Hámori Gabriella: Igenis akarjanak tőlem valamit

Hámori Gabi a Terézanyu sikere után kissé kivonult a magyar film pompázatosan csillogó világából és inkább az Örkény Színház örömet és biztonságot nyújtó deszkáin bővítgette színészi arzenálját. Goda Krisztina felkérésének azonban nem tudott ellenállni, úgyhogy már nem kell sokat aludnunk (csak négy hónapot), hogy a Kaméleon lesérült balerinájaként Gabit újra a vásznon láthassuk. Az egyik utolsó forgatási nap végén, hajnali fél kettő körül csíptük el a 29 éves színésznőt, hogy csipogásról és bíbelődésről, pánikról és energiáról, valamint egy zacskónyi cipőről kérdezgessük.

- Ilyenkor már fáradsz?

- Nem fáradok igazából, de ingadozik a koncentrációm, ilyenkor már figyelni kell.

- Amikor ilyen esti forgatás van, akkor másnap sokáig alszol?

- Nem, nálam az nem működik, hogy nappal kipihenem, ami este elveszett. Inkább kibírom, egyfajta módosult tudatállapot ez.

- Pár hónapja láttalak a villamoson, és egy zacskó balettcipőt vittél magaddal. Hova igyekeztél?

- Biztos HÉV-vel jöttem a Hajógyári szigetről, akkor már kellett tanulnom kortárs táncot és klasszikus balettet. Ez utóbbit a Perc utcában, egy szakiskolában, ahol nagyon sokat foglalkoztak velem.

- Figyeltem a villamoson a körülötted lévő embereket, és úgy tűnt, hogy többen felismertek és tartózkodó csodálattal mosolyogtak rád. Ez az emberek átlagos reakciója, ha meglátnak az utcán?

- Én ezt nem is veszem észre. Nem mindig ilyen mosolygósak, van amikor csak nem tudják, hogy honnan ismernek. De nekem ez így pont tökéletes, nem szeretném, ha lerohannának. Pedig tudok én dumálgatni, csak azt érzem, hogy akkor már az ember intézményesülne, és akkor nem lehetne csak úgy villamosozni.

- Mennyire vagy "method" színész? Könnyen le tudod rakni a nap végén a szerepeidet?

- Mindenkinek megvan a személyre szabott módszere. Itthon az egyetemen a tanárok nem methodot tanítanak, hanem valami hozzáállást, koncentrációs készséget, ami aztán mindenkinél egyedivé válik. De az odaadás, az alázat eléggé jellemző a magyar színészekre. Olyan van persze, hogy hazaviszem a figurát, vele álmodom, és megy még az agyamban, de nem kell, hogy Hannának szólítsanak a forgatáson.

- Könnyű párhuzamosan több szerepet játszani színházban és filmen?

- Korábban úgy gondoltam, hogy az nekem nem megy, most már látom, hogy kettőt meg lehet csinálni rendesen. Pláne akkor, hogy ha az egyik színház, a másik film, mert ezek annyira különbözőek, hogy nem is tudod őket összekeverni. Már tíz éve csinálom ezt, és annyira megedződtem, hogy le tudom választani, tudom, hogy mikor miről van szó. Sőt van olyan, hogy az egyik ad a másikba energiát. Baj csak a fáradtsággal szokott lenni, vannak mélypontok, és azokat ki kell bírni. Ezt a filmet úgy forgattam, hogy eleinte volt egy főpróbahetem Gothárral, és nehéz volt a próbák után este még forgatni reggelig, és aztán tíztől kettőig megint próba, este egy előadás, és megint forgatás.

- Mondtad egyszer, hogy egy színházi próbafolyamatban általában az utolsó héten szoktál bepánikolni, hogy jó irányba mentél-e el a figurával. Egy filmnél mikor jön a pánik?

- Filmnél nincs pánik. A színházban pontosan tudnom kell, hogy mint alkotóelem, mi az egészben a részem, hogy kell működnöm, mikor kell aládolgoznom és mikor kell középen tolnom. Ezeket be kell osztani, és ez matek. A filmben sokkal inkább a spontaneitás fontos, ahhoz pedig nagyon ellazultnak kell lenni.

Nézz sok szép képet a Kaméleon forgatásáról!

- Nyilatkoztad nemrég, hogy nem szereted a csipogós filmeket, kell neked bele valami anyag, amivel el lehet bíbelődni. Ebben a filmben mi az anyag, amivel bíbelődsz?

- A Terézanyu nekem egy komoly feladat volt, de azt érzékeltem, hogy nagyon sok ember sekélyes történetnek tartotta. Bergendivel és Padossal én azt egy nagyon jó munkának éltem meg, viszont az utóhatásait nehezen bírtam. Azóta nem szeretnék olyat csinálni, ami olyan könnyed, mert annak megítélése teljesen más, mint ahogy azt az ember belülről érzi. A Kaméleon forgatókönyvében rengeteg lehetőség van arra, hogy elmenjen a humor irányába, de sokkal inkább pszichologizáló marad. A hazugságról és a szélhámosságról szól, meg arról, hogy ki az áldozat, és milyen az, amikor valaki áldozattípus. Ezeket feszegeti nagyon szórakoztató formában, de mégis komolyan és elgondolkodtató módon. Egy nagyon ambíciózus balerinát játszom, akinek a karrierje kettétörik. Volt egy balesete, és most térdműtétre van szüksége. Az apukája milliomos, tehát ő egy elkényeztetett lány, aki hozzászokott a legjobb életminőséghez. Az én jeleneteim eléggé komolyra vannak hangolva, pont a miatt az ambíció miatt, ami ezt a lányt mozgatja. Őt arra teremtették, hogy táncoljon, és ez mindennél fontosabb számára, minden más ezután következik. Azért tetszik nekem ez a forgatókönyv, mert több szálon fut, és minden szál más atmoszférára van hangolva, nagyon sok rétege van. Iszonyú sok fordulat van a történetben, és nagy az egymásra utaltság a két ember között, és ez teszi játszhatóvá. Ebben az egymásra utaltságban folyamatosan változnak a pozíciók, hogy ki tromfol éppen.

- Ebben a jelenetben, amit most forgattatok, úgy tűnt, mintha mindig kifognád a szelet a fickó (Nagy Ervin) vitorlájából.

- Lehet, talán valami ilyesmi. Nem tud sok mindenen meglepődni ez a lány, pont amiatt, hogy nagyon egzakt benne az az elképzelés, hogy mit akar csinálni az életben, azt hogy akarja, és kitől mit vár. Ebben nagyon céltudatos, éppen ezért nem bizonytalan, és kevéssé kiszolgáltatott. Az egyetlen gyenge pontja, hogy most nem tud táncolni. Örülök, hogy ilyet játszhatom, színházban már sokszor játszottam keményebb nőket, filmben még nem annyira. Nekem ez mindig szimpibb, mint a naívák meg a szerelmes lányok, pedig az alkatomból azok jönnének természetesebben. Ervinnel nagyon jó játszani, és fejlődik köztünk, hogy hogy tudunk egymásra hatni.

Nézz sok szép képet a Kaméleon forgatásáról!

- Hogyan osztod be az energiáidat egy forgatás folyamán?

- Van a kezdeti lelkesedés, a közepén egy nagy lendület, közben pedig egy-egy fáradt nap, amikor az ember tudja, hogy ennek baromira kéne örülni, de óhatatlanul elfárad, és olyankor is meg kell próbálni fenntartani azt az energiaszintet. Most már forgattam annyit, hogy ez viszonylag kiszámíthatóvá vált számomra, úgyhogy tudok tartani egy egyenletes tempót. Nem engedem, hogy túlpörögjem a lelkesedést sem, és nem engedem, hogy nagyon lezuhanjak. Arra törekszem, hogy konstans legyen az egész. Az utolsó pár nap - ami most van - pedig egy visszaszámlálás, és már elkezdünk egymásnak hiányozni.

- Mondtál pár éve egy olyat, hogy attól nyílsz meg, ha szuggesztíven figyelnek rád. Goda Krisztina ezt teszi?

- Ez is megváltozott. Most már nem csak annak dőlök be, ha valaki nagyon figyel rám. Nem mindig tudtam toleráni, hogy ha durvábban nyúltak hozzám. Most már azt érzem, hogy el tudom viselni, sőt igénylem is, hogy ne bánjanak velem kesztyűs kézzel, mert nem azért vagyok ott, hogy vállon veregessenek meg fejsimogassanak, hanem igenis akarjanak tőlem valamit. De hogy a kérdésed második felére is válaszoljak: Goda Krisztának én bármikor kezébe tenném az életemet, mert tűpontos, felkészült, kifinomult ízlésű rendező, aki, remélem, gyakran fog még filmeket készíteni. Igazán nagyon jó volt vele dolgozni. Olyasmit kért tőlem, amit még nem csináltam filmben, félreérthetetlen instrukciókat adott, és ettől egyre felszabadultabb és biztosabb lettem Hanna karakterét illetően.