Szubjektív boniésklájd

A valós történetről őrzött emlékfoszlányok, a kamaszkorú rablónő személyes visszaemlékezése és nemrég tett televíziós nyilatkozata, ami A miskolci boniésklájd című magyar filmhez fűződő viszonyunkat alakítja. A cikk szerzőjét ráadásként még az is sújtja, hogy ő volt a forgatásról készített werkfilmnek a rendezője.

Máshogy nézem A miskolci boniésklájd-ot, mert már akkor néztem, amikor készült. Olvastam, amikor még csak forgatókönyv volt, hallgattam a rendezőasszisztens beszámolóit a helyszínkereséséről, ott voltam többször a forgatáson, beszélgettem a szereplőkkel, a stábsofőrrel, a világosítókkal, a standfotóssal, a díszlettervezővel, sőt, még a nyugdíjas tanárral is, aki a macskákat hozta. Ő később kimaradt a werkfilmből, amit forgattam - ezt most is sajnálom, imádta a macskáit.

Először a kezembe nyomták a könyvet, Novák Tünde visszaemlékezéseit, amit legszívesebben én is mindenki kezébe nyomnék, annyira izgalmas és tanulságos. Ha ez kevés volna a meggyőzéshez, talán többet mond, hogy a Magvető adta ki, amely nem épp arról híres, hogy önjelölt írók ambíciójának, nyerészkedésének teret ad. Novák Tünde megérdemelte, hogy náluk jelenjen meg, mert A miskolci boni és klájd irodalmi mű - még ha Henri Rousseau festészetéhez hasonló is. Létezik olyan, hogy naiv irodalom?

A forgatókönyvnek persze el kellett rugaszkodnia tőle, már csak azért is, mert megjárt néhány nemzetközi workshopot, ahol a filmes dramaturgia egyezményes szabályainak vetették alá. Így merült feledésbe a lineáris történetmesélés, csökkent le a bujkálás 5 éve 1-re, és az elfogás utolsó pár napja néhány jelenetre. A hangsúly a szerelmi szálra helyeződött, két múlt nélküli fiatal egymáshoz tapadására, szimbiózisára.

Az eredeti történethez való hűséget pedig a rendezőnő, Deák Krisztina Novák Tündéhez fűződő barátsága garantálta: évek óta látogatja a börtönben, bekapcsolva hagyja a telefonját neki, kikéri a véleményét, az emlékeit a sztorival kapcsolatban. Szándékosan választott annyira fiatal színésznőt a főszerepre, hogy csak amatőr lehetett; direkt játssza vékony testű, szelíd arcú színész a biztonsági őrből lett fegyvermániás bankrablót; és nem véletlenül maradt a történet helyszíne Miskolc - annak is sokszor a valóságban megjárt részei.

Még a filmben látható börtön is az, ahol Novák Tünde tölti a büntetését - a stáb többször belé is botlott, amikor a cellájából az ebédlőbe vagy sétára vezették. Az őt alakító Ráczkevy Ildikó viszont nem beszélt vele - neki így volt könnyebb a szerepet eljátszani. Később kiderült, enélkül is értette a karaktert: Novák Tünde meg volt elégedve azzal, amit viszontlátott a vásznon. Már amit látott belőle, mert a vetítést végigsírta.

Ráczkevy Ildikó és Karalyos Gábor a filmben

A miskolci boniésklájd-ból film lett, olyan, amiben a rablók szimpatikusak, és azért drukkolunk, hogy együtt maradjanak. Akkor is, ha végig tudjuk, hogy ez nem jön össze nekik. Pedig annyiszor megússzák: állandóan rendőrökbe botlanak, és mindegyik olyan balek, hogy futni hagyja őket. Aztán egyszer csak belőlük lesz balek.

Nagyon megverték őket, mert rendőrre lőttek, és ezt a rendőrök nem felejtik el. Három évvel később, a filmben szereplő rendőrstatiszták arcizma is megkeményedett, amikor az esetről beszéltek. Novák Tünde pedig ragaszkodik ahhoz, hogy a szerelme nem lőtt emberre. A film persze ebben a kérdésben nem dönthet: a Palit alakító Karalyos Gábor olyan szélvédőre céloz, amiről nem derül ki, ül-e mögötte valaki.

Nem erről szól a mozi. Hogy akkor miről, azt nem tudom megmondani. Két óráról a sötétben, amit mások szerelme, vágya a normális életre, ügyetlensége, naivitása, pánikja tölt be. Színes, (utó)szinkronizált, szórakoztató magyar film.

Gyárfás Dóra