Patkányok és emberek

A tégla jó film. Ősöreg, de izgalmas koncepcióval játszik: megmutatja a jót, megmutatja a rosszat, aztán összekever mindent. Remake, hiszen a hongkongi Szigorúan piszkos ügyeket emeli át Bostonba, mégis önálló, teljes jogú Scorsese-mozi: megáll ez a saját lábán, felesleges is minden kockáját az elődhöz hasonlítani.

Az alaphelyzet matekos precizitással két ambíciózus fiatalembert állít egymással szembe. Colin Sullivan (Matt Damon) az ír maffia simabőrű ügynöke, aki csodás karriert fut be a rendőrségnél, hogy aztán egyre magasabb pozícióból jelentsen haza, az alvilágnak. Billy Costigant (Leonardo DiCaprio) a nyomozók küldik Costello, a maffiavezér (Jack Nicholson) nyakára, épüljön be és buktassa le a vén ördögöt. A két és félórás film az ő táncukat követi, egyre közelebb és közelebb lendülnek egymáshoz, mindkettő a végsőkig megfeszül a borotvaélen.

Egyik sem szuperhős, sőt. A tégla éppen a leépülésüket dokumentálja. Scorsese és William Monahan, a forgatókönyvíró mesteri ütemben vágtat előre az időben, hónapok telnek el az idegőrlő bújócska alatt. Damon valamivel keményebb, hűvösebb karaktert formál, mint DiCaprio, Sullivan az idő múlásával érezhetően meginog, megrogy a feladat alatt, amíg aztán eljut arra a pontra, ahol már semmi sem számít. Míg Colin Sullivan kiég, az érzékeny Billy Costigan a másik oldalon egyre idegesebb és türelmetlenebb lesz, érzi, hogy nem sokáig maradhat a gyanakvó Costello bandájában. Nagyvárosi sebzett vad, aki marokszámra dobálja magába a nyugtatókat és egyedül egy sápadt és könnyen zavarba hozható rendőrpszichológusnak nyílik meg - már amennyire ez ebben a helyzetben lehetséges.

A pszichológus fiatal, karcsú nő, nem is akárkié: Costigan Colin Sullivan barátnőjével kavar. Vera Farmiga játssza a dupla-barátnőt, erős kezdéssel (az egyik legszellemesebb jelenetben a magabiztos Damon egy liftben szólítja le és hívja el öt perc alatt vacsorázni), aztán egyre elhalványul, majdhogynem kiírják a filmből. Annyira, hogy el lehet tűnődni, talán csak dísznek kellett, hogy kissé szájbarágósan eggyel több kötelék legyen a két főhős között: egy sors, egy végzet, egy nő. A tégla nem érzelmekben erős, hanem izgalmakban és poénokban. Ha pillanatokra mégis lírai, az DiCaprio hihetetlenül finom játékának köszönhető.

Leonardo DiCaprio és Martin Sheen | Még több kép a filmből

DiCaprio évek óta kap olyan szerepeket, ahol vagy túl kisfiús, vagy túl hisztérikus, vagy mindkettő. Itt, a bostoni ír maffia bugyraiban elkapja azt a kettősséget, amivel a legizgalmasabb figurává emeli Costigant: reszket a felszín alatt, szétesik finoman, mégis férfias, mégis fenyegető. Azt hiszem, a film elején felállított erkölcsi matekozás - a jó mitől jó, a rossz mitől kénköves bűzű - itt már nem is számít igazán: a jónak nem azért drukkolunk, mert ő a jó, hanem mert gyengébb, esendőbb, emberibb. DiCaprio embert farag a szerepből, embert, akinek drukkolni lehet. Damon remek, de távoli marad, szinte szenvtelen, egészen a végéig. Ő dühös és türelmetlen, míg DiCaprio szenved és szenvedélyes és ezzel ő lesz a film súlypontja.

A két ifjú besúgó fölé tornyosul Jack Nicholson, Joker-mosollyal, ördögi, hetyke kis kecskeszakállal, kiszámíthatatlan, játékos brutalitással. Nicholson szórakoztató, de nem ijesztő; túlzásba viszi a játékot és bohózati elem lesz belőle. Sok a jelenete, mégsem ad hozzá A tégla központi, egyre növekedő belső feszültségéhez. Inkább lazít a tempón, ha feltűnik, kikapcsol bennünk a készenléti mód, elhalványul a zsaru-gengszter ellentét, és megjelenik a showman. Nem tudom, ez volt-e eredetileg a cél, comic relief-et csinálni a rettegett maffiafőnökből, de ez lett belőle.

Jack Nicholson és Ray Winstone | Még több kép a filmből

Feszes gengszterfilm A tégla, időnként zseniális, lélegzetelállító vágással, húspépes erőszakkal, karizmatikus főhőssel. A színészlegenda csalódás, és a vége annak ellenére tűnik összecsapottnak, hogy akkor már két és fél órája ül az ember a sötétben. Az utolsó képsorok a kis patkánnyal zavarbaejtően súlytalanok - az állatkáról beszélek, amit Scorsese a besúgó, a tégla angol verziója ("rat") nyomán mutat hosszú másodpercekig. A magyar remake-ben a végén biztos ráközelít majd a kamera egy viharvert féltéglára, nem tudom. A lényeg, hogy vettük az üzenetet: ilyen rohadt ez az élet, ez a büdös patkánysors.

Mesterházy Lili