Coen-minimum - a Betörő az albérlőm kritikája

Vannak rendezők, akik saját műfajt teremtettek, amely egyrészt garancia arra, hogy filmjeik színvonala mindig megüti azt a bizonyos Lynch-, Altman-, Von Trier- stb. minimumot, ami rendszerint elég ahhoz, hogy törzsközönségük jól szórakozzon a rendezőnagyságok hol rutin-, hol mesterművein, másrészt viszont elkerülhetetlen filmjeiket saját életművükön belül értékelni, amely nyilvánvalóan egy szigorúbb mérce. Ennek megfelelően a Betörő az albérlőm megüti a Coen-minimumot, de az életmű legtöbb korábbi darabjához viszonyítva igencsak alulmarad.

A forgatókönyv megírására felkért Ethan és Joel Coen szinte véletlenül került a képbe rendezőként az 1955-ös Alexander Mackendrick-komédia újraforgatásával kapcsolatban, miután Barry Sonnenfeld (Sötét zsaruk, Szóljatok a köpcösnek) kihátrált a vállalkozásból. Noha a testvéreknek szinte mindig 4-5 készülő filmterv van a tarsolyukban (l. írásunkat az oldal alján), mégis feltűnő, hogy a tavalyi Clooney/Zeta-Jones romantikus komédia (Kegyetlen bánásmód) után újra a multiplex-közönséget célozták meg a kultuszfilmeknek számító Véresen egyszerű vagy a Hollywoodi lidércnyomás rendezői.

Az alapfelállás ugyanaz, mint az 50-es évekbeli eredetiben: egy amatőr zenészeknek álcázott botcsinálta bűnbanda a bőbeszédű professzor vezetésével kasszát robbantani készül, terveiket azonban veszélyezteti a házinéni, akinek pincéjéből alagutat fúrnak. A helyszín azonban a londoni King's Crossból Mississippibe helyeződött át, a teát szürcsölő angol matróna helyett pedig egy testes feka mama állja az antihősök útját.

Tom Hanks meglepő választásnak tűnhet a főszerepre, de mégis telitalálat, és emlékeztet fiatalkori komikus gyökereire, még mielőtt Oscar-szobrok gyűjtésébe kezdett volna AIDS-beteg, hajótörött, börtönőr, tűzoltó és katona szerepkörökben. Amint körmönfont mondatokkal szédíti közönségét, görcsösen fújtatva kacarászik vagy Edgar Allan Poe-t szaval, van benne valami regényhősökre emlékeztető sátáni mézesmázosság, amelyet lehetetlenség lenne komolyan venni... már ha komolyan kellene venni.

Méltó partnere a hasonlóan kiváló és Cannes-ban színészi különdíjjal kitüntetett Irma P. Hall, aki kezdettől fogva élvezi a nézők szimpátiáját, és egy-egy arckifejezésével is képes mosolyt fakasztani, míg más szereplőknek ez sokszoros poénbombák elsütögetése után sem sikerül. Karaktere leginkább a Fargo-ból megismert terhes rendőrnőre (Frances McDormand Oscar-díjas alakítása) emlékeztet, hiszen ő is az egyetlen szereplő, aki mindvégig következetesen képviseli a jó oldalt a maga egyszerűségével és józan paraszti eszével.

Irma P. Hall és Marlon Wayans

A mellékszereplők között azonban nagyon érzékelhető a Coen testvérek kedvenc szereplőinek hiánya; John Torturro, John Goodman vagy Billy Bob Thornton meg tudta volna tölteni élettel a figurákat, amelyek így egydimenziós fajankók maradnak, akik csak első feltűnésükkor viccesek, utána végig ugyanazt a poént kénytelenek számtalanszor ismételgetni, és inkább illenének egy másik rendező testvérpáros, Bobby és Peter Farrelly (Keresd a nőt!, Túl közeli rokon) filmjeibe. Ez különösen igaz Marlon Wayans idegesítő trágárkodására, és a J. K. Simmons által alakított karakter bélmozgásainak ecsetelésére.

Összességében a film egyszerűen nem elég vicces, bár kitartóan próbál az lenni. Míg az első órában lenyűgöz a Coen testvérek szokásos fekete humora, abszurd ötleteik és a két főszereplő játéka, addig a felénél a film kifullad; kiszámíthatóvá és ismétlődővé válik. Aki pedig látta korábbi filmjeiket, kénytelen arra gondolni, hogy mennyivel ötletesebb volt A halál keresztútján, mennyivel morbidabb a Fargo, és mennyivel humorosabb az Ó, testvér, merre visz az utad? (amely botrányos módon még mindig nem találta meg az útját a magyar mozivásznak vagy videotékák felé).

Ryan Hurst, Tom Hanks, J.K. Simmons és Tzi Ma

Némileg kétséges a film célközönsége is, hiszen a Coen-rajongók számára az említett okok miatt csalódás lehet a film, a "nyári sikerfilm Tom Hanks főszereplésével" kategóriához pedig túlságosan különc és sötét. Az USA-ban ennek megfelelően el is hasalt a mozipénztáraknál a film, pedig ott Tom Hankset imádják, még ha másfél órán keresztül egy labdával beszélget is (Számkivetett). A kritikusok és a művészfilm-rajongók pedig fanyalgással fogadták Ethan és Joel Coen kommerszé válásának újabb bizonyítékát.

Ennyit azonban a film Coen-skálán való megközelítéséről. Mert azt tudni kell, hogy ha valaki soha egy darab korábbi filmjét nem látta a rendezőknek, vagy alapjában véve hidegen hagyják az efféle háttér-információk, az még így is a nyári uborkaszezon egyik kiemelkedő filmjét láthatja, és kellemesen fog szórakozni. A többiek pedig remélhetik, hogy a következő Coen-film azért több lesz, mint kellemes szórakozás.

Onozó Róbert

* * *

Lesz? Nem lesz? - A testvérek készülő és befuccsolt filmtervei

Old Fink
A Hollywoodi lidércnyomás folytatásában Barton Fink (John Torturro) professzorként tűnik fel a 60-as években a Berkeley Egyetemen. "Biztos, hogy elkészítjük. Már ha elég sokáig élünk, mert várni akarunk vele, amíg John elég öreg lesz a szerephez."

Guess Who's Coming To Dinner?
Az 1967-es filmszatíra újrája, amelyben egy fehér lány színes bőrű fiút (Katherine Hepburn és Sidney Poitier az eredetiben) visz haza bemutatni a szüleinek. A kísérleti filmnek szánt projekt egyelőre úgy néz ki, hogy félre lett állítva.

To The White Sea
Évekig szállingóztak a hírek James Dickey második világháborús regényének némafilm-adaptációjáról Brad Pitt-tel a főszerepben, de a jelenlegi állás szerint a terv kútba esett.

Cuba Libre
Elmore Leonard (Jackie Brown, Mint a kámfor) történetének megfilmesítése egy 19. századi cowboyról, aki Kubába utazik, hogy fegyvereket adjon el a forradalmároknak. A Coen testvérek egyelőre csak forgatókönyvíróként kötelezték el magukat.

Jesus Quintana Project
A nagy Lebowski-ban feltűnt hajhálós pedofil bowling-bajnok (szintén John Torturro) visszatérése. "John is benne van, most kellene megcsinálni, és nevezhetnénk Jesus passiójá-nak. Jó időzítés és jó cím lenne!"