Sas Tamás szerelemmel sújt

A Szerelemtől sújtva Éva filmje. Egyedül róla szól, és egyedül ő benne a fontos. Olyannyira, hogy életének fő- és mellékszereplőit sosem látjuk, még akkor sem, ha szemtől szembe kommunikálnak. Ezt a kísérletet egyszer már láthattuk a vásznon, a Tiltott nő című francia filmben - ott sikeres vállalkozásnak bizonyult. Magyarországon a még főiskolás Kovács Patríciának jutott a feladat, hogy játékával másfél órán keresztül lekösse a közönség figyelmét.

A két forgatókönyvíró (Sas Tamás és Can Togay) azt találták ki, hogy Éva életének egyetlen, és egyben utolsó hetét követi végig filmjük, amíg el nem jut a végső elhatározásig. Ez az egy hét azonban korántsem bővelkedik eseményekben, még kevésbé fordulatokban. Éva éppúgy vergődik nap nap után, ahogy vélhetően előtte is évekig. A kétségbeesés fokozása valahol elvész, és így már a végkifejletnek sem lehet elementáris hatása.

Éva folyton otthon van, általában telefonál, legfeljebb az ajtóban fogadja vendégeit. Egyetlen alkalommal látjuk valós kommunikációban, amikor nevelőapjával veszekszik, ez a jelenet azonban elbukik, mert a rendezőt láthatóan lekötötte a férfi láthatatlanságának megőrzése, vagyis a koncepcióhoz való görcsös ragaszkodás. Máté Gábor számára pedig már valószínűleg nem jelent valódi kihívást a gerinctelen értelmiségi megformálása, akit pályája során több mint tucatszor keltett életre színpadon és vásznon.

A Szerelmtől sújtva mindazonáltal szép film, talán túlságosan is szép. Mintha nem is Budapesten, hanem Párizsban játszódna: kedves bérházak között, tavaszi atmoszférában, egy jó ízléssel berendezett lakásban, egy divatos ruhatárral rendelkező, csinos lány életében. Mindehhez nagyban hozzájárul Yangibarjan Dávid harmónikajátéka is, mely szintén egy kedves, francia történet hatását erősíti.

Egy vissza-visszatérő véres törülköző, és a körülötte mesterségesen (és ügyetlenül) gerjesztett feszültség pedig az amerikai thrillerekből merít, csak azokban általában történik is aztán valami. A véres törtülköző itt csak hatáselem, amivel a néző kezdetektől fogva nem tud mit kezdeni, legfeljebb kineveti.

Sas Tamás rendezői munkásságának csúcsa még mindig az első munkája, a Presszó - és valószínűleg jobban járt volna, ha történetét most is inkább Németh Gábor íróra bízza, akinek filmes humora és érzékenysége egyszer már bebizonyosodott. Ő talán elmondhatja magáról, hogy ismeri a "női lélek rejtelmeit", szemben Sas Tamással és Can Togay-jal. (Togay már a Hídember forgatókönyvírójaként is csak azt bizonyította be, hogy az emberek közti valóságos kommunikációt nem képes hiteles dialógusokba foglalni.) Kovács Patrícia azonban mindennek ellenére egyértelmű győztese a filmnek: arcára és tehetségére várhatóan felfigyel majd a filmes szakma.

Gy. D.