A géppuskalábú megváltónő és a hólyagarcú velőfalók

Jó kis tökkelütött egy film a Terrorbolygó. Annyira bizonytalan identitású, hogy leginkább a retróhorror-paródia lehet a neki való cédula. A futószalag-fogyasztásra abszolút alkalmas, hasbarúgóan lebilincselő kis darab szemét. Értem, hogy a szemetet figurázza ki, de ettől már automatikusan aranyabbá válna? Van viszont tanulsága: a tehetségteleneknek is eljön egyszer az idejük, valamint, hogy ha úgy érzed, húz lefelé a spirál, akkor nyújtsd föl a kezed.

Ha valaki a moziszékben - a pattogatott kukorica majszolása vagy üdcsikéjének szörpikézése közben szétloccsanó fejeket, testrészeik lerágása közben vergődő embertársait, netán pattanásszerűen kinyomott véres fekélyeket akar megtekinteni, annak ajánlom ezt a filmet! Sőt, még inkább ajánlom, hogy gázoljon el lehetőleg dúvadnak tekintett pannon állatokat szezonban (mezei nyúl, őz, szarvas, vaddisznó, fácán) mert ez is a mozi egyik bölcselete: kormányt nem félreránt, nem fékez, szarvast padlógázzal elüt! Utána nyúzza meg a vadat puszta kezével. Ha ez nem megy, szerezzen vidéki rokont, akik disznót vágnak. Általában pompás pálinkák járnak ilyen alkalmakra, és ha ügyesek vagyunk, akkor kevergethetjük a friss vért, hátha tréfából nem szóltak előtte, hogy kár kevergetni, mert rég raktak bele alvadásgátlót. Garantálom, bármely elfoglaltságban kevesebb giccs lesz, mint a Terrorbolygó-ban.

A paródia több szálon érkezik el hozzánk. A film első szakasza még egész izgalmas, eldönthetetlen, hogy ez most egy negatív utópia-e, avagy kortárs akar lenni. Misztikus gázfelhők lepukkant katonai bázison, kevés szereplő rohadt nyomasztó párbeszédei olyan dolgokról, amikből az derül ki, hogy ők már egy pár globális csúnyaságon túl lévő világ lakói. A kórház dolgozói például laza érdekességként tekintik a mai egészségügyi ellátásban talán mégsem olyan sűrű borzalmakat. Azonban az ügyes ködösítés mellett a következő giccselemek kezdik átlendíteni a cikibe a vállalkozást: folyton éjszaka van, gratulálok, félhetek. Rátesznek a képkockákra ilyen mű-karcokat, néha szétküldik a vörös-zöld-kéket, ami még ennek a posztapokaliptikus hiánygazdálkodási gyanúnak ugyan jót tesz, de elbagatellizálják annak a poénnak kedvéért, amikor a főhősnő elélvezésekor, a túl forró jelenettől egyre vörösebb árnyalatba játszik, majd szét is ég a film.

A kezdeti ijesztgetések, támadó emberevő vírusfertőzöttek, aztán az éppen mégse támadó emberfalók, zenei aláfestésük által kiváltott összerezzenés-reflex fogásaikkal alábbhagynak. Innentől már igazán a mulatságos kerül túlsúlyba; ember nincs, aki ennyi rémség után már ne tanulja meg, hogy most mikor nézik hülyének. A poénok viszont szuper bárdolatlanok - ez is bizonyára a tömegfilmre történő utalás. Példa: a lerágcsált lábú főhősnőt menekítés közben egy asztal lábával látják el, aminek később úgy veszi hasznát, hogy az őt megerőszakolni szándékozó gonosz őrmesterszerűséget a szilánkosra hasadt pótvégtaggal böki szemen. Később géppuskát kap ennek a helyébe, s go-go táncos múltjában elsajátított kontortisztikus mozdulatait tüzelés során hatékonyan veti be.

Freddy Rodríguez, Marley Shelton és Marley Shelton a Terrorbolygó-ban

A paródia másik szála a vadnyugati hősök elszántságát, céltudatos elvhűségét támadja - bár igaz, ez egy mexikói rendezőtől lehet, hogy nem is annyira ócska húzás. Végső paródiaként pedig a szűnni nem akaró retrót, mint mindent megengedő eszközt említem, mely jogalap a pátoszon túl a filmműkarc, csizmabetűk, hólyagos testű zombik csokorba kötésére, egy fajtisztává desztillált nyugati okádmány előállításához.

Paksi Endre Lehel