Az utóbbi időben mind több film hajlandó szembenézni a valósággal, hogy a nyugati civilizációban az idősek tovább élnek, sőt életük meghosszabbítására külön iparágak specializálódnak. A cannes-i filmfesztivál egyik legkellemesebb meglepetése, a német Wolke 9 volt a legbátrabb ebben a műfajban, de a tengerentúlon is akadtak már értékelhető próbálkozások (legutóbb az Egyre távolabb) annak bemutatására, hogy az időskor hogyan forgatja fel az ember - illetve környezete - életét.
Az Apu vad napjai pomponlányszerelésbe öltözött nénik táncos koreográfiájával kezdődik, ami biztosítja az alaphangulatot; itt bizony jó adag fekete humorra számíthatunk a borongós történet ellenére is. A címszereplő apu (vad napokról ugyan szó sincs, de Philip Bosco alakítása parádés) egy öregek számára fenntartott falu egyik legóházában vegetál, és azzal bosszantja élettársa ápolóját, hogy WC-lehúzás helyett a falra keni a véleményét. Már ez is elég lenne, hogy riasszák rég elhidegült gyermekeit, de a nem túl jó egészségi állapotban lévő barátnő thai-manikűr közben váratlanul az asztalra bólint, az örökösöknek pedig első dolguk, hogy a habókos öregurat kiebrudalják az említett legóházból.
Jöhet tehát a két utód, hogy gondoskodjanak apuról, más kérdés, hogy Wendynek (Laura Linney) és John Savage-nek (Philip Seymour Hoffman) ez a programpont távolról sem szerepel a prioritási listáján. Rég láthattunk hollywoodi produkcióban két ennyire hús-vér, gyarló karaktert. Nem rossz emberek ők egyáltalán, csak a ravasz forgatókönyv azokat a tulajdonságaikat domborítja ki, amelyek mindenkiben ott vannak, de senki sem büszke rájuk. Wendy például apró hazugságokkal (egy vaklármának bizonyult betegség felnagyítása, egy állítólagos ösztöndíj elnyerése) próbálja kicsikarni közvetlen környezetének elismerését, de nagyon ad a kispolgári látszatra, míg John negyvenvalahány évesen is képtelen bárkit beengedni a saját csigaházába, mégis intellektuális fölényt érez az emberiség többi tagjának irányában. A szerelmi életük természetesen teljes csőd, egymást reménytelen idiótának tartják, de tragikomikus élt ad interakcióiknak, hogy egyikük sem tud pozitívabb példát felmutatni a másiknak / másiknál.
A főszerepekben két fantasztikus karakterszínészt láthatunk, Philip Seymour Hoffman (másik remek tavalyi alakítása, a Mielőtt az ördög rád talál is friss DVD-premier) és Laura Linney vékony jégen egyensúlyoznak, hiszen figuráik nem kifejezetten szerethetőek. Mégis, mindkettőjük játéka az apró részletig makulátlan; magabiztosan karikírozzák ki karaktereik egoizmusát, hogy a legváratlanabb pillanatban súlyos drámai síkra rántsák vissza őket, így élvezetessé és izgalmassá válik a merülés önző, de végtelenül emberi világukba.
Laura Linney és Philip Seymour Hoffman az Apu vad napjai című filmben |
Apu közben haldoklik, ami természetesen még nehezebbé teszi a testvérpárnak, hogy saját életüket ráncba szedjék. Szomorúan találó felismerés, hogy az idős, beteg szülő gondozására mennyire nem lehet felkészülni vagy időzíteni, és Tamara Jenkins rendező-forgatókönyvírónő finom részletekben érzékelteti a gyermekek bűntudatát, a bűntudatukra építő iparágat és az iparággal járó kíméletlen gyakorlatiasságot. Szerencsére a keserédes humor mindvégig belengi a filmet (fergeteges jelenet például, amikor a testvérek a halott mostohaanyutól lenyúlt nyugtatókra zsibbadnak), és a már-már kínos sorsok aprólékos bemutatása alapvetően pozitív üzenetet közvetít: teljesen oké bénázni az életben, de fel kell készülni arra, hogy a sohanapjáig is halasztgatható álmaink listája bármikor borulhat rajtunk kívül álló okokból.
Az Apu vad napjai (The Savages) már kölcsönözhető és megvásárolható DVD-n.