Mit keres Göbbels a lágerben?!

Volker Schlöndorff az első német filmrendező, aki Oscar-díjat nyert. Günter Grass A bádogdob című regényének filmadaptációjával azonban nemcsak az Amerikai Filmakadémia elismerését váltotta ki, hanem bekerült minden idők legnagyobb filmrendezői közé is. Azóta Hollywood és Európa között ingázik: hol óriás költségvetésű szuperprodukciót forgat, hol szerény szerzői filmet. Legújabb munkája az utóbbi kategóriába sorolható. A kilencedik napot Németországban még be sem mutattak, Magyarországon azonban már látható volt a bajor filmnapok keretében.

- Mit volt a legnehezebb leforgatni A kilencedik nap-ban?

Volker Schlöndorff: Könnyen válaszolhatok: a koncentrációs tábort újra létrehozni. Láttuk már dokumentumfilmben, hollywoodi filmben, de természetesen egyikünk sem járta meg. Szinte lehetetlen feladat ezt a horrort ábrázolni. Nekem is csak az adott bátorságot hozzá, hogy mély elkötelezettséget éreztem a forgatókönyv alapjául szolgáló napló iránt, amely pátosz nélkül, egyszerű, tiszta szavakkal írja le egy katolikus pap történetét, aki megjárta Dachaut, és akinek különösen nagy lelki teher szakadt a nyakába. Az elbeszélés puritánsága néha már olyan elborzasztó hatást váltott ki, hogy úgy éreztem: nem bírom tovább olvasni, leteszem. Aztán valahogy elengedett, és folytatni tudtam. Ezen keresztül éreztem meg, milyen, ha valaki ilyen extrém helyzetbe kerül. Rájöttem, hogy valójában nem is látja az egészet, csak az apró részleteket. Az előtte álló megfagyott lábát vagy az aznapi kenyéradagját. Ezért a régi némafilmek eszköztárához nyúltam vissza: szinte csak közeli felvételek használtam. Egyedül a film végén látjuk magát a lágert totálképben.

- Ön úgy mutatta be a legújabb filmjét, a A kilencedik nap című II. világháborús történetet, mint amiben nem a háború, nem a bűnösség vagy a holokauszt érdekelte, hanem egy erkölcsi dilemma. Miért éppen most kellett akkor ezt a filmet leforgatnia?

- Hát igen, tudja, az ember valójában nem maga választja ki a következő filmjét, hanem az választja ki őt. Én egyszer már lezártam a náci-korszak témáját, és azt hittem, A bádogdob után többé nem foglalkozom vele filmen. Téma lezárva, jöjjenek a mai történetek! Csakhogy aztán kezembe került ez a lebilincselő könyv, egy luxemburgi pap naplója a II. világháború idejéből, amit gyakorlatilag senki nem ismert. Rám pedig akkora hatást gyakorolt, hogy úgy éreztem: egyszerűen muszáj filmet forgatnom belőle.

- Privát érdeklődéstől vezérelve talált rá erre a könyvre?

- Nem, egy producertől kaptam, aki azért küldte, mert az eredetileg kiszemelt rendező visszalépett a feladattól, valamiért nem vállalta a megfilmesítését. Én viszont elolvastam és beleszerettem, azonkívül pedig kivételes lehetőségnek tűnt, hogy szinte azonnal hozzá is kezdhettem a forgatáshoz. Szeptemberben olvastam a könyvet, és novemberben már el is kezdtük a felvételeket. Természetesen nagyon fontos szerepet játszott továbbá, hogy személyes kötődést éreztem a történet fő motívumához: számtalanszor feltettem már magamnak a kérdést, hogy extrém körülmények között hogyan viselkednék. Úgyhogy én valójában erről készítettem filmet. Nem a múltunk újraértékeléséről, hogy mindez vajon hogy történhetett meg, sokkal inkább alapvető erkölcsi kérdésekről. Ebben a történetben egy nagyon komoly választás elé állítják a főhőst, ezt a luxemburgi atyát: azt ajánlja neki a helyi náci vezető, hogy írjon alá egy papírt, amellyel megmentheti a maga, a családja és a dachaui lágerben szenvedő testvérei életét, és sok jót tehet majd szabad emberként. Ha pedig nem írja alá, visszaküldik a táborba, ami egyet jelent a biztos halállal. Az aláírás a saját lelkiismeretébe kerül, és életet jelent, az aláírás megtagadása pedig a lelkiismeretének megmentése, és egyben a halál. Ez az, amit a bibliában ördögi megkísértésének neveznek. Ebben az esetben az ördög a fiatal, idealisztikus náci képében jelenik meg. A történet tehát időtlen: bárki, bármikor felteheti magának ezeket a kérdéseket, Schiller drámái is erről szólnak.

A kilencedik nap - Nézzen még több képet a filmből!

- Akár az erkölcsi oldalát, akár a történelmi hátteret nézzük, a témáról sokan készítettek filmet az elmúlt időszakban. Az embernek óhatatlanul eszébe jut Costa-Gavras legutóbbi filmje, az Ámen, vagy akár Szabó István Szembesítés című alkotása. Mindkettő erkölcsi kérdéseket boncolgat a II. világháború környezetében.

- Mindannyian ugyanannak a múltnak az árnyékában élünk. Szeretnénk azt hinni, hogy függetlenek vagyunk tőle, szeretnénk többé nem foglalkozni vele, de ez lehetetlen. Ahogy Günter Grass mondta: egyszer csak bekopog egy történet az ajtódon, és azt akarja, hogy meséld el. Pont ezt éltem át ezzel a történettel. A náci korszak egy morális katasztrófa volt, ami nemcsak Európát, de az egész világot felforgatta. Akár akarjuk, akár nem, újra meg újra vissza kell, hogy térjünk ehhez. Legalábbis, ha az én generációmba tartozik az ember.