Pedro Almodóvar új filmje, a Volver (visszatérést jelent) igazi jutalomjáték a főszereplő színésznőknek. Penélope Cruz mindent megmutat, amit csak a női nem megjelenítőjeként el lehet várni tőle: szexis mosolyt, anyai gondoskodást, főzést, sírást. Ügyesen flörtöl, a legkeményebb helyzeteket is megoldja, közben örökké kifogástalanul néz ki, és ha úgy hozza a sors, akkor nem szégyelli, hogy teljesen ki van borulva. Adja az elesettet, kicsit rájátszik kiszolgáltatottságára, máskor pedig a legnagyobb hűtőszekrényt is lecipeli a lépcsőn, ha igazán nagy a tét. Körülötte a többiek inkább típusok, reálisabb, de egyszerűbb figurák, tipikus női alakok: a vénlány, a kiszolgáltatott feleség, a kövér kurva, csak jönnek egymás mellett a vásznon. Az ülve vizelők büszke neme bebizonyítja, hogy a legbénábbak is közülük messze felülmúlják a bamba és állatias hímeket. A főszereplő lányok és asszonyok megérdemelték a cannes-i megosztott díjat. Ebben a filmben a színésznők jobbak, mint a férfi rendező. A játék viszi el a filmet, az arcoktól, vállrándításoktól, csípőktől válik izgalmassá a moziban töltött két óra.
A Volver nem egyszerűen feminista kiáltvány. Érzékeny tiszteletadás inkább a nőknek, egy sok vérrel locsolt édes-bús történettel. A képek visszafogottabbak, mint Almodóvár több korábbi munkájában a lenyűgözően zsúfolt beállítások, de akad köztük néhány igazán nagyszerű így is. Az első jelenetben rögtön lenyűgöz például a sírokat tisztogató nők csapata. E hihetetlenül erős felütés a film egyik csúcspontja, vannak még nagyon jó jelenetek, de a kezdeti mérce magasabb, mint a későbbi átlag. Csodálatos még az a pillanat, amikor felülről látunk egy dekoltázst, és a hozzá tartozó kéz éppen jó nagy konyhakést mosogat. A film teljes asszony-képe belesűrűsödött e jelenetbe. A jó háziasszony tudja, hogy mikor kell ölni és mikor ölelni. Nem gonosz számítók, hanem túlélésre berendezkedett nők a Volver hősei. A férfiak nagyra nőtt mamlasz gyerekek, akik hajlamosak az állatias durvaságra. Ezt az egyoldalú világképet meglehetősen szórakoztató módon mutatják be az alkotók, pátosz és körülményeskedés nélkül.
Lola Duenas, Yohana Cobo és Penélope Cruz | Még több kép |
A jól kitalált és még jobban megformált szereplőkön túl a film másik nagy erénye a modern közegbe helyezett balladai hangvétel. A véres bűnök és vezekléseik története kísértetjárással, furcsa széljárással és siratóasszonyokkal misztikussá tett háttér előtt bontakozik ki. Az irracionalitás is a nőiességhez kötődő hagyomány, így a misztika különösen helyénvaló egy olyan filmben, amiben a nőiesség lényegét igyekeznek magyarázni. Közben a falu bolond asszonya füvet szív, és édesanyja műanyag bizsuit mutogatja. Ügyesen folynak össze a legendák a mai világ kellékeivel. Ahogy már az emlegetett nyitóképen is látjuk: a sírokat műanyag flakonos modern súrolószerrel tartják karban az évszázados szokás szerint vasárnaponként temetőt ápoló asszonyok.
A film cselekménye krimi-sémára épül, ez azonban a leggyengébb szála a filmnek. A nagy fordulatok és a titkok egyszerű beszélgetések által és nem dramatizált jelenetek közben derülnek ki. A Volver sok pillanata magával ragadó, a teljes történet azonban közel sem olyan erős, mint a legszebb részletek. Ennek ellenére egyszerre bájos és hátborzongató film, néha véres máskor meg érzékeny.
dr. Igó