Autógyár, Kanada, könyv - Michael Moore munkássága

Az Oscar-gálán Bush elnököt nyilvánosan bíráló beszédéről elhíresült rendező sohasem volt a finomkodó megoldások híve. 1989-es, Roger és én című filmjében bemutatja, miként hiúsult meg azon próbálkozása, hogy a General Motors elnökének, Roger B. Smithnek tegyen fel néhány kérdést, miután szülővárosát, a Michingan állambeli Flintet gyakorlatilag tönkretette az óriáscég. A kisvárosban szinte mindenki az autógyár alkalmazásában állt. Amikor a cég az olcsóbb munkaerő reményében Ázsiába telepítette üzemeit, Flintben mindenkinek felmondtak.

Moore ekkor indult a "Roger" utáni vadászatra. Provokatív, humoros, már-már kedves, de igencsak szemrehányó stílusban beszél a cég első emberéről. Interjúalanyai a városka lakói, a GM volt alkalmazottai, illetve olyanok, akik továbbra is az autógyártól kapják a fizetésüket. Megszólal többek között egyik PR-igazgatója is, aki képességeihez mérten a lehető legjobban próbálja meg védeni a vállalat érdekeit, azonban a Roger és én kontextusába belehelyezve mondanivalója arcpirítóan hiteltelenné és nevetségessé válik.

Moore hasonlóképpen jár el a Kóla, puska, sültkrumpli esetében is. Az Oscar-díjjal, illetve a cannes-i filmfesztivál 55. évfordulós díjával kitüntetett alkotást – amelyet a díszbemutató után 13 percen át tartó vastaps fogadott - az amerikai Columbine középiskolában történt vérengzés ihlette. Moore eredetileg csupán ennek a szomorú eseménynek az okait kereste, azonban kiderült, a tőle - s így a film nézőitől - távolinak tűnő, puskaporszagú, erőszakos világ ugyanaz, mint amelyben mindennapjainkat leéljük. Ennek szomorú bizonyítéka Kayla Roland esete. A hatéves kislányt egy vele egykorú fiú lőtte le a rendező szülővárosában, Flintben. Eric Harris, az egyik Columbine-beli gyilkos gyermekéveit a Flinthez kísértetiesen közel fekvő katonai támaszpont militáns légkörében töltötte. A színész Charlton Heston, aki az amerikai fegyverszövetség, az NRA egyik oszlopos tagja - akinek fegyvervásárlásra buzdító óriásplakát-kampánya rövid idővel a Columbine-eset után indult meg - a kisvárostól alig másfél órányira lakik. Amikor ezek az információk Moore tudomására jutottak, rájött, hogy a társadalom, amelyben él, valójában saját félelmeinek az áldozata.

A rendező a már szinte márkavédjeggyé vált interjúival teletűzdelt alkotása megújítja a dokumentumfilm műfaját. Filmje egyszerre szórakoztató, nevettető, de ugyanakkor megtalálja a kényes egyensúlyt a más kárára történő tréfálkozás és a kényes kérdések feszegetése között, s ez a garancia rá, hogy bár az ember rekeszizmai alapos igénybevételnek vannak kitéve, a film után gondolkodnia is kelljen egy picit.

Moore kipróbálta magát a fikciós film műfajában is, ám 1995-ös Pajzs a résen című vígjátéka - a népszerűtlen amerikai elnök története, aki háborút provokál Kanadával - csúfos bukásnak bizonyult. A John Candy, Alan Alda és Kevin Pollak főszereplésével forgatott mozi azonban finoman szólva is a B film kategóriába került, így Moore visszatért ahhoz, amihez igazán ért, a provokációhoz. Ezt a műfajt azonban annyira kedveli, hogy könyv formájában is számos alkotást tett le az asztalra, amelyek egytől egyig a Roger és én, illetve a Kóla, puska, sültkrumpli hagyományait követik. A Hülye fehér ember című művét nemrég adták ki hazánkban, s a Columbine iskola történetét feldolgozó filmhez hasonlóan ez is az amerikai társadalom visszásságait, fehér foltjait mutatja be, igencsak vitriolosan.