Saját tapasztalatból, belülről beszél a Shortbus című filmben az LMBT (leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű - szerk.) kisebbség a heteró társadalomban betöltött szerepéről. Nem megalapozatlan, viszont elég komoly a baj, ha igaz is a tétel, miszerint az amúgy társadalmat direkt fönntartani képes heteroszexuális párkapcsolat, mint olyan, már csak azért tartatna fönn, hogy gyümölcsözzön, és ezért benne élni szexuális, ebből fakadóan érzelmi, illetve teljes emberi kudarc. A más kapcsolatok pedig ezzel ellentétben, mivel gyümölcsök nélkülinek indulva tisztábban a vágyról szólnak (garantáltabb a testi kielégülés), megtartani őket pedig csakis egy feltétel nélküli elfogadásból fakadó érzelmi viszonylatban lehet. Emiatt a kudarcos csoport a melegek működőbbnek, igazabbnak beállított közössége irányába kerekedik föl, hogy megszabaduljon gátjaitól, görcseitől, rögjeitől.
A film hangvétele teljesen lunáris. Álomszerűsége a mesei keret és a varázselemek beépülése révén evidens. A legszebb, amint ki is mondja New York megvénült ex-polgármestere a bárban a rózsaajkú nyunyókának a város titkát, amiben egyetért a mundán asztrológiai hagyomány is. A város, Amszterdamhoz, Velencéhez hasonlóan a Rák jegye alá tartozik - véletlen mind tele van buzival, kurvával, vízzel, valamint az elutáltak tyúkanyó-gettója is, mert "nem nézi, ki vagy, honnan jöttél" - hanem zokszó nélkül befogad. (Ezért bevonzza azokat is, akik képtelenek a befogadásra.) Az ezoterizmus még abban a motívumban is pompásan illusztrálva lett, ahogyan az idő sűrűsödését és hígulását ábrázolják. A több szálon futó események ugyanakkor pörögnek föl, jutnak el a csúcsra, és plattyannak széjjel is.
Ami már nagyon bájosan női-misztikus elem, az az orgazmus és az áramkimaradás szimultán megtörténtében megkreált divináció - ettől a giccselemtől viszont nem válik rosszá az egész film. Sőt. A rózsaszínt a vele járó citrommal tálalják.
Paul Dawson, Jay Brannan és PJ DeBoy a Shortbus-ban |
Kezdő képsorai őrült fetisizmust harangoznak be - a Szabadság-szobor idomait pásztázza a kamera a legeszementebb, agyonelektrizált simogatással. A tündérmeseszerűséget azáltal szögezik le, hogy a szoborról átpásztázó kamera a felhőkarcolóváros helyett egy váratlanul humanizált - amszterdamizált - babaházváros virtuális díszletei fölötti röpködést követően illan be az egyik ablakon.
A kezdő jelentek kúrás közbeni párbeszédei annyira viccesek leleplező elszólásaikkal, hogy észre sem vesszük: közben valódi férfi-elélvezések keménypornója zajlik. A stáblista fele a szexstáb. Annyiban dicséretes ez az ábrázolt nemiség, hogy az ágyjelenet nem magától értetődően, romantikus, aláfestett zenétől síkosítva csöpög bele a tiszta lepedőbe, hanem a főhősökre bízza feladatként, hogy érjék el azt a szintet, amikor az érzelmi szálak az ösztöniekkel összeegyeztetve pendülhetnek.
Sook-Yin Lee és Raphael Barker a Shortbus című filmben |
A Megváltó szex-ben már a testi szeretetadás működésképes utópiájának ábrázolását megkaptuk, a Shortbus azonban iszonyú rokokóra eresztve, hízottan dekadensen adja elő ezt a motívumot. A Szabadság-szobor által zászlóra tűzött, gyakran hangoztatott "felszabadulás", mint üdvözítő cél vezeti itt a népet, illetve, az utolsó dalban, mikor minden úgy tűnik, hogy megoldódott, a dalra fakadó házigazda travi elég érdekes refrént vesz elő. "Mikor vége mindennek, közeleg a vég, rájössz, a démonaid a legjobb barátaid" - ha ezt a víg dalocskát nem ünneplik ilyen kiemelt helyen, akkor nem fogok gyanút az egész tündérmese üzenetével kapcsolatban. Talán, ha úgy kell venni ezt a slágerszöveget, hogy a démonok voltaképpen csak azok lennének, akik elhajtanak az igazibb értékekhez, akkor oké.
Paksi Endre Lehel
A Shortbus című film szeptember 25-e óta megvásárolható DVD-n.