálgat a boxutcában, elképzelhető, hogy azért, mert még az ő autóján is dolgoznak a szerelők. Délelőtt kicsúszott az alagút utáni féktávon, és a korlátnak is nekicsapódott a Hispaniája.
Pastor Maldonado ment először gyors kört a szuperlágy gumikon, ideje nem lett különösebben jó: 1:17.633, ami eddig a hetedik legjobb.
Heikki Kovalainen Lotusa is elvétette a féktávot a célegyenes végén, gázadással megfordította az autót, és úgy tért vissza a pályára.
Megjavították a szerelők a Mercedest, Michael Schumacher már a pályán.
Felipe Massa alatt keresztbe állt a Ferrari a Loews-kanyarban, kis híján nekiment a kerítésnek, de aztán szépen fogta meg az autót
Ahogy általában, a második szabadedzésen most is hosszú etapokat teljesítnek a Red Bullok. Most Vettel van soron.
Paul di Resta Force Indiáját a pályamunkások tolták félre, miután megállt a pályán. A megállás oka az, hogy sebességben ragadt a váltója.
Hét kör és egy rövid kiállás után Schumacher ismét a pályán. Csapattársa, Rosberg jelenleg a második a tabellán fél másodperccel Alonso mögött, most éppen hosszú etapot teljesít.
A piros jelzésű a szuperlágy (opciós), a sárga a lágy (elsődleges) gumi. Paul Hembery, a Pirelli motorsport főnöke szerint 1,2-1,4 másodperccel gyorsabb körönként a szuperlágy keverék.
A világbajnok 1:15.739-es kört repesztett, ezzel az élre állt. Ez az idő még mindig nyolc tizeddel lassabb a tavaly ilyenkor futott legjobb körnél.
Massa alatt a Ferrari keresztbe állt a gyors köre előtt, kevés híján ismét koccant a kerítéssel. Utána viszont szenzációsan vezetett a brazil, és feljött másodiknak 114 ezreddel Vettel mögé.
Jól mennek a Ferrarik Monacóban. Újabb bizonyíték erre, hogy Fernando Alonso átvette a vezetést 1:15.123-as körével.
A McLaren jelentése szerint az első szabadedzésen rakoncátlakodó energiatároló rendszer már jól működik Jenson Button McLarenjében. Ennek is ksözönhetően már a harmadik a brit a tabellán, ideje 1:15.448.
Az első hat-hét helyezett mind szuperlágy gumikkal futotta az idejét. Az első tíz sorrendje fél órával a vége előtt: Alonso, Rosberg, Button, Vettel, Massa, Webber, Schumacher, Hamilton, Petrov, Pérez.
Fernando Alonso Ferrarijának jobb oldali légbeömlőjéből leveleket szedtek ki a szerelői.
Lewis Hamilton mindössze egy tizeddel maradt el Alonso első helyet érő körétől, jelenleg már a brit McLaren-es a második.
Sokan féltek attól, hogy mennyire lesznek tartósak az idén versenyen először használható szuperlágy gumik. Nos, a kopás nem tűnik vészesen nagynak, Schumacher négy-öt gyors kört is ment egy szettel ilyen gumival pár perce.
Még mindig nem készült az az olasz pilóta Hispaniája, ezért továbbra sem jött ki a pályára, a mezőnyből egyedüliként. Azért tart ilyen hosszan a javítás, mert amikor a szerelői kicserélték a jobb első felfüggesztését, akkor azt vették észre, hogy a hidraulika is megsérült.
Valaki egy olyan transzparenst lobogtat a pálya mellett, amelyen ez áll: "Még a pingvinek is szeretik Schumit". A hétszeres világbajnoknak szüksége is van a bíztatásra, mert jelenleg egy másodperccel lassabb csapattársánál, és csak a hetedik.
Schumacher levágta a sikánt az alagútból kijövet, de folytatta útját a pályán.
A Hispania bejelentette, hogy biztosan nem készül el Liuzzi autója a szabadedzés végére.
Az alagút utáni féktáv idén is kritikus lesz. Délelőtt Tonio Liuzzi is itt dobta el az autóját, most pedig Vitalij Petrov vesztette el az uralmat a Renault felett: a jobb első és a jobb hátsó kerékkel is nekicsapódott a korlátnak korrigálás közben, még az első szárny is letört az R31-esről. Egy bukkanó miatt indult el az autó hátulja.
Sebastian Vettel már több mint húsz kört ment a piros jelzésű szuperlágy Pirelliken.
Alonso, Hamilton és Rosberg maradt az élen, hamarosan jelentkezünk a részletes beszámolóval és a végeredménnyel!