Egy nehéz nap éjszakája

Az Off Hollywood egy kicsi, személyes film, ami azoknak fog legjobban tetszeni, akik már Hajdu Szabolcs első nagyjátékfilmjét, a Macerás ügyeket is látták és szerették. Egy ismerős világba térünk vissza, amit a rendező az eltelt évek alatt még jobban belakott.

A rövid tévéfilmnek indult, aztán a színészek improvizációinak felhasználásával nagyjátékfilmmé kerekített Off Hollywood egy Adél nevű rendezőnő (Török-Illyés Orsolya, aki a Fehér tenyér kivételével eddig minden Hajdu-filmben főszerepet játszott) életéből mesél el egy napot.

Új filmje premierjének napja ez, amit onnantól követünk, hogy egy reggeli rádióműsorban kénytelen a dilettáns és rosszindulatú riporterrel (Miklós Marcell) beszélgetni, odáig, hogy éjszaka, a premiert követő buliban összeomlik. A kettő közt tanúi leszünk a bemutatót megelőző kisebb és nagyobb feszkóknak: a szakmaiak Adél és producere (Thúróczy Szabolcs) párbeszédeiből bomlanak ki, a magánéletieket pedig Adél otthon sértetten gubbasztó férje (Szabó Domokos) szítja, aki feleségén veri le sikertelenségét.

Hajdu javarészt régi színészeivel dolgozik, és az összeszokott csapat remekel; olyasmit valósítanak meg, ami magyar filmben sajnos még mindig nem elég gyakori: a párbeszédek mindvégig élettelik, az alakítások egytől egyig kiválóak. A legszívbemarkolóbb Török-Illyés és Szabó kettőse, kegyetlen szócsatájukat nézve borsódzik a hátunk, hogy "mi lett" a Macerás ügyek két naiv szerelmeséből néhány év együttélés után (persze nem ugyanazok a figurák, nem is lehetnének, de kicsit mégis így érezzük). Nagy András operatőr nyomasztó közelik sokaságával dolgozik, ami kicsit bosszantó divat lett az utóbbi időben, itt viszont abszolút segíti a hangulatteremtést: veszekedés közben szinte csak a két arcot látjuk, hiába húzódnánk zavartan odébb, muszáj néznünk, és a teljes lakásbelsőt csak akkor pillantjuk meg, amikor a férj magára marad és dühét kénytelen a feleségéről átirányítani a környezetére.

Török-Illyés Orsolya és Szabó Domokos az Off Hollywood-ban

Szabó és a Macerás ügyek-ből visszatérők többsége - a kocsmai jelenetben felbukkanó Nyitrai Illés és a két villanásnyi szerepet is játszó Katona László - nem csak öregebb, hanem szerepe szerint is meggyötörtebb most. Csak Török-Illyés ragyog ugyanúgy, a gyerekes makacsságnak, ártatlanságnak és magamutogatásnak azzal a bájos keverékével, ami miatt már akkor bemászott az ember bőre alá, és ami most is sokkal jobban piszkál bennünket annál, hogysem figyelmünk ellankadhatna ezt a sztorit követve, ami a zseniális összjáték ellenére lényegében mégiscsak egyszereplős.

Hajdu tökéletesen adagol, a film nagyjából háromnegyedéig a konfliktusokat átszínezi a mindennapi emberi játszmákból fakadó természetes humor, a fináléban viszont a rendező szinte teljesen befeszít és húz magával egy olyan helyre, ahova a végén már legszívesebben nem mennénk. Kegyetlenül "kiélvezi" Adél összeomlásának minden egyes pillanatát, szinte már mi sem bírjuk, szinte már könyörgünk, hogy adják be neki végre a nyugtatót és legyen vége. Eközben Hajdu legalább olyan ügyesen használja Budapestet, mint anno Debrecent, a város Adéllal együtt lüktet, rohan és esik szét apró darabjaira. (A ritmus egyetlen ponton akad csak meg kellemetlenül: már nyakig merültünk a fülzúgós éjszakában, amikor váratlanul visszatér két mellékszereplő korábbi konfliktusa - a jelenet önmagában remek, de érthetetlen, hogy mit keres itt.)

Éppen a sok párhuzam teszi egyértelművé, hogy Hajdu milyen hosszú utat járt be a Macerás ügyek óta. Játékossága megmaradt, de biztosabb kézzel vezényel, és sehol sincs már az átható "most jöttem a filmsuliból"-feeling, ha érződik is a francia újhullámosok hatása, mélyebbre van már bedolgozva a film szövetébe annál, hogy zavaróan kikandikáljon.

Bujdosó Bori