Maffia, dekoltázs és evőpálcika

Az értelemszerűen szubjektív szempontok alapján összeállított lista túlnyomó részét a múlt században mítoszokká vált maffiasztorikat feldolgozó kultfilmek foglalják el, amelyekkel olyan színészek írták be magukat a filmtörténelembe, mint Robert de Niro vagy Al Pacino. De az is egyetértéssel fogja végigfutni a sort, aki Marilyn Monroe dekoltázsára vagy pedig a nagyszájú jakuza szemét evőpálcikával kiszúró Kitano Takesire esküszik.

1. Nagymenők (Martin Scorsese, 1990)
Amerikai kritikusok egy csoportja egyszer a kilencvenes évek legjobb filmjének választotta. Jogosan. A legismertebb filmes díjban, az Oscarban eddig szégyenletes módon nem részesített Martin Scorsese a Robert de Nirót, Joe Pecit és Ray Liottát felvonultató filmmel egy képes nagyregényt tett le az asztalra.

2. Keresztapa (Francis Ford Coppola, 1972)
A Keresztapa a közös nevező: jobb helyeken lecsukják azt, aki rosszat mond a trilógia első két darabjára, a harmadik részt ugyanis a közmegegyezés már egyértelműen halványabbnak tartja. Al Pacino kiváló volt, mint majdnem mindig, de a nyilvánvalóan szakmai szempontok figyelembe vétele nélkül döntő Akadémia nem ítélt meg számára Oscar-díjat.

3. A halál keresztútján (Joel Coen, 1990)
A Coen fivérek egyik legjobban sikerült filmje. A főhős - alakítja Gabriel Byrne - a város legokosabb fickója, akinek tanácsaira mindkét - egymással rivalizáló - gengszterbanda feje igényt tart. Szellemi képességei ugyanakkor nem mentik meg attól, hogy úton-útfélen megverjék az általa hol segített, hol átvert gengszterek.

4. Tűzvirágok (Kitano Takesi, 1997)
A tolószékbe került barátja és haldokló felesége miatt szomorú Nisi felügyelő egy evőpálcikával szúrja ki a beszólogató jakuza szemét - már ezért a jelenetért is érdemes kivenni a tékából Kitano Takesi filmjét, amit a magyar kereskedelmi tévék úgyis csak hajnali háromkor tűznének műsorra.

5. Veszett a világ (David Lynch, 1990)
Willem Defoe lerepülő feje mellett emlékezetes még a bőrdzsekijébe (is) szerelmes Nicolas Cage alakítása. David Lynch filmje annyira jó, hogy még a visszatérő, csöpögős Elvis-dallamok sem tudják elrontani, sőt mi több, egészen feldobják.

6. Máltai sólyom (John Huston, 1941)
Az egyik legjobban sikerült film-noir, rendezte John Huston. A magányos farkasként dolgozó magándetektívet alakító Humphrey Bogart elszív legalább tíz karton talpas cigit, és közben csajozik, és bűnt üldöz, mindez fekete-fehérben.

7. Van, aki forrón szereti (Billy Wilder, 1959)
Marilyn Monroe formásan telt csípője és mély dekoltázsa, plusz a nőnek öltözött Jack Lemmon és Tony Curtis a Billy Wilder által 1959-ben rendezett és nyugodt szívvel fergetegesnek nevezhető vígjátékban, amit remélhetőleg békén hagynak a szivarozó és pénzéhes producerek, és nem csinálnak belőle remake-et.

8. Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag (Steven Spielberg, 1989)
A jó szándékkal is csak közepes B filmnek nevezhető második rész után kellemes meglepetés volt a trilógia harmadik darabja, amely legalább olyan jó, mint a frigyláda körül forgó első film. Sőt, Sean Connery felbukkanásának köszönhetően talán még azt is sikerült felülmúlni.

9. Hetedik (David Fincher, 1995)
Egy film-noirszerű thriller, amelyben az a legjobb, hogy tele van klisékkel - a forrófejű ifjú és a megfontolt öreg zsaru párosa, folyton zuhogó eső stb. - de mégis rettentően izgalmas és okos film.

10. Ál/arc (John Woo, 1997)
A bemutató idején az egyik komoly magyar napilap kritikusa azt írta róla, hogy olyan, mint egy gyönyörűen felépített katedrális. Valóban olyan, főleg azoknak, akiket nem zavar, ha Nicolas Cage a levegőben repülve, triplaszaltó közben lövi le szinte összes ellenségét. Sajnos, a rendező John Woo ezzel az 1997-es filmmel meg is torpant, és azóta meglehetősen gyenge munkák kerültek ki a keze alól.

Pethő András