Fagyi - a Holnapután kritikája

És az milyen volt, amikor az arca, ding, egy pillanat alatt lefagyott?! Meg amikor elakadt az orosz atomjégtörő a New York-i iskolabuszban, aztán a csávó kinyitotta az ajtót a hetvenkilencediken, aztán nem volt ott már a szoba?! A Holnapután című film serdületlen kisfiúknak igazi csemege, így kellene róla értekezni. Az új jégkorszakról szóló film olyan, mint egy fagyi: megnézni annyi, mint elnyalni egyet. Nem túl izgalmas, de egy-egy eperdarabka néhány másodpercre örömet is okozhat.

A Holnapután igen ostobácska film, igazi közhelyparádé, szinte egyetlen olyan ötlet sincs benne, amit máshol ne láttunk volna legalább ötször. Van viszont egy fontos különbség az eddigiekhez képest: most nem mérges darazsak milliárdjai, őslények, marslakók, vegyi fegyver vagy éppen megállíthatatlanul robogó atomvonat intéz apokaliptikus kihívást az amerikai civilizáció ellen, hanem a hideg.

Természetesen azért, mert az emberiség felelőtlenül hülye. Persze a gimis kamaszok hősiesek is tudnak lenni, a leukémiás kisfiúért épp idejében jön a mentő, de azt már nem árulom el, hogy apu is megérkezik-e a könyvtárba. Az angol professzornak rossz a számítógépe, de méltósággal teázik, ha baj van; az amerikai professzor nagyon erős és jó a számítógépe. Az összes létező katasztrófaközhely szerepel a filmben, a kedves barát önfeláldozásától az utolsó-pillanatban-kell-becsukni-az-ajtót para többszörös ismétléséig. Egyetlen új jelenet vagy beállítás sincs a Holnapután-ban, a kaliforniai hegyekre épített Hollywood felirat leomlását megörökítő kép nem tekinthető egy pillanatra sem jelképesnek. Igaz, a katasztrófafilm olyan műfaj, mintha a népmesék és a szentek legendáinak keveréke volna. Ilyenkor nem kell valami egészen megdöbbentőt kitalálni, csak használni a sokszor kifejezetten elvárt elemeket: tragédia, önfeláldozás, bátorság, csoda, a megalázott igazsága. A Holnapután így átlagos kozmikus katasztrófafilmnek tekinthető. Viszonylag kevés humorral és nagyon kevés igazán rémisztő jelenettel kalauz végig az ökológiai apokalipszis szellemvasútján.

A képi ötletek, melyek e filmeknél legalább olyan fontosak, mint a történet, közepesen lenyűgözők, de mindenképpen túlmutat a dramaturgok teljesítményén a trükkmesterek munkája. A Los Angelest leborotváló tölcsérszelek nem annyira hitelesek, de a gyerekfej nagyságú jégeső elgondolkodtathatja a viharban útra kelőket a mozi megtekintése után. A hirtelen terjedő fagy inkább egy képernyővédő esetlenségével települ a díszletekre, de a már említett nagy hajó jó, ahogy felúszik az utcán. A film a finomabbak közé tartozik: ugyan a történet szerint legalább százmillió ember hal meg a cselekmény változatos - de nem kiszámíthatatlan - sodrásában, azonban igazi szenvedést, halált és vért (ebből pont egy cseppet) kevesebbet látunk, mintha bármelyik tévécsatornát néznénk ugyanennyi ideig. Ezért is alkalmas a film gyerekek szórakoztatására. A nagyon látványos lefagyások és katasztrófajelenetek is inkább a rajzfilmek hangulatát idézik. Többször repül autó az égből, és rendszeresen leesik a ház fele. Rettegni szinte egy percig sem lehet, a hatalmas bábfilm-betétek viszont érdekesek lehetnek a színes és mozgalmas képek kedvelőinek.

A nem bábozott vagy animált jelenetek viszont az átlagos katasztrófafilmeknél is nyálasabbak és erőltetettebbek, a dialógusokat mintha kifejezetten a Szomszédok Rajongó Klub tagjaiból verbuvált fókuszcsoporton tesztelték volna. A "Miért nem mondod már meg neki, hogy igazából mit érzel iránta?" kérdésre így szól a helyes válasz: "Azt hiszem, hogy igazad van." Így sikerült megoldani egy hosszas vívódást, szerencsére megnyugtatóan. A karaktereket nem bonyolították túl, igazán rossz sincs köztük, csak egy, aki viszont megjavul. Konfliktus nincs, néhány kezdeményezés elkenődik, mint haldokló a Hudson jegén.

Egyetlen igazán eredeti ötletüket a film alkotói csak közepesen használták ki: az USA lakosságának tömeges menekülését Mexikóba. A menekülttáborok és a határon könyörgő jenkik képe, amint mexikói rendőrök szórakoznak velük, jelzi, hogy ennyi önkritika belefér már a legkommerszebb alkotásokba is. Persze itt is a remény halna meg utoljára, de azt már nem kell kivárni, mert a remény megmarad a végén: az USA teljes bukását nem ez a film vetíti előre.

dr. Igó