Valamikor a hetvenes évek elején egy teljesen ismeretlen chilei születésű rendező, Alejandro Jodorowsky Mexikóban elkészített egy szürreális-ezoterikus spagetti westernt, ami tele volt (akkor) sokkoló jelenetekkel. El Topo: kibelezett banditák, patakokban folyó vér, törpék és fogyatékosok harca és vad, leszbikus szerelem tobzódott a filmvásznon. A negyvenkét éves Jodorowsky játszotta a főszerepet is, és úgy gondolta, filmjére vevők lehetnek Amerikában.
Az egyetlen hely, ahol végül vetíteni kezdték, a manhattani Elgin mozi volt, ott is csak éjféltől tűzték műsorra, amikor minden más lement már. A brutális filmre tódulni kezdtek az éjszakai mozizók, az eseménynek híre ment, új kultusz született. Az Elgin tulajdonosa, Ben Barenholtz megérezte az éjféli film addig kiaknázatlan erejét és minden nap vetíteni kezdte Jodorowsky filmjét. Barenholtz azt se bánta, hogy a nézők - köztük John Lennon és Yoko Ono - füves cigit szívtak a moziteremben és betépve örjöngték végig az El Topó-t.
A rituális mexikói western volt az éjféli moziláz első filmje, ezután jött az 1968-as Az élőhalottak éjszakája George A. Romerótól, John Waters és a Rózsaszín flamingók, ahol Divine, a transzvesztita főszereplő kutyaszarral csillapítja éhségét, a lüktető zenéjű jamaikai The Harder They Come, a legendás Rocky Horror Picture Show, és végül David Lynch öt évig forgatott Radírfej-e.
Ezeket a filmeknek a történetét meséli el az Éjféli moziláz rendezője, Stuart Samuels. Megszólalnak a rendezők, a nézők és azok az amerikai filmkritikusok, akik annak idején értetlenül figyelték a jelenséget (Roger Ebert) vagy éppen lelkesen üdvözölték az éjféli mozis misét (Jim Hoberman). A dokumentumfilmet csütörtökön mutatják be a magyar mozik.