Arthur csodaországban

Az Arthur és a villangók szórakoztató akciómese. Félig animált, félig élőszereplős, telis-tele utalásokkal más filmekre meg a felnőtt világ jelenségeire. Kavalkád, különösebb értelem nélkül.

Az Arthur és a villangók szórakoztató gyerekfilm, néhány izgalmas ötlettel és képpel, de a nagy kavalkádban nehéz felvenni a fonalat. Beleraktak mindent, ami a meséről az alkotóknak eszükbe jutott. Verne gyulás találmányos-felfedezős szálat, az Excaliburt, a Star Wars lézerkardját, egy jóságos nagymamát, Harry Potter seprűs labdajátékát, Alice üreg alatti csodaországát, A Gyűrűk Ura gonoszföldre utazó gyámoltalan csapatát, és még nagyon sokáig lehetne sorolni a különös mese-remix utalásait. A kikacsintások nem tolakodóak, szó sincs paródiáról, egyszerűen, ami tetszett a készletből, abból beletettek egy csipetnyit az alkotók. Mindezzel a világon semmi baj nincs, a zavar ott kezdődik, hogy az elemekből nem építettek egy új világot. A felhozott példák mind abban különlegesek, hogy teremtettek köréjük egy új univerzumot. Egy olyan meseországot, ami ugyan teljesen a fantázia műve, viszont jól értelmezhető belső törvényei vannak, követhető szabályai, és ettől az olvasó vagy a néző beleélheti magát az álomvilágba. Az Arthur és a villangók című film azonban nem mutat be egy komplex új világot, hanem szabad ötletekből egy vicces kavalkádot kavar. Ettől az egyes jelenetek hiába mulatságosak vagy izgalmasak önmagukban, a bizseregtető otthonosság elmarad, és csak a mulattatás marad. Az Arthur és a villangók körül nincs legenda, hanem csak egy rendkívül jól felépített Tom és Jerry. Ahol a kergetőzés hiába rafináltabb és szebb, mint az ötperces rajzfilm bármely epizódja, értelme nem sokkal több van. Belekaptak itt-ott a teremtésbe a film írói, de aztán inkább hagyták a fenébe az egészet.

Épp a fantáziavilág esetlegessége miatt a történet is nehezen követhető. Nem pontosan világos, hogy mi a jók célja, miért fenyegeti pusztulás a titkos csodavilágot és egészen pontosan akkor mi is mentette azt meg. Ha például elindult az elárasztás, akkor miért lehet a fenyegető vízre rácsukni az egyébként eredetileg sem nyitott ajtót? E felnőttes logikai kekeckedések persze nem feltétlenül helyénvalók egy mesénél, viszont az Arthur bővelkedik a felnőttes világnak tett gesztusokban. A kislány-manó feszes segge és erotikus tekintete, a raszta-karikatúra fűszívő figurák, vagy a nemi betegségtől torzzá vált főgonosz mind olyan kellékei a filmnek, amelyek arra utalnak, hogy a játék közben a való világra is gondolni kell. Emiatt a logika hiányát nem menti fel a mesélés ereje, mint például a Chihiro Szellemországban esetében, ahol teljesen érdektelen, hogy a gonoszból váratlanul jó lesz, vagy ami az előbb még volt, az hirtelen és megmagyarázhatatlanul nincs. Ahhoz túlságosan is ismert rendszerekre és a valóság kellékeire épít a történet. A film közben viccesen üzen is, elítéli a militarizmust, a vadkapitalizmust és inkább a családi értékekre, a kitartásra és a bátorságra bíztatja kis nézőit.

Nézz még több képet a filmből!

A film finom iróniával átszőtt könnyedsége így nem eléggé vezet a mesék szertelen játékossága felé, hanem esetlegessége és szétesettsége miatt inkább amatőr hatást kelt az amerikai animációktól elkényeztetett nézőben. Hiába kevésbé nyálas az Arthur mint például a szintén 2006-os Verdák, nem tűnik meggyőzőbbnek, még akkor sem, ha itt nincsenek élesen szétválasztva a felnőtteknek és a gyerekeknek szánt poénok. Az Arthur-ban ugyanis elhülyéskedték a katarzist és az ijesztgetést is, és ettől kevésbé lehet izgulni vagy megrendülni, mint a patikamérlegen kiszámolt, profibbnak tűnő mesék esetében.

A film szétesettsége ellenére az ember- és animált világ közti átjárás meglepően jól működik, és akadnak emlékezetes képek és kacagtató fordulatok. Bár a mese fonala nehezen értelmezhető, cseppet sem unalmas az előadás. Mégis, a nézőben könnyen támadhat egy furcsa hiányérzet: hiába a rengeteg lény és bűvészkedés, a csoda elmaradt.

dr. Igó