Az olaszok csalódtak, Clooney tarolt, de a meleg vadnyugat a legjobb

Egyenetlen - leginkább így jellemezhetjük az idei velencei filmmustrát. Míg az első 4-5 napban sztárok és illusztris világpremierek tömkelege fogadta a látogatókat, addig a hét közepétől már csak a legfanatikusabbak lézengtek az egyre esősebb Lidón. Aki pár napot késett, az lemaradt a díjazottak háromnegyedéről, aki hamarabb távozott, az viszont szinte csak Ralph Fiennes újabb afrikai kalandját bánhatja. Az Arany Oroszlán végül a rendező-kaméleon, Ang Lee kezeiben kötött ki rendhagyó, szerelmes westernjéért (Brokeback Mountain), de a fesztiválkedvenc Clooney-nak is érdemes volt visszatérni a díjátadóra. Helyszíni tudósításunk fájdalmas búcsút int a rendezvénynek.

Az angol beteg visszatér

A pár napos uborkaszezonnak Ralph Fiennes érkezése vetett véget, melynek apropója az utolsó nagyobb reményekkel kecsegtető versenyfilm, a The Constant Gardener volt. John Le Carré regényének Mike Newell rendezte volna a filmadaptációját, de a negyedik Harry Potter-film miatt lemondott a lehetőségről (érdekesség, hogy a Potter-filmben mégis együtt dolgozhat Fiennes-szel). A megüresedett rendezői posztra szerencsére sikerült megnyerni az Isten városa rendezőjét, a brazil Fernando Meirellest, a női főszerepet pedig Nicole Kidman, Kate Winslet és Eva Green helyett végül Rachel Weisz kapta.

A Fiennes-Weisz páros már Szabó István filmjében, A napfény ízé-ben is bizonyította, hogy vibrál köztük a levegő és teljes a színészi összhang. A száraz brit diplomata és lobbanékony, idealista felesége útja Kenyába vezet, ahol míg a férj nyugodt szívvel kertészkedik, az asszonyka tiltott gyógyszerkísérletek nyomaira bukkan. Váratlan, és cseppet sem véletlennek tűnő halála nem varrja el a szálakat, de rádöbbenti a férfit, hogy valójában egyáltalán nem ismerte feleségét. A humanista krimi nem nélkülözi az Isten városa csapongó kézikamerás megoldásait, élénk színeit és villámvágásait, a végkifejletben pedig szinte James Bond-szerű, de legalábbis Bourne-rejtély kaliberű jelenetekbe kényszeríti hősét. A film mégis eléri a célját, hiszen úgy szólít meg egy széles közönséget, hogy közben nem butítja le a történetet és nem rendeli alá a humanizmust a kriminek. Rachel Weisz végre bekerül ezzel a hálás szereppel a hollywoodi színésznők élbolyába, ahol már rég lenne a helye, Fiennes pedig nem csak az afrikai helyszíneket, de a színészi teljesítményt tekintve is legnagyobb sikerét, Az angol beteg-et idézi - a díjak és jelölések is igazolni fogják ezt hamarosan.

Kínai szerelem és orosz foci

Ami A napfény ízé-t illeti, kevés másik filmnek sikerült majd' egy évszázadot hitelesen belesűrítenie egy egész estés mozgóképbe. Ezt kísérelte meg Stanley Kwan versenyfilmje is, a Changhen ge (Everlasting Regret) egy szépségirálynő életén keresztül, aki mellől hullanak a mellékszereplők és a politikai rendszerek, de az ő fiatalos babaszépsége mit sem fakul. A kissé vontatott szerelmi drámában könnyű elveszíteni a fonalat és a végeredmény sem fogható Wong Kar-Wai filmjeihez (Szerelemre hangolva, 2046), de a történet voltaképpen egy szerelmi vallomás Sanghaj városához, illetve Kína hányattatott történelméhez.

Garpastum

A történelem viszontagságai adják a hátterét az orosz versenyfilmnek, a Garpastum-nak is. A kezdő képsorokban a trónörökös merénylőjét, Gavrilo Principet láthatjuk búcsúzkodni feleségétől, de hamarosan kiderül, hogy a fiatalabbik Alekszej German (többek között a Barátom, Ivan Lapsin legendás rendezőjének a fia) filmje az első világháborút pár fociőrült orosz suhanc szemén keresztül kívánja elmesélni. A szépia tónusú gyönyörű képeken egy megindító történet bontakozik ki és a fiatal szereplőgárda tagjai - akik az elkövetkezendő napokban gyakran feltűnnek más filmek bemutatóin a közönség soraiban - is figyelemreméltó teljesítményt nyújtanak. Nem lepődtünk volna meg, ha a két évvel ezelőtti orosz sikert (a Visszatérés elnyerte az Arany Oroszlánt) megismétli a Garpastum, ám végül üres kézzel kényszerült távozni.

Olasz igények

A La Repubblica címoldalas cikke után lett szóbeszéd tárgya a házigazdák igénye a fődíjra, a cikk szerzője szerint Olaszország kritikus időszakot él át és szüksége lenne végre egy kis nemzeti büszkeségre. Bár benyomásaink szerint az olaszok nemzeti büszkeségben továbbra sem szenvednek hiányt és a fesztiváldíjak odaítélésében sem kellene efféle szempontoknak szerepet kapniuk, a Dante Ferretti elnökölte zsüri talán mégis elgondolkodott a felvetésen. A fődíj olasz földön tartása ugyan elképzelhetetlennek bizonyult, miután a három hazai versenyfilm közül kettő (I goirni dell'abbandono és a La seconda notte di nozze) alaposan leszerepelt, és a családon belüli megrontás - nem túl egyedi - történetét feldolgozó La bestia nel cuore sem több egy erős tévéfilmnél, a főszereplőnő, Giovanna Mezzogiorno (láthattuk már A szemközti ablak-ban) mégis elcsípte a legjobb színésznőnek járó kitüntetést.

Giovanna Mezzogiorno a La bestia nel cuore című filmben

Erre a díjra ugyan végig Gwyneth Paltrow-t (Proof) és Isabelle Huppert-et (Gabrielle) tartották a legnagyobb esélyesnek, de Gwyneth nem találta az utat Velencébe, Isabelle számára pedig egyedülálló módon létrehoztak egy egész életművét elismerő különdíjat, így szabad lett a pálya a kissé izzadtságszagú olasz sikernek. Mondhatnánk, hogy először is talán jó filmeket kellene nevezni a fesztiválra és csak utána apellálni, de az igaz, hogy 1998 óta (Szicíliai testvérek) nem nyert olasz film Velencében. Nyert viszont Cannes-ban fődíjat Nanni Moretti (A fiú szobája) és rendezői díjat Roberto Benigni (Az élet szép), de hiába reménykedtek a velencei szervezők, hogy pont ők ketten az olasz szemlére időzítik új filmjeik bemutatóját, egyik alkotás sem készült el mostanáig. Jogos sérelem azonban, hogy két éve éppen egy zseniális olasz film, a Buongiorno, notte (Jó napot, éjszaka!) volt kénytelen udvarias házigazdaként beérni a legjobb forgatókönyv díjával, noha a szakma és a közönség is a legjobb versenyfilmnek tartotta.

Ang Lee - George Clooney: 1 - 2

Talán a hasonló cím miatt, de ugyanez történt George Clooney remekbe szabott politikai drámájával is. Az eseményszámba menő premier, a dicshimnuszokat zengő kritikák és a naponta megjelenő versenyfilm-értékelések mind azt nyomatékosították, hogy a nézők és a kritikusok egy dologban egyetértenek: a Good Night. And, Good Luck.-nak kell kapnia a fesztivál fődíját. A félig-meddig Itáliában lakó Clooneynak nem is kellett messzire mennie a díjkiosztóig, de a Lago Comónál található birtokát nem fogja Arany Oroszlán díszíteni egyelőre, helyette be kell érnie a legjobb forgatókönyv díjával és azzal, hogy főszereplője, David Strathairn alakítása is kiemelkedőnek találtatott.

Good Night, and Good Luck. | Clooney és David Strathairn

Óvatosabban lelkendeztek a szakmabeliek Ang Lee kockázatos vállalkozása, a Brokeback Mountain láttán, de a zsürit mégis a két homoszexuális birkapásztor szerelmestörténete nyűgözte le a legjobban. A tajvani rendező vitrinjében két berlini Arany Medve (Értelem és érzelem, Az esküvői bankett), két Arany Glóbusz (Értelem és érzelem, Tigris és Sárkány) és egy Oscar (Tigris és Sárkány) mellett jó helye lesz az Arany Oroszlánnak, és a díjnak köszönhetően a film is lényegesen szélesebb közönségre számíthat a homoszexualitást középpontba helyező alkotások többségénél.

Heath Ledger, Ang Lee és Jake Gyllenhaal

Kitüntetések ide vagy oda, a leginkább az örvendetes, hogy Velencében két olyan alkotó kapta a legnagyobb figyelmet, akik hátrányos helyzetből (Lee a Távol-Keletről, Clooney pedig a kis képernyőről) indultak Hollywoodban, ám mostanra mindketten elérték, hogy gyakorlatilag arról készítenek filmet, amiről akarnak és nem hagyják magukat befolyásolni a kommerciális szempontoktól.

További díjak

Meglepetést leginkább Philippe Garrel rendezői díja okozott, tekintve, hogy a háromórás, fekete-fehér eposz a 68-as diáklázadások utóéletéről nem kapott különösebben nagy visszhangot, leginkább azt említették meg róla, hogy Garrel fia, Louis nagyjából ugyanazt a karaktert alakítja, mint Bertolucci Álmodozók-jában (ami két éve szintén Velencében debütált). A Les Amants réguliers mindenesetre még egy operatőri díjat is bezsebelt ráadásnak, ami némileg cáfolja stábunk azon teóriáját, hogy a film reggel 8 órai vetítése felérhetett egy büntetéssel.

Les Amants réguliers	Abel Ferrara

Lehetett azonban sejteni, hogy Abel Ferrara Mária Magdolnája nem marad észrevétlen a zsűri által, egyrészt, mert remekül sikerült, másrészt az egyik olasz napilap idejekorán megszellőztette, hogy Ferrarának finoman jelezték a szervezők, hogy jelenléte kívánatos lenne a díjkiosztón. A zsűri nagydíja egyfajta ezüstérem, melynek örömére gyorsan meghívták a san sebastiani szemlére is a Mary-t. A legígéretesebb fiatal tehetségnek járó "Marcello Mastrioanni-díjat" a Vers le sud című francia film örömfiúját alakító Menothy Cesar kapta, akin összekapnak a Haitin nyaraló gazdag matrónák (köztük Charlotte Rampling), a rövidfilmek versenyében pedig a kínai Small Station diadalmaskodott.

Torontó a hibás

A versenyszekciót illetően elismerő szavakat tehetett zsebre Marco Müller, aki különösen büszke volt arra, hogy idén nem ismétlődtek meg a tavalyi fesztivál presztízsét aláásó késések és szervezési hiányosságok. Azt azonban meg kell említeni, hogy számos versenyfilm esetében érződött, hogy sokkal inkább alkotóik és szereplőik korábbi munkái alapján kaptak meghívást a szemlére, semmint saját jogukon (Grimm-testvérek, Gabrielle, Sympathy for Lady Vengeance), ez duplán igaz volt a versenyen kívüli bemutatókra, ahol idén is sejthető volt, hogy bármit hajlandóak levetíteni, csak ott tobzódjon a főszereplő sztár a vörös szönyegen. Az időjárás sem kedvezett a fesztiválhét második felének, de az igazán nagy csapást a torontói filmfesztivál kezdete jelentette. A kevésbé pompás, de üzleti szempontból sokkal jelentősebb szemle elszippantotta a tengerentúli vendégek nagy részét, ráadásul szinte minden Velencében bemutatott alkotás látható Torontóban is (a cannes-i sikerekről és a téli amerikai bemutatókról nem is beszélve). Valószínűleg szerencsésebb lenne a büszkeséget lenyelve legalább egy héttel előbbre hozni az északolasz rendezvény időpontját, ráadásul a fesztivál jelenlegi formájában teljességgel kinőtte a Lidót, ám a vadiúj fesztiválpalota finanszírozására egyelőre nem tolonganak a jelentkezők. A változások szükségessége, a közelgő olaszországi választások és a római filmfesztivál terjeszkedési ambíciói egy sor kérdőjelet vetnek fel a lagúnák városának patinás mustrájával kapcsolatban, de afelől nem kell aggódni, hogy az idei nyertes filmekre még hosszú ideig fogunk hivatkozni.

o	Onozó Róbert	Varga Ferenc
Versenyfilmek	o	o
Sympathy for Lady Vengeance	***	**
The Brothers Grimm	**	**
Gabrielle	**	X
Proof	****	****
Mary	****	****
Romance & Cigarettes	***	X
O Fatalista	*	X
Garpastum	****	****
Everlasting Regret	***	***
La bestia nel cuore	X	***
The Constant Gardener	****	****
Egyéb bemutatók	o	o
Elizabethtown	*	*
Casanova	***	***
Allegro	X	***
Yokai Daisenso	***	***
Man Push Cart	X	***
Edmond	*****	*****
Corpse Bride	****	****
Backstage	*	*
Hong yan	X	***
Yolda	***	X
Five Minutes, Mr. Welles	X	****

A képzeletbeli "Arany Filmklub-díj" velencei nyertesei:

Legjobb film: Edmond
Legjobb rendező: Alekszej German Jr. (Garpastum)
Legjobb férfi alakítás: William H. Macy (Edmond)
Legjobb női alakítás: Kate Winslet (Romance & Cigarettes)
Citromdíj: Elizabethtown

Onozó Róbert
Velence, Olaszország