- Miről szól most készülő, Dealer című filmed?
- A Dealer tönkrement sorsokról szól. Minden történet szépen indul, aztán csúnya vége lesz. Ez a film is erről szól, nagyon sok, pici sorsot mutat meg. Azt nem látjuk a filmen, hogyan állt elő az ábrázolt helyzet, azt sem látjuk, hogy mi lesz ebből, csak azt látjuk, hogy nagyon nagy baj van.
Arra törekedtem, miközben írtam a könyvet, hogy legyen egyfajta szociológiai sokfélesége a bemutatott tönkremenésnek, mert azt hiszem, ez nem függ például az egzisztenciális helyzettől. A pusztulás pénztől függetlenül bárhol tetten érhető. Ha pedig igaz, hogy tönkremegyünk, akkor kérdés, hogy tudunk-e rajta változtatni, tehát azt tudjuk-e mondani, hogy 'na jó, ezt eddig így csináltam, mostantól pedig úgy csinálom', vagy ez egy eleve elrendeltetett folyamat. Vajon genetikailag determináltak vagyunk-e, vagy a nevelés hatására, esetleg saját erőből ki tudunk-e törni ebből, tudunk-e szabadok lenni.
Ez a film egy olyan emberről szól, aki már nem tud kitörni a saját sorsából, hanem elvész benne, sodródik az eseményekkel. A téma nagyon régi, már 3-4 éve megírtam. A forgatókönyv korábbi verziói sokkal érzékenyebben vizsgálták a nagyon összetett drog-ügynek minden csínját-bínját, minden kis televényét. A végső forgatókönyvben már egészen másról van szó. A szociológiai hitelességről lemondva sokkal inkább egy embernek a történetére koncentrál.
Olyan ez a történet, mint az a bizonyos katicabogaras mondóka: ha berakják az embert a kerék alá, meg a sós kútba, meg mindenhova - akkor vajon meg lehet-e törni? Bizony, meg lehet.
- Mennyire lényeges ez a bizonyos szociológiai háttér a számodra? A Rengeteghez képest - ahol a szereplőket kiragadtad a hétköznapjaikból, és meglehetősen absztrakt személyiségként állítottad elénk - ezen a téren történik-e valami változás?
- Itt már látunk tereket, és sok minden változik, de még mindig az ember áll a középpontban. Azért a miliő, amelyben él, szintén hordoz valami jelentést, és amennyire ezt 80 millió forintból prezentálni lehet, annyira prezentáljuk. Persze a látvány a magyar filmfinanszírozás jelenlegi körülményei között idézőjelben értendő, de amúgy fontos szerepe lenne.
Nagyon jó stáb vesz körül, de ma is csak annyit kértem, hogy egy VHS-magnóról játsszunk be egy felvételt úgy, hogy az ne tegye használhatatlanná a hangfelvételt. Na, ezen 4 ember dolgozik 30 percig. Most képzeld el, mi lenne, ha azt kérném, hogy mondjuk az a ház ott omoljon össze... Szóval így nehéz, de nagyon igyekszünk.
A Rengeteg esetében az volt a helyzet, hogy a koncepció és a rendelkezésre álló nagyon kevés pénz összejátszott. A szükségeshez képest itt is nagyon kevés pénz áll rendelkezésre, de azért egy nagyobb összeg, tehát egy kicsit tágabbra engedheti az ember a képzelőerejét, például egyes díszleteket illetően. Itt másfajta koncepciónk van, mert a szereplők társadalmi hovatartozását is megmutatjuk. Csak hát rengeteg kompromisszumra kényszerülünk.
Persze mindez nem most derül ki számomra, ha az egyik büdzséből átlépsz egy nagyságrendileg más büdzsébe, akkor ott ugyanúgy megtalálod azokat a bizonyos kis korlátokat. Ha mondjuk A Gyűrűk Urá-t forgatnám - nagyon jó lenne -, akkor ott meg az lenne a baj, hogy csak 4 helikopterre lehet felszerelni a kamerát. Az ilyen problémákat mindig tolja az ember maga előtt, ez nem meglepő számomra, csak hát... na mindegy, azért jó lenne még 50 millió.