Ez is megvolt, még sincs este

Unalmas, lapos szemlét zártunk kedd este. A három kategória (egész estés játékfilm, kísérleti és kisjátékfilm, dokumentumfilm) egyikében sem szerepelt olyan alkotás, ami kimagasló minőségi és művészi fölényt mutatott volna - magyarán: egyik mű sem aratott egyértelmű sikert. De még ennél is nagyobb gond, hogy a Magyar Filmszemlének új szerepet kell találnia: a továbbiakban (teljes joggal) nem hozzá igazítják a premiereket, így kevesebb újdonsággal szolgál, és jelentősen csökken a súlya.

Akik díjat nyertek, nyilván nem örülnek neki, ha azt mondom: nem volt nehéz dolguk. Ezúttal (kivételesen tényleg) a zsűrinek volt nehéz dolga. Mindháromnak. Az egységes színvonalon teljesítő mezőnyből kiemelni egy-egy alkotást mint legjobbat - nyugodt szívvel nemigen tehették, legfeljebb kompromisszummal. Amit végül minden kategóriában másképp kötöttek meg.

Senki sem vonhatja kétségbe, hogy a játékfilmes kategória idei zsűrije - minden egyes tagja - szakmai hozzáértést, művészi érzékenységet és nyitottságot képvisel. Gazdag Gyula rendező, Kéri Ádám képzőművész, Hutlassa Tamás producer, Medvigy Gábor operatőr és Szilágyi Ákos esztéta pedig úgy döntött, hogy a szemlén a Fekete kefe volt a legjobb film. És bár az évek során a szemle zsűrijeit újraválasztják, tehát nincs közük egymás ítéletéhez, mégis azt kell mondanom: a gyakorlat szerint a díjakat egy korábban elmaradt elismerés helyett, afféle kárpótlásként szokás osztani. Mivel azonban a Fekete kefe rendezője, Vranik Roland elsőfilmes, ebben az esetben legfeljebb az elmúlt évek reklám- és kliprendezőinek elmaradt díjaira gondolhatunk.

De ne legyünk rosszindulatúak: a Fekete kefe egységes, magas színvonalon kivitelezett mű, művészi ambíciót is dédelget, és nem hordozza az alkotók reklámfilmes múltjának berögződéseit. Én mégsem nevezném jó filmnek, mert az elején felmerült kérdésemre az utolsó képkockáig nem adott választ: mi értelme volt elkészíteni, mit akart elmondani. Leginkább Török Ferenc Szezon című filmjéhez tudnám hasonlítani (négy fiú céltalan kóborlása az életben, sok abszurd dialógussal), csak ezt Pohárnok Gergely fekete-fehérben fotózta.

Egyetlen elképzelhető mondanivalója a nihil, a nagyvárosi kiüresedettség, amit az is alátámaszt, hogy a négy fiúnak nincs egyéni jellemvonása, egyik éppolyan sovány és rezzenéstelen arcú, mint a másik; mindnyájan egyformán bénák és esetlenek. (Pedig színházban mind a négyen kiváló színészek!) Lehetnének esendőek is, de nem azok. Ahhoz az egész túlságosan prózai. A helyzetek, amikbe keverednek, ennél jóval több érdekességgel bírnak, kizárólag ezek folytán van a filmnek élvezeti értéke. Azt is mondhatnánk, hogy az alkotás a helyzetkomikumra épít, de senki ne várjon térdcsapkodós vígjátékot, ez az a fajta viccelődés, amikor az ember fáradtan felnyög egyet kétpercenként. Állítólag úgy hívják, hogy junkie-humor.

Ellentétes utat választott a játékfilmes kategória másik nyertese, a legtöbb díjjal büszkélkedhető A fény ösvényein. A rendező Mispál Attilának érzékelhetően az volt a célja, hogy a lelkünkre hasson, hogy valami szép élménnyel gazdagodjunk, érzelmileg töltődjünk. A történet alakjai egyéni karakterek, a főszereplőknek és a mellékalakoknak is kiforrott személyiségük, mélységük, sorsuk van. Ezek generálják a sztorit, ezek változásait figyelhetjük a vásznon. Jutalomjáték minden színésznek.

Gryllus Dorka	Cserhalmi György

Nem vitás, hogy a férfi főszereplő, Cserhalmi György megérdemelten nyerte a szemle legjobb férfi alakításának járó díjat, de szerintem a főhősnőt alakító Cseh Annamária is kimagasló teljesítményt nyújtott, nagyon erős a jelenléte és a kifejezőképessége a vásznon. Akkor is, amikor képzetlen hangján megszólal. De az epizódszerepekben feltűnő színészek (Kovács Lajos, Törőcsik Mari, Czukor Balázs és a megkapóan eredeti Soós Attila) is lenyűgözőek - ha lenne a szemlén olyan díj, amit Amerikában előszeretettel osztanak: a legjobb társulat díja, biztosan nekik ítélném.

Fontos még megemlíteni, hogy a szemle legjobb színésznőinek választott Gryllus Dorka és Tóth Ildikó is megérdemelték a szobrot, sőt. Jó volt végre látni Gryllus Dorkát nemcsak szexszimbólumként - rég kiderülhetett volna, hogy képes a szerepformálásra, de persze most sem késő. Talán ezek után nem kell Németországba mennie ahhoz, hogy elismerjék a tehetségét. Tóth Ildikónak ilyen problémával sosem kellett küszködnie, ő minden alkalommal lenyűgözi a közönséget. Pacskovszky József Ég veled! című filmjében is a tőle megszokott, de mindig bámulatos kifinomult játékával hódított.