A mélabú titokzatos angyala

Nem sokat láthatjuk mosolyogni a vásznon Jennifer Connellyt. Az egykori gyerekszínész karrierje a Rekviem egy álomért kapcsán kapott újabb esélyt, és azóta szinte csak hasonlóan lehangoló fajsúlyos drámákban láthattuk. Téved, aki azt hitte, hogy a tendencia idén megváltozik és egy könnyed ijesztgetős horrorban csodálhatjuk a 35 éves színésznőt. A Fekete vízben az a legfélelmetesebb, hogy mennyire szomorú, és Jennifer is többet szorong benne, mint sikoltozik. Örömre ad viszont okot, hogy áttekintjük a bánatos szépség karrierjét az első csóktól a heroinostűn át az Oscarig.

Szinte hihetetlen, hogy a fiatal színésznő már több, mint két évtizede jelen van a filmvilágban. Első jelentős szerepét a Volt egyszer egy Ameriká-ban alakította, amelyet ma is bármikor szívesen újranéz többi filmjével ellentétben: "El tudjátok képzelni, gyerekként olyan volt, mintha csodaországba csöppentem volna. Rómában forgattunk, és minden sokkal nagyobbnak tűnt, mint a valóságban. És Sergio (Leone) az ormótlan szögletes szemüvegével meg a hatalmas termetével... Ráadásul csókjelenetem is volt, és még sohasem csókolóztam előtte! Teljesen kétségbe voltam esve, pedig ha ma megnézem, röhejes, hogy éppen csak hogy összeér az ajkunk." Lényegesen nagyobb szerepet kapott a Fantasztikus labirintus című kult-tündérmesében, amelyben a David Bowie alakította Manókirállyal vette fel a harcot: "A barátaim odavoltak, hogy Bowie-val fogok forgatni, de én még kis pancser voltam, akinek gőze sem volt a popkultúráról, így sokkal jobban lelkesedtem a hatalmas bábokért. Utólag szólva jobb is így, mert sose hevertem volna ki, ha felfogom, hogy ki is ő."

A kislányszerepektől való eltávolodás Jennifer esetében sem volt problémamentes, de időközben az egyetemet is elvégezte, és popsztárként is megpróbálkozott a japán piacon. A kilencvenes évek elejének egyik legjellegzetesebb videoklipjében is feltűnt az akkori tinibálvánnyal, Jason Priestley-vel együtt (Roy Orbison: I Drove All Night), filmes karrierjét pedig Dennis Hopper mentette meg, aki sokadik rendezői próbálkozásában ráosztotta a titokzatos kisvárosi lány főszerepét, aki elcsavarja Don Johnson fejét. A Forró nyomon-t nem kímélték a kritikusok, de a pénztáraknál sikeres volt, és hozzásegítette Jennifert a Rocketeer főszerepéhez is, ami a harmincas évek ponyvaregényeinek világát idézi gengszterekkel, náci kémekkel, glamúrral és sok-sok repüléssel. Ezt követően azonban csupa másodvonalbeli filmben láthattuk a kilencvenes évek további részében, melyek többsége hozzánk csak videón érkezett (Megoldatlan egyenletek, Három a nagylány) vagy még úgy se (Of Love and Shadows).

Richard O'Brien és Jennifer Connelly a Dark City-ben

Viszonylag sikeresnek számított a Dark City című sci-fi, melynek végső jelenetében a Jennifer által játszott karakter egy móló végén áll. Érdekes egybeesés, hogy a karrierjét két év múlva teljességgel felvirágoztató Rekviem egy álomért-nak is ugyanez a szituáció adja az egyik kulcsjelenetét, sőt a Ház a ködben is tartalmaz egy hasonló képet. Darren Aronofsky kábítószerfüggőkről szóló tragédiájában mind a négy főszereplő (Connelly mellett Jared Leto, Ellen Burstyn és Marlon Wayans) kifogástalan és megrázó alakítást nyújtott. A veterán Burstyn zsebelte be a legfőbb díjakat, de Jennifer karrierje ugrott meg a legjobban a film kultsikerének köszönhetően.

Jennifer egy kis szerep erejéig feltűnt a Pollock című életrajzi filmben, ahol az önpusztításra hajlamos festő (Ed Harris) szeretőjét alakította. Ha már az Oscarnál tartunk, ők a megcsalt feleséget jobban szerették (Marcia Gay Harden ezért a filmért nyerte el a legjobb női mellékszereplő díját), de Jennifernek sem kellett már sokáig várnia a magáéra ugyanebben a kategóriában.

Jennifer Connelly a Rekviem egy álomért forgatásán

Köztudott, hogy "szenvedő feleség"-alakításokkal legalább olyan nagy eséllyel lehet Oscart nyerni, mint fogyatékos- vagy halálosbeteg-szerepekkel, ez a tendencia kedvezett Jennifernek az Egy csodálatos elme diadalmenetekor. Bár az alaposan túlértékelt, giccses drámával kapcsolatban leginkább Russell Crowe játéka a pozitívum, mégis ő maradt Oscar nélkül a rendezővel (Ron Howard) és Jenniferrel ellentétben, aki szívfacsaróan szenved ebben a filmben is, de a díj valójában a Rekviem-ért járt volna neki, ezt szögezzük le.