Jövőre forgatják a True Lies folytatását

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Arnold Schwarzenegger a Cinema Confidential című magazinnak úgy nyilatkozott, hogy minden készen áll a True Lies folytatásához. A színész idei naptára azonban már betelt, hiszen a Terminator harmadik részének forgatása minden energiáját leköti Arnie-nak.

"Évente csak egy filmet szeretnék forgatni, ezért valószínűleg csak jövőre kezdjük a True Lies folytatását" - mondta Schwarzenegger.

A forgatókönyvet ismét a rendező, James Cameron írta, a kém feleségének szerepében pedig Jamie Lee Curtis tér vissza a filmvászonra.

A pletykák szerint filmszerepei mellett Schwarzenegger ringbe száll a Kaliforniai kormányzóságért is. A republikánus párt mellett már többször kiálló színész azonban cáfolta, hogy politikai karrierbe kezd.

"Komolyan azt gondolják, hogy van energiám ilyesmire, miközben két olyan filmet forgatok, mint a Terminator 3 és a True Lies 2? Én csak egy emberi lény vagyok" - mondta Arnie, akinek szüksége van a sikeres folytatásokra, hiszen legutóbbi filmjei nem váltották be a hozzáfűzött reményeket.

Ajánlat:

Információk a True Lies folytatásáról

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!