Clooney vagy Pitt? - ez itt a kérdés

Vágólapra másolva!
A nyári moziműsor hemzseg a képregényhősöktől, robotoktól, ogréktől és patkányoktól, alig találni épkézláb hús-vér szereplőgárdát. Ezt a tendenciát lovagolta meg Danny Ocean csapata harmadik alkalommal és a klasszikus filmsztárkarizma újra bejött. Kaszinórablás ide, Al Pacino oda, a nézők többsége, különösen a nőneműek, valójában Hollywood két legvonzóbb férfija miatt mennek be a moziba. De elsősorban melyikük miatt is? Közvélemény-kutatás tanulságos eredményekkel.
Vágólapra másolva!

Játszd újra George!

Egyáltalán nem meglepő, hogy Clooney Hollywood aranykorát idéző fizimiskája és karizmája rendre megihleti a producereket (és a válaszadó hölgyeket). Az Ocean's 11 azon ritka remake-ek közé tartozik, ami jobban sikerült, mint az eredeti. Ugyanez nem mondható el szintén Steven Soderbergh rendezővel készült, kevésbé nézőbarát próbálkozásuk, A jó német kapcsán, ami nem a Casablanca hivatalos újrája, de annyira értelmetlen, hogy akár az is lehetne. Mostoha fogadtatásban részesült a 21. századra fazonírozott Solaris is (szintén Soderbergh), pedig figyelemreméltó teljesítmény és Clooney egyik legkiemelkedőbb alakítása. Brad Pitt az Ocean's 11-en kívül egy tévéjáték (Death Takes a Holiday) újrájában szerepelt csak, ami azzal szédítette a lányokat, hogy a halál egy hidrogénszőke Ken-baba (Ha jön Joe Black).

Forrás: [origo]
George Clooney A jó német című filmben


Érdekes, hogy pont a Casablanca volt az a film, amit a legtöbb válaszadó kiemelt, mint lehetséges Clooney-álomprojektet, és bár Soderbergh büszke lehet rá, hogy ez neki jutott elsőként az eszébe, de A jó német (már megjelent DVD-n) a sztárszereposztás ellenére (Cate Blanchett a végzet asszonya) is jókora csalódás. Az Elfújta a szél Rhett Butlereként is többen el tudnák képzelni George-ot, és a hetyke bajusz is remekül állna neki, az egyik javaslat szerint pedig akkor már Pittnek is ott lenne a helye Ashley szerepében. Clooneyt elnézegetnék a lányok a Nem félünk a farkastól újrájában, Pittet pedig a Kleopátrá-éban, feltéve, hogy akad olyan színésznő, aki egy percig is Elizabeth Taylor árnyékába érhet. A Macska a forró bádogtetőn remake-jéhez Rosario Dawsont szemelte ki erre a kihívásra az egyik tesztalany, Paul Newmant pedig Brad Pitt helyettesíthetné. A Római vakáció aktualizálása Clooneyval és Audrey Tautou-val pedig olyannyira kézenfekvő, hogy meg is próbálom eladni az ötletet Soderberghnek. A legbizarrabb indítvány kétségtelenül a Körhinta-remake Pitt főszereplésével, a legszentségtörőbb pedig egy vadiúj Van aki forrón szereti Pitt-Clooney, és ezt kapjuk ki...Jessica Simpson triójával! Ebbe jobban belegondolva, A jó német már nem is tűnik annyira borzalmasnak.

20 év múlva...

Az, hogy jelenleg George és Brad Hollywood legfényesebben ragyogó hímnemű csillagai még nem jelenti azt, hogy ez így is marad, gondoljunk csak Kevin Costner vagy mostanság Tom Cruise mélyrepülésére. Clooney azt állítja, hogy a rendezés közelebb áll hozzá, mint a színészkedés, több mint biztató rendezői bemutatkozása után Mel Gibson, sőt Clint Eastwood nyomdokaiba léphet. Brad Pittre idejekorán ráaggatták az új-Robert Redford jelzőt, amihez az is hozzájárult, hogy Redford rendezte egyik első drámai sikerét, a Folyó szeli ketté-t, a közepes Kémjátszmá-ban pedig együtt szerepeltek mester és tanítványa felállásban. Ha filmfesztivált még nem is alapított Brad, produkciós cégén keresztül ő is aktívan hozzá kíván járulni a jövő filmes generációinak támogatásához.

Forrás: [origo]
George Clooney és Ray Wise a Good Night and Good Luck. forgatásán


Ha a megkérdezett hölgyeken múlik, Bradnek és George-nak nem kell a nyugdíjra kuporgatnia; 90%-ban úgy gondolják, hogy ez a két úriember bizony 20 év múlva is a csúcson lesz. Az életkorral kapcsolatos tévhit itt is tetten érhető, hiszen az egyik válasz szerint Clooney örülhet, ha 20 év múlva egyáltalán még életben lesz. Ez a kisebbségi vélemény, a többiek szerint a már most is őszes halántékú Clooney-nak remekül fognak állni az "öregrókás" szerepek és esetleg Robert De Niróhoz hasonlóan a gengszterfigurák és az önparódiák között lavírozgat majd. "Idősen is jóképű marad, mint Paul Newman, Brad Pitt viszont olyan lesz, mint Harrison Ford: ráncosnyakú"- hangzott az egyik prognózis, de Brad miatt egyébként többen aggódtak, hogy Angelina Jolie mellett becsavarodik és harcos állatvédő lesz vagy árvaházat nyit Kongóban. Hogy Angelina hol lesz 20 év múlva, azt nem feszegettük, de ami a partnernőket illeti, egy biztos: Hollywood szabályait ismerve Clooney és Pitt is fog tizenöt-húsz év múlva olyan színésznők partnereként bazsalyogni, akik ebben a pillanatban még pelenkások.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!