A Kiképzés rendezője újra forgat

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Antoine Fuqua tehetséges rendező hírében állt már akkor is, amikor még csak reklámokat és videoklipeket készített. Pár perces alkotásaival több díjat is nyert, és elérte, hogy Hollywood felfigyeljen rá. A gettók világában otthonosan mozgó Fuqua "szakterületévé" elsősorban bűnügyi történetek váltak 1998-ban készítette Yun-Fat Chaw és Mira Sorvino főszereplésével a Gyilkosok gyilkosa című filmet, majd három évvel később a Kiképzés-t, ami mindkét főszereplőnek Oscar-jelölést, Denzel Washingtonnak pedig Oscar-díjat hozott.

A Kiképzés hivatalos honlapjahttp://trainingday.warnerbros.com/

A Kiképzés - a hollywoodi sémákon túllépve - a rendőrség gátlástalanságát, korrupcióit és kriminális módszereit leplezte le. Valószínűleg ezért jutott eszébe Steven Soderberghnek és George Clooneynak, hogy közös cégük új filmjét Fuquával rendeztessék meg. A The Jacket pszichológiai dráma egy olyan emberről, akit ártatlanul ítéltek el. Börtönben eltöltött évei során megtanulja látni a jövőt, és ezt arra használja, hogy változtasson helyzetén.

Mielőtt azonban a The Jacket munkálatai elkezdődnének, Fuquának még el kell készítenie a Tears of the Sun című filmjét. A Bruce Willis és Monica Bellucci főszereplésével készülő dráma Nigéria dzsungeleiben játszódik, és 2003-ban forgatják majd.

Korábban:
Az Ocean's 11 gárdája újra összeáll
Julia Roberts új filmje megbukott
George Clooney Martini pezsgőt reklámoz

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!