Amerikát egyelőre nem tudjuk bevenni

Az Ön filmje rendkívül hitelesen mesél ösztöndíjas diákokról, akiknek egy idegen országban, idegen emberek között kell megállni a helyüket, és közben újra megismerniük önmagukat. Személyes élményét dolgozta fel a Lakótársat keresünk-ben?

Cédric Klapisch

Cédric Klapisch: A saját élményeimet, emlékeimet kevertem olyan történetekkel, amelyeknek szemtanúja voltam, vagy amiket mások elmeséléséből ismerek. Konkrétan Barcelonában - a filmem helyszínén - a nővérem tanult két évig. Ő lakott egy olyan lakásban, ahol 5 különböző országból érkezett diák élt együtt, akik mind különböző nyelveken tudtak. Én pedig tulajdonképpen a filmemben szereplő öccsel vagyok azonos - noha ő negatív figuraként szerepel a történetben -, mert magam is követtem a nővéremet, és a lakótársaival együtt éltem egy hétig. Különleges élmény volt számomra az az egy hét, hiszen mindenkihez más nyelven kellet szólnom, és átvitt értelemben sem volt könnyű megtalálni a közös hangot mindenkivel. Kedves és mulatságos emlék ez ma nekem, ugyanakkor egy víziót is ad arról, amivé Európa válhat az elkövetkezendő években. Ma még sokak szemében egy elvont fogalom, amit az európai egység jelent - leginkább talán politikai és gazdasági értelemben nyilvánul meg, és nem a hétköznapi síkon. A filmem főszereplőinek azonban egészen konkrét élményük van erről. Már a reggelinél mindenki mást tesz az asztalra, és aztán az egész lakást átjárja a kultúrák keveredése, amit nem könnyű koordinálni.

Szóval mindezt csak megfigyelőként tapasztalta? Az apró nüanszokat, amelyek hitelessé teszik az alkotást, csak a nővére élménybeszámolóiból ismeri?

- Ha nem is Európában, de New Yorkban magam is tanultam két évet az ottani Filmakadémián, így aztán pontosan tudom, milyen diáknak lenni külföldön. Amikor azonban a forgatókönyvön dolgoztam, az interneten rátaláltam pár Erasmus-programon részt vett diák bejegyzésére, akik arról meséltek, hogy milyen nagy problémát okoz a fürdőszoba-takarítás beosztása, a közös étkezések megszerevezése (ami minden népnél más-más időpontban szokás) stb. Ezeket később bépítettem az én történetembe.

Az Ön főhőse, Xavier életében sorsfordító élmény a barcelonai év. Úgy gondolja, hogy ez minden ösztöndíjasra érvényes lehet? Valóban megváltoztat mindent egy külföldön eltöltött év?

- Én tulajdonképpen csak a filmem első vetítései után döbbentem rá, hogy ez mennyire így van. Sokan kerestek meg utána azok közül, akiknek hasonló élményben volt részük, és igazolták az elképzeléseimet arról, hogy ez milyen sokat jelentett a számukra. 20 évesen elhagyni a családodat, a barátaidat, a szokásaidat, a hétköznapjaidat és valami totálisan újra ráállni - ez valóban megváltoztathatja az egész későbbi életedet.

Bizonyára a film forgatása is hasonló élmény volt, hiszen - a történethez hasonlóan - különböző országokból érkezett színészeknek, stábtagoknak kellett együtt élnie, dolgoznia egy idegen városban, Barcelonában.

- Pontosan így történt. A szereplőimet úgy válogattam össze, hogy közben beutaztam egész Európát, és hoztam egy színészt Berlinből, Rómából, Londonból, Koppenhágából és Barcelonából. Amikor pedig kialakult egy csapat, ugyanúgy meg kellett tanulnunk egymással kommunikálni, ahogy a filmbéli szereplőknek. Még a nyelveket is úgy váltogattuk, ahogy a filmbeli hősök: hol angolul, hol franciául, hol spanyolul szóltunk egymáshoz - ki mit értett meg. A bábeli torony kelt ott életre. Bár komplikált helyzet volt, mégis mulatságos és izgalmas, amit mindenki nagyon élvezett.

A filmjében azonban nemcsak diákok szerepelnek, hanem egy náluk valamivel idősebb házaspár is, akik mintha egy másik világot képviselnének. Bár ők is külföldiként élnek Barcelonában, az életük ugyanolyan lapos és unalmas, amilyen az eredeti hazájukban, Franciaországban lehet. Milyen szándék vezérelte Önt abban, hogy őket is behozza a történetbe?

- Ők a főhős, Xavier egyetlen francia ismerősei Barcelonában, akik mégis azt jelképezik, hogy a honfitársaink néha idegenebbek lehetnek számunkra külföldön, mint az ott megismert új ismerősök. Mivel szociálisan máshol helyezkednek el, néhány évvel idősebbek, és a diákokhoz képest valóban unalmas életet élnek, sokkal nagyobb távolság választja el tőlük Xaviert, mint a lakótársaitól. De mivel a történet egyik fontos eleme az is, hogy ezek a fiatalok épp a felnőtté válás egy fontos szakaszában vannak, kellett egy példát raknom eléjük, amit elutasíthatnak vagy elfogadhatnak. A házaspár tehát egy lehetséges kép a jövőjükről: pár éven belül ti is ilyenné válhattok. Xavier pedig felismerheti bennük mindazt, amit szeretne elkerülni. Megérezheti általuk, hogy mit jelent a fiatalság és hogyan őrizheti meg.