Érzelmi kisvasút

A berlini filmfesztivál Panorama programját megnyitó The Tracey Fragments című kanadai alkotás egy igazi emófilm. Persze ezt nem lehet teljes bizonyossággal kijelenteni, de úgy érzem, hogy az. És ha úgy érzem, akkor annak kell lennie, mert a homályos és megindokolhatatlan érzéseknél semmi sem emóbb.

A The Tracey Fragments egy pillanatra sem nem hagyja nyugton a nézőt. Olyan mint, egy hiperaktív gyerek, aki ugrál körülötted és folyamatosan fáraszt a marhaságaival. Bruce McDonald rendező minden jelenetet három-négy kamerával rögzített és a vásznon egyszerre minimum öt-hat kisebb-nagyobb ablakban követhetjük az eseményeket. A 24 című sorozat nézőinek ismerős lehet ez az osztott képernyős technika, de míg ott ez azt a célt szolgálja, hogy könnyen figyelemmel kísérhessük az egyidőben folyó történéseket, itt a 15 éves hősnő zaklatott lelkivilágát hivatott átélhetővé tenni.

Mondanom sem kell, hogy ez a formai megoldás pár jelenet erejéig hatásos tud lenni, de egy mozifilm teljes játékideje alatt már rendkívül idegesítő. Ha DVD-n néztem volna a The Tracey Fragments-et akkor tíz perc után biztos kiveszem. (Egy gimnáziumi osztálytársam visszatérő problémája jutott eszembe erről a filmről, aki azt utálta a videoklipekben, hogy gyors vágások miatt "nem lehet jól megnézni az énekes fejét".)

Kár, hogy a rendező beművészkedte magát a néző és Tracey Berkowitz közé, mert a tavalyi Cukorfalat-ban debütáló Ellen Page remekel az átlagosnál is hányattatottabb sorsú tinédzser szerepében. A szemébe lógó tincsei (emófrizura!) alól a világot szúrós szemmel vizsgáló tinilány figurája könnyen átcsúszhatott volna karikatúrába, de Page végig hiteles marad és meglepően sokféle érzelmi regiszteren játszik. A mellékszerepekre is érdekes arcokat találtak az alkotók, a legjobban Billy Zero (utalás Billy Corgan emókirályra) karaktere marad meg az emlékezetben, akit a világ legkúlabb nevű színésze, Slim Twig alakít. (Amint megláttam Twig fejét, egyből le mertem volna fogadni, hogy ennek az embernek van MySpace oldala és szabadidejében dobgépre és lehangolt akusztikus gitárra írt zakkant folkszámokat énekel hamisan. És lám!) A fiatal Serge Gainsbourgra hasonlító Billy-t kétméteres sállal a nyakában, cigivel a füle mögött látjuk először az iskolai öltözőszekrénynek dőlve - Tracy persze egy perc alatt bele is szeret.

The Tracey Fragments | Ellen Page és Slim Twig

"Bírom, hogy mindig támaszkodik. Hogy nekidől dolgoknak. Azt nagyszerűen csinálja." - mondta tizennégy évvel ezelőtt a My So Called Life című tévésorozat Tracey-vel egyidős főhősnője a menő srácról, aki észre sem veszi őt. A The Tracey Fragments nem adja át olyan pontosan a tinédzser-életérzést, mint az a zseniális sorozat, de nem is hagyja hidegen az embert. Az a fajta film, amire kellemesebb érzés visszaemlékezni, mint végigülni.

Varga Ferenc
Berlin, Németország