Újravágtuk Nagy Sándort

Kedves olvasóinkra bízzuk annak eldöntését, a következők közül melyik szó illik a legjobban Oliver Stone filmjére: hosszú, unalmas, vontatott. Megpróbáltuk újravágni a nagy politikai mesélő grandiózus filmjét, próbára téve, lehet-e jól, érdekesen és mindenképpen tömörebben elmesélni ugyanezt a (vitán felül kivételes) sztorit.

Nagy Sándor életének történeténél izgalmasabbat a történelemből nehéz lenne elképzelni filmen, hiszen van benne vér, nagyság, hősiesség, ármány, szerelem, barátság (ráadásul az utóbbi kettő ellentmondásosan keveredik, ami aztán extra feszültséget hozhat a vászonra és a nézőkre egyaránt), és pátosz, pátosz, pátosz. Talán az utóbbi háromból egy is elég lett volna.

És az sem lett volna túl nagy baj, ha tisztázza Stone, mit kezd Alexandrosz biszexualitásával. Ha egyáltalán volt ilyen. A kor szellemének megfelelően nem tett különbséget a szerelem tárgya szempontjából férfi és nő között. Ahogyan a filmben is elhangzik, a nagy hősök mellett mindig volt egy, hozzájuk mindenkinél közelebb álló bizalmas, testi-lelki jó barát. Stone nem is megy ezen túl, illetve jobban tenné, ha ennél megmaradna. Minden egyéb próbálkozása Sándor szexuális orientációjának ábrázolására egyszerűen szánalmas. Már az is baj, hogy az anyai szeretet túlcsapásának színre vitelével óhatatlanul is azt az érzetet keltheti a laikus nézőben, hogy szegény Sándor azért vonzódik a fiúkhoz, mert anyja miatt félelemmel, bizalmatlanul áll a nőkhöz. Nem lehet kijelenteni, nem pontos, nem tudhatjuk, hogy így volt-e.

Az úgynevezett történelmi hűség - ami Sándorék pucér lábaival a Hindukus alatt Stone filmjében amúgy is a semmibe vész - egyébként talán nem a legalapvetőbb attribútuma egy ilyen drámának, viszont a feszültség igen. A dramaturgia lehet a kulcsa az egésznek. Próbáljuk meg újravágni a nagy hódító történetét. Kezdjük úgy, ahogy történelmi filmet szokás, és pörgessük úgy, ahogyan a modern mesélés megkívánja. Nem jelenetekre, hanem az elbeszélés egységeire (mondjuk, fejezetekre) bontva következik a szórakoztatónak szánt remake "szinopszisa".

1. A Hódító
I. e. 333. Alexandrosz serege Dareiosz erődje előtt. (Igen, Anthony Hopkins dögunalmas felvezető narrációja kihúzva. Én nem bánom, ha Sir Színészóriás alábeszél a filmnek, de ne ilyen terjedelemben, ha lehet.) Sándor beszédet tart a csapatának, személyre szóló szavaival feltüzeli őket, kijelenti, hogy ha legyőzzük a félelmet, legyőzzük a halált. Fantasztikus hadicsellel beveszi az erődöt, és továbbvonul. Sorban hullanak el a tartományok. Megmutatjuk, hogy a csatákban és azon kívül is a legtöbb idejét, gondolatát, érzelmét legjobb barátjával, Hephaisztionnal osztja meg. (Jared Leto nagyon jó választás erre a szerepre, ő talán még többet is ki tudott volna hozni belőle, ha nem állunk meg a férfias összeölelkezéseknél.)

2. A Megszállott
Alexandrosz a szigeten álló Perszepoliszhoz földnyelvet építtet (azóta is félsziget van ott, meséljük), majd elfoglalja és porig rombolja a várost, mindenkit meggyilkol vagy rabságba vet, bosszúból Athén elpusztításáért. A hadvezérei nem értik, miért. Vitatkoznak. Első konfliktus az apjától örökölt marsallokkal. A mellette álló ifjabbakon keresztül elmondjuk a nézőnek, új világ van, mi, mai fiatalok már másképp gondolkodunk mint ti, apu, minden tiszteletünk a tiétek, de. Közben látjuk az emlékképet, amint betöri a habzó szájú, megülhetetlen Bukhephaloszt mindenki - apja, annak barátai, köztük Kleitosz, anyja, illetve saját iskolatársai, köztük Hephaisztion - legnagyobb csodálatára. Nem 14 éves, hanem 19, ugyanaz a színész játssza, aki egyébként is (Colin Farrell arcra tökéletes, de Stone-nál nagyon rossz patetikus megközelítésben adja a történelmi alakot, és a fiú-fiú jelenetekben kifejezetten hiteltelen). Mellékesen szólva nem hiszem, hogy Bukhephalosz 14 (vagy mennyi, az időugrásokkal is gondban voltak a filmesek) éven át hordta hátán Alexandroszt, és minden csatát ugyanúgy túlélt, mint ő: a harci ló fogyóeszköz, sajnos.

3. Isten fia
Alexandrosz Egyiptomba megy, ahol megalapítja Alexandriát (az itt élők úgy köszöntik, mint egy istent), majd elzarándokol a líbiai sivatagban Ámon templomához, ahol az "orákulum" közli vele, ő Zeusz fia (ezt a jelenetet Stone csak elmeséli, pedig kulcsfontosságú és sok lehetőséget is tartogat). Emlékkép Sándor anyjáról, aki mindig ezt mondta. Anyu egyébként imádta a kígyókat, és nem volt görög, apuval sokat veszekedtek, és anyu féltette a kis Alexet attól, hogy majd Philipposz nem engedi át neki a trónt, ami pedig őt mindennél jobban megilleti. (Nekem legjobban Angelina Jolie tetszett ebben a filmben, Olümpiasz - így hívják, sz-szel a végén? - majdnem annyi lehetőséget adott neki, mint Lisa a Girl, Interrupted-ban, és élt is vele. Más a helyzet Val Kilmerrel, aki bénítóan egydimenziósra fokozta le a nagy királyt, de ő már Jim Morrisont is csak narkós-részegnek tudta adni, így meglepve nem vagyok.)

4. A Nagy
A messianisztikus kinyilatkoztatás után Alexandrosz visszatér Perzsiába, és újabb harcba bocsátkozik Dareiosszal. Negyvenezer embere néz farkasszemet Dareiosz 250 ezrével. Haditanács kihúzva, nem meséljük el előre, mit fogunk látni, hogyan támadja meg közvetlenül az ellen vezéri aranyszekerét. Látjuk a nemes perzsa királyt élén ronda hordájának. Bátor küzdelemben győz Alexandrosz, és addig üldözi a királyt, amíg holtan nem találja. (Stone filmjéből a kedvenc jelenetem az, amikor a perzsa uralkodó irányítja a hadait - briliánsan finom!)

5. A világ közepe
Alexandrosz bevonul Babilonba, amit nem pusztít el, hanem épp fordítva: birodalma fővárosává teszi. Hadvezérei kiborulnak, egyedül Hephaisztion nem, aki látja, hogy barátja nemcsak a harcmezőn bátor, hanem bölcs is, és tudja, hogy a nyugati kultúra Alexandrosznak ezzel a döntésével veti meg a lábát Ázsiában. A történelem attól ilyen, amilyennek ismerjük, hogy ez nem maradt így, érteni üzenet? (Kihúzni gyorsan azt az indiaitáncos srácot a háremből, összezavarja a képet: most akkor örök a szerelem Hephaisztionnal vagy nem?)

6. A világ ura
A nagy hódító továbbvonul, sosem látott hegyek közé, keresve a keleti óceánt, ami az akkor ismert Föld végét jelentené. Amikor már a messzi hegyekben járunk, egyszerre feleséget talál magának (Hephaisztion féltékeny, de világossá teszi, hogy semmi baj, pontosan ezt mondta Arisztotelész nekünk - emlékkép -: szerelem a férfiakkal, reprodukció a nőkkel). A nemtelen asszony már épp elég idegtépő a görög marsalloknak, de Sándor ráadásul közli: kiképez több ezer helybélit a görög harcmodorra, ezek tovább kísérik. A széthúzás a vezérkarban már kezelhetetlen méreteket ölt. Itt vagy valamikor ezután Kleitoszt hirtelen felindulásból meg kell ölni, az jó, attól kerek a történet a nagy apáról és még nagyobb fiáról, akit a gonosz anyja juttatott a trónra (a bérgyilkosos emlékkép).

7. A vég kezdete
A hegyekben nincs tovább, Indiába vonulnak, ahol legyőzik őket. Előtte azonban még hatalmas vitatkozás, aztán rendcsinálás, nagy barátság-jelenet ("Együtt halunk meg, ahogy megbeszéltük rég, Hephaisztion!"), illetve levél anyától, hogy már szinte nem is Macedónia királya ez a Sándor, aki közel tíz éve nem volt otthon. Zeusz, atyám az égben, már tíz éve? Ezután elefántok, súlyos vereség, halálosnak tűnő seb, túlélés, emberek, hazamegyünk, hurrá.

8. Epilógus, avagy senki sem él tovább az árnyékánál
Babilonban azonban sehogy sem jó, nagy tervek, az asszonnyal már nem megy, de legalább utódot hord a szíve alatt, Hephaisztion is oda. Igen, meghal. Talán jobb, ha azt a belső combos kapavágást inkább mégsem éli túl a harcmezőn, már csak a történeti hűség kedvéért: ilyen vágás után nem lehet nem elvérezni (ugyanakkor lehet, hogy Hephaisztiont megmérgezték, és az nagyon szép, hogy Alexandrosz kivégezteti a doktort, aki nem tudta meggyógyítani). Viszont Sándort megmérgezik vagy malária miatt hal meg, nagyon hirtelen. Vagy nem? Megvan: már a vesztes csata óta beteges (Mind a kettő? Igen!), és Alexandrosz paranoiás, és minden együtt, előbb legkedvesebb vezérkari főnök, és akkor hirtelen ő is, örökös nélkül, jaj.

Ennyi.

Nem paródia akart lenni, mégis, ahogy haladtunk előre, egyre nehezebb volt komolyan venni. Talán minden történet ilyen, talán egyiknél sem baj, ha érezhető a távolságtartás, ha az alkotó szemét nem fedi el a saját alkotni akarása. Oliver Stone nagyon ritkán képes olyat alkotni, ami rajta kívül is érdekel, leköt, felcsigáz, megríkat, felemel valakit. A Szakasz és a Született gyilkosok ilyen volt, többre nem emlékszem. Most sikerült-e papíron jobbat csinálni az ő terjengős, félreírt, patetikus Sándoránál? Talán. Ha az kettes alá (az, messze túl magasak a ponthatárok, és ez a dolgozat majdnem elégtelen), ez talán 3 (legfeljebb, semmiképp sem jó, és lehet, hogy csak elégséges), és a tanárnő mindkét diákkal közli, hogy fiam, ennél többre vagy képes, de legközelebb inkább neked való témát válasszál.

Mézes Csaba