Meghalt Richard Pryor

Szombaton hajnalban 65 éves korában szívinfarktus következtében elhunyt a hetvenes-nyolcvanas évek egyik legnagyobb hatású amerikai komikusa. Richard Pryor mély szegénységből kapaszkodott fel a szórakoztatóipar csúcsára: közel negyven filmben szerepelt, koncertlemezeit milliós példányszámban vásárolták rajongói.

"A hazugság szentségtörés. A hazugság a legrosszabb dolog a világon. A művészet, az a képességünk, hogy elmondjuk az igazat - különösen magunkkal kapcsolatban."

Richard Pryor egész életében tartotta magát fenti kijelentéséhez, monológjaiban páratlan éleslátással és könyörtelen őszinteséggel mondta ki az igazságot. Színpadi produkciója nem csattanókkal végződő viccekkel operált, hanem fájóan ismerős élethelyzetek rekonstruálásával világított rá társadalmi problémákra és emberi gyarlóságokra. Humora céltáblájául rendszeresen választotta saját zűrös életének momentumait: élcelődött lobbanékony természetéből fakadó magánéleti problémáin, évtizedekig tartó alkohol- és kábítószerfüggőségének következményein, sőt még gyógyíthatatlan betegsége sem számított tabutémának.

Richard Franklin Lennox Thomas Pryor egy Illinois állambeli kisvárosban, Peoriában született 1940-ben. A nagyanyja által üzemeltetett bordélyházban nőtt fel, édesapját nem ismerte, anyja prostituált volt. "Anyám nem volt túl erős, de megtette, amit tudott. Legalább nem húzott le a vécén, az is valami."

Gyermekkorát a kétségbeejtő szegénység és traumák sorozata jellemezte. Hat éves korában megerőszakolta egy környékbeli pedofil, 10 éves volt amikor édesanyja elhagyta, 14 évesen kicsapták az iskolából, 16 éves korában született első gyermeke. Az ebben az időszakban elszenvedett borzalmak nagyban hozzájárulhattak későbbi önpusztitó személyiségének kialakulásához. "Richard problémái a gyermekkorából fakadnak. Hatalmas üresség keletkezett benne, amelyet a hírnév és a siker sem tudott ellensúlyozni" - nyilatkozta róla egy barátja.

Rövid katonasági kitérő után (ahonnan egy verekedés miatt kénytelen leszerelni) a hatvanas évek elején New Yorkba költözik és kis klubokban kezd el fellépéseket vállalni. Stílusa ekkor még kiforratlan, akkori példaképe Bill Cosby ártalmatlan, a fehér közönség számára is könnyen befogadható humorát majmolja. Miközben a következő öt évben népszerűsége növekszik, Pryort egyre jobban frusztrálja, hogy nem adhatja önmagát a színpadon. Pryor Convictions and Other Life Sentences című önéletrajzi könyvében "megvilágosodásként" utal arra az esetre, amikor 1967 szeptemberében egy Las Vegas-i luxusszálló lokáljában végigtekint a méregdrága ruhákat viselő, kizárólag fehérekből álló közönségen és azt mondja a mikrofonba: "Mi a faszt keresek én itt?!" Ezzel megszakítja előadását és leviharzik a színpadról.

Richard Pryor a Wattstax fesztiválon 1972-ben

1969-ben Kaliforniába költözik, és miután alaposan megmerítkezik a hippikultúra forgatagában, egy teljesen megújított produkcióval tér vissza a reflektorfénybe. Egy komikustól addig elképzelhetetlen nyíltsággal beszél a fekete közösséget érintő valós problémákról, az elnyomásról, a megkülönböztetésről, a szegénységről. A korábbi családbarát nyelvezetet maga mögött hagyva trágár kifejezésekkel színesíti monológjait. A fekete közönség különösen lelkesen fogadja, hogy a médiában megjelenő leegyszerűsítő, sztereotíp ábrázolásmód helyett Pryor történetei végre teljes komplexitásukban adják vissza és teszik átélhetővé az afroamerikaiak által tapasztalt valóságot.

Hollywood is ebben az időszakban figyel fel a komikusra. Az áttörést jelentő szerepet 1969-ben kapja a Lady Sings the Blues című filmben, amelyben Billy Holiday (Diana Ross) bizalmasát játssza. Az 1976-os Száguldás gyilkosságokkal című akció-vígjátékban tűnik fel először Gene Wilder partnereként, akivel később még három filmet forgatnak közösen (Dutyi dili, Vaklárma, Zsák a foltját).

Richard Pryor és Gene Wilder a Vaklárma című filmben

A hetvenes évek végére Pryor az egyik legnépszerűbb és legjobban fizetett komikusnak számít Amerikában: albumai többszázezres példányszámban fogynak, a legnézettebb tévéműsorokban szerepel, évente két-három filmben játszik, fellépésein telt házak várják. Szakmai sikereit azonban jelentősen beárnyékolják folyamatos magánéleti botrányai. Szívrohamot kap miközben bekokózva egyszerre két nővel szeretkezik, egy .357-es Magnummal rálő az autóval távozó feleségére, a leghírhedtebb kicsapongása során pedig majdnem életét is veszti. 15 éves kokainhasználata 1980 júniusára a függőségnek már olyan szintjére juttatja, hogy naponta többször egy kis zsebpipa használatával füstöli a szert, amely sokkal ártalmasabb, mintha orron keresztül szívná fel. Egyik este elmezavaros állapotba kerül, elszívja a lakásban található teljes kokainmennyiséget, lelocsolja magát egy üveg rummal és gyufát gyújt. Pryor a csodával határos módon megússza az esetet, de testének 50 százalékán szenved harmadfokú égési sérüléseket, és több hónapra és számos bőrátültetésre lesz szüksége a felépüléshez. Ezt az incidenst hat évvel később egyetlen rendezésében, az életrajzi ihletésű Táncos Jo Jo című filmben is feldolgozza.

Felépülése után Pryor szakít önpusztító életvitelével és munkájába fekteti energiáit. A Superman III mellékszerepéért négymillió dollárt kap, ami addig a legnagyobb gázsi volt, amit egy színesbőrű színésznek egy filmért fizettek. Noha az 1985-ös Szórd a pénzt és fuss! című filmje is nagy kasszasiker volt, mégis kijelenthetjük, hogy Hollywood sosem volt képes megfelelően kihasználni Pryor egyedi tehetségét: játékfilmjeiben csak a töredékét tudta hozni annak a szellemességnek és energikusságnak, ami élő fellépéseit jellemezte. Csalódásnak bizonyul a nagy csinnadatrával beharangozott Harlemi éjszakák című gengsztervígjáték is, amelyben Eddie Murphy-vel komédiázik együtt.

John Candy és Richard Pryor a Szórd a pénzt és fuss!-ban

A nyolcvanas évek közepén Pryort szklerózis multiplex nevű gyógyíthatatlan igerendszeri betegséggel diagnosztizálják. A következő években állapota fokozatosan romlik, 1992-re tolószékbe kényszerül. Ekkor lép fel utoljára a színpadon, néhány kisebb filmszerepet ugyan még vállal, de egy idő után egyre nehezebben érthető beszéde miatt ezekről is kénytelen lemondani. Utolsó alakítását David Lynch 1997-es Útvesztőben című filmjében nyújtja.

1998-ban a Kennedy intézet Richard Pryornak ítélte az első Mark Twain Humor díjat, amellyel azokat "a briliáns elméket jutalmazzák, akik időről-időre jól oldalba bökik az amerikai kultúrát, hogy kiderüljön, életben van-e még". A díjátadó ünnepségen Pryor a következő szavakkal köszönte meg az elismerést: "A történelem során két dolog folyamatosan jellemezte az emberiséget: a gyűlölet és a humor. Büszke vagyok arra, hogy Mark Twainhez hasonlóan arra tudtam használni a humort, hogy enyhítsem az emberek gyűlöletét. Nagy örömmel veszem át ezt a díjat. Kedves, hogy egy nagyszerű fehér emberrel említenek egy lapon. Ez aztán tényleg vicces."

Varga Ferenc