Mindenki hülye

A Borat című filmet végig lehet hahotázni. A kandikamera és az áldokumentumfilm műfajait vegyítő alkotás komplett hülyét csinál Kelet-Európa és Amerika lakosságából. Megérdemlik.

A Borat nevű kazah riporter képébe bújt, Sacha Baron Cohen filmje nagyon-nagyon vicces. Mégis, az ember azt reméli, hogy majd egyszer valaki felteszi az internetre azokat a jeleneteket is, amelyeket ki kellett vágni, a véletlenszerűen filmbe kevert polgárok személyiségi jogait védendő. Hátha kiderül egyszer, hogy mi volt azután, hogy Borat a politikussal megetette a sajtot, és mondta, hogy a felesége saját melléből fakadó tejéből csinálta. Biztos volt ott még másról is szó, csak letiltotta az interjúalany.

A filmbéli Kazahsztán természetesen Románia, lóval vontatott Dacia máshol nem is lehet. Mielőtt azonban ujjal mutogatnánk dél-keleti szomszédainkra, nézzük meg alaposan a végén a stáblista mellé bevágott képeket: bizony, az idétlenül lovat fektető csikósok képe echte magyar. Amerikai nézőpontból mi is barbár kazahok vagyunk tehát. A néhai szovjet tömb lakossága a film szerint női fanszőrzettel kereskedik, köztereken kakál, és ha egyszer Amerikába jut, akkor a Central Park dísztavában mossa ki hálós alsógatyáját. Azonban nem e nehéziparra kényszerített szerencsetlén nemzeteket gúnyolja elsősorban a Borat című alkotás, hanem az amerikaiakat. Akik mindezeket készséggel elhiszik, sőt, ha van aki kellőképpen provokálja őket, akkor sokkal inkább lemennek kutyába, mint az asszonyaikat megerőszakoló és zsidóikat a falu főutcáján rituálisan végigkergető posztkommunista tahók. (Utóbbiak a film egyik jelenetében arra figyelmeztetik gyermekeiket, hogy gyorsan törjenek össze egy óriási tojást, nehogy egy zsidó keljen ki belőle.)

A Borat című film áldokumentumfilm, egy vad, műveletlen, de romantikus riporterről, aki a világ túlsó végéről Amerikába megy, az ottani szokásokról filmet készíteni. A pasi körülbelül a magyar bunkók román-cigány képének felel meg, szignálként fel-felcsendülő zenéje Kusturica filmjeiből származik. Rögtön az elején tehát jól megkapja az európai okoskodó népség is a magáét, akik elég sok hülyeséget képzelnek a kelet-európai cigányokról. Az igazi taslit azonban az Egyesült Államok jól nevelt polgárai kapják. Ők vagy álszent ostobaságokat magyaráznak, vagy pedig teljes szívükből osztják a homofób és antiszemita figura nézeteit. Senki sem jöhet ki jól egy Borattal folytatott beszélgetésből.

Nézz még több képet a filmből! | Nézd meg az előzetest!

A fiktív dokumentumfilm ugyanis valós, spontán rögzített helyzetek köré rendeződik. Házról házra, rendezvényről rendezvényre járja az ál-Borat Amerikát, és mindenkit megaláz. Az autó-oktatótól a karizmatikus keresztény prédikátorig, a szobát kiadó zsidó házaspártól a rodeo közönségéig, a kaliforniai fehér diákoktól az utcán rappelő feketékig, a gazdag déli famíliától a New York-i járókelőkig, politikustól a szállodaportásig mindenki beszopja Borat hülyeségeit. Túl azon, hogy bolondját járatja velük, az a film különleges érdeme és nagyszerűségének titka, hogy kihozza az emberekből az állatot. A politikailag korrektségből így ócska rasszizmus, a nyálas türelmesből pedig agresszív bunkó lesz. Nem az a legviccesebb, hogy embereket megtévesztenek, hanem az, amikor az emberek felszabadulva gátlásaik alól kimutatják a foguk fehérjét.

A film nyilvánvalóan fiktív és megrendezett kelet-európai jelenetei mellett az amerikai képek a valóságot is ábrázolják. Az ottani valóság pedig nem tűnik abszurdabbnak, mint a megjátszott mucsaiság. Ha az emberek magabiztosak lesznek, akkor előjön rasszista, korlátolt, megjátszós és nagyképű énjük. Úgy teszi lóvá Borat Amerikát, mint a Matula Magazin Magyarországot.

Nézz még több képet a filmből! | Nézd meg az előzetest!

Baron Cohen zseniálisan hergeli az embereket. Hol visszafogott bólogatásával, hol pedig groteszk harsányságával mindig van türelme és ravaszsága a legbrutálisabbat kihozni belőlük. Viccesek a film megrendezett betétei is, ezek azonban csak jól sikerült bohóctréfák a valós átverésekhez képest. Csupán az hiányzik a filmből, hogy alaposabban lássuk, hogyan készültek a nagy átverések. Egyszer sem látjuk például az operatőrt, akinek jelenléte egyáltalán nem gátolta meg az interjúalanyokat abban, hogy kiadják ostobaságaikat. Néha a néző már abban sem lehet biztos, hogy amit lát, azt csak eljátszották vagy tényleg megtörtént. Nem azért, mert annyira reálisak a fiktív részek, hanem mert annyira abszurdak a valóságosak.

A Borat nem igazi játékfilm, hanem a magát civilizáltnak képzelő gazdag nyugat szembesítése titkolni szánt arcával. Tulajdonképpen dokumentumfilm, ahol a szereplők azért adják önmagukat, mert a riporter álruhába bújt. Az ember mégiscsak mindenhol egyformán állat, hiába tanult meg egy csomó illemszabályt. Röhögje ki Ön is magát és embertársait Borattal!

dr. Igó