Egyszer se próbáld ki!

Vágólapra másolva!
Vannak, akik rájöttek, hogy a fiatalokat nem lehet iskolai papolással és halálosan ciki felvilágosító filmekkel visszatartani a drogozástól, ezért egészen másra van szükség: horrorra. A Rekviem egy álomért és a Bábel rendezőjét is csatasorba állították, hogy minden eddiginél agybaverősebb elrettentő filmeket csináljanak.
Vágólapra másolva!

Mi az, ami rövidtávon eufóriát, fokozott koncentrációs képességet, szapora szívdobogást, energikusságot, étvágytalanságot vált ki, hosszútávon lehangoltsághoz, fogyáshoz, idegességhez, rothadó fogakhoz, adott esetben agyvérzéshez vagy szívrohamhoz vezethet? A helyes válasz a metamfetamin.

Az ENSZ Nemzetközi Kábítószer-ellenőrző Szerve (INCB) szerint az Egyesült Államokban a legjelentősebb drogproblémát a metamfetaminfogyasztás jelenti, amely bizonyos államokban (különösen Montanában, Illinois-ban, Arizonában, Idahóban, Wyomingban) ijesztő méreteket ölt a tizenévesek körében. A The Meth Projectnek nevezett nonprofit szervezet követendő radikalizmussal indított harcot a drog fogyasztása ellen: nem iskolákba járnak papolni, nem halálciki felvilágosító filmeket nyomatnak, hanem egy olyan agresszív reklámkampányt futtatnak, amire nem lehet nem felfigyelni. Céljuk elsősorban az, hogy visszariasszák a fiatalokat a metamfetamin kipróbálásától, erre utal szlogenjük a "not even once" ("egyetlenegyszer sem") is.

A tévében, rádióban és nyomtatott sajtóban párhuzamosan zajló kampányban nem finomkodnak, hanem ellenkezőleg, a lehető legsokkolóbb képekkel és szövegekkel hívják fel a figyelmet a metamfetaminfogyasztás veszélyeire. Montana államban futó hirdetéseikkel számításaik szerint az államban élő tinédzserek 80%-a heti három alkalommal találkozik. Fogadni mernénk, hogy ezek a hirdetések meg is ragadnak a tinik agyában, ugyanis a Meth Projectesek rájöttek valami fontosra: a tévéreklámnak ugyanolyan hatásosnak kell lennie, mint egy ütős thrillernek vagy horrornak. Az út innentől egyértelmű volt: a legjobb rendezők közül szerződtettek olyanokat, akik filmjeikkel már megmutatták, hogy a vizuális sokkolás nagymesterei.

Forrás: [origo]
"Bogarak után kapirgálni a bőröd alatt nem normális. De ha metamfetaminon vagy, akkor az." | A többi plakát

Tavaly a Rekviem egy álomért című drogfilmjével világhíressé vált Darren Aronofsky rendezett megdöbbentő klipeket a Meth Projectnek, az idei kampány filmjeit pedig nem más készítette, mint Alejandro González Inárritu, a Korcs szerelmek, a 21 gramm és a Bábel rendezője. A négy új reklámfilm alapkoncepciója, hogy mindegyik egy-egy olyan rémisztő cselekedetet mutat meg, ami "nem normális, de ha metamfetaminon vagy, akkor az". Az egyik filmben tizenéves srácok törnek be egy családi házba, a másikban fiatalok metamfetamint szívnak, mit sem törődve túladagolt haverjukkal, aki görcsök közt fetreng a padlón, a harmadikban egy fiú baseballütővel próbálja elkergetni lakásából a kísérteteket, a negyedikben pedig egy lány áruba bocsátja saját és húga testét, hogy megszerezze a pénzt a drogra.

Betörés



Túladagolás



Kísértetek



Testvérek

A gyomorforgató klipek önmagukért beszélnek, de a számok is a Meth Projectet igazolják: statisztikáik szerint a projekt 2005-ös elindítása óta Montanában 45%-kal visszaesett a metamfetaminhasználat és 62%-kal csökkent a metamfetaminhasználathoz köthető bűncselekmények száma.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!