A Tejút tavaly nyáron debütált a Locarnóban, ahol megkapta az Arany Leopárdot, és azóta huszonkét filmfesztiválon vetítették. Én az idei Szemlén láttam, ahol eredetiségével még a meglepően erős versenyprogramból is ki tudott tűnni.
Nevezhetném "izgalmas filmnyelvi kísérletnek", de mivel ilyet általában a nézhetetlen filmekre szokás mondani, ezért gyorsan hozzáteszem, hogy a Tejút esetében ez a kísérlet sikeresnek bizonyult.
A film tíz darab hat-hét perces epizódból áll, a képkivágat mindig nagytotál, a kamera soha nem mozdul, nincs dialógus, és zene helyett csak dudorászást meg zörejeket hallunk. A Tejút ereje a beállítások aprólékos megkomponáltságában rejlik, mind úgy tökéletes, ahogy van, bármilyen változtatással csak csökkenteni lehetne hatásukon. Ez a fajta képi magabiztosság csak a legnagyobb mesterek sajátja, párhuzamként Roy Andersson nevét hozhatnánk fel, ami azért is találó, mert a Dalok a második emeletről-höz hasonlóan Fliegauf filmje is baromira vicces, én legalább olyan jól szórakoztam rajta, mint A nyomozó-n vagy a Pánik-on.
De most nem is az a fontos, hogy nekem mennyire tetszett a Tejút, hanem, hogy adva van egy figyelemreméltó magyar film, ami fődíjat nyert egy A-listás fesztiválon, nyolc hónappal ezelőtt ment a Szemlén is, de a közönség mégsem tudja megnézni. Miért fosztják meg a magyar mozinézőt a honi filmművészet öntörvényű zsenijének csodálatos alkotásától!? Hatalmas összeesküvést szagoltam az ügy hátterében, ezért felhívtam a Tejút producerét, Muhi Andrást, hogy válaszokat kapjak.
Rögtön egy kemény kérdéssel nyitok: "Uram, mikor mutatják be a Tejút című filmet a magyar mozikban?" "Őszintén szólva nem tudom még" - kezdi a Muhi a válaszát. "Most annyira a következő filmre koncentrálunk, hogy a Tejút kiment a fejemből. De jó is, hogy mondod, köszönöm szépen! Nagyon jó, hogy felébresztettél Csipkerózsika álmomból." Puff neki. Muhi ügyesen kifogta a szelet a vitorlámból. Ezek szerint még sincs összeesküvés, egyszerűen csak annyi történt, hogy az alkotók figyelmét elvonta a Womb című új Fliegauf-film előkészítése, és már nem jutott energia foglalkozni a korábbi film bemutatásával. Most, hogy eszébe jutattam a Tejút-at, Muhi elmeséli, hogy jelenleg négy kópia járja a világot, és nem tervezi, hogy itthon hagyományos moziforgalmazásba kerüljön a film, viszont szerencsésnek tartaná, ha a Művész mozi felvenné a műsorába, de erről még nem folytak konkrét tárgyalások. "Nekem az volt nagyon fontos, hogy a Ludwigban bemutattuk" - teszi hozzá.
Nagyszerű, hogy Muhi szóba hozta a ludwig múzeumos bemutatót, mert természetesen azt is láttam, és megvan róla a véleményem. Na, most aztán tényleg sarokba szorítom az überproducert!
Mint ismeretes, a Minden mozi! című kiállítás keretében idén tavasszal nyolc hétig a Tejút egy különleges verzióját lehetett megnézni a Ludwigban. A filmet epizódokra bontották, volt két olyan terem, ahol mind a négy falon más-más jelenet ment loopolva, és egy harmadik terem, aminek a plafonjára szerelt plazmatévén a filmet záró japán-gyerekek-táncolnak-a-tetőn részt lehetett nézni úgy, hogy az ember hanyatt feküdt egy nagy fekete ágyon (a kezdő szélmalmos epizódot kihagyták a kiállításból). Szerintem a Tejút sokkal jobban működött a moziban, mint a múzeumban, mert mindegyik epizódban van valami meglepő vagy meghökkentő történés, és ezek jóval nagyobbat ütnek, ha az elejétől a végéig nézzük az egyes részeket, és nem az egyik falról a másikra kapkodjuk a tekintetünket. Például van az a jelenet, amiben azt látjuk, hogy kietlen táj közepén elkezdenek felfújni valami sárga izét és a moziban hosszú perceken keresztül csak találgatni tudjuk, hogy vajon mi lehet az, de ha a múzeum termébe pont akkor toppanunk be, amikor már előrehaladott állapotban van a fújás, akkor elmarad a rejtély.
Muhi arcán egy zen-mester bölcs és elnéző mosolya rajzolódik ki, miközben az okoskodásomat hallgatja (mivel telefonon beszélünk, ezt konkrétan nem látom, de érzem), majd miután befejezem a mondókámat, azonnal reagál: "Szenzációsan működött, világszínvonalú volt. Ha bemész egy kortárs múzeumba, akkor nem egy moziba mész be, abban a pillanatban egy képzőművészeti alkotással találkozol és nem egy játékfilmmel. Pont ez volt benne az izgalmas, és egy állati érdekes üzenet a képzőművészeknek. Tavaly voltam a Biennálén és már senki sem fest vagy rajzol, hanem mindenki mozgóképben gondolkodik. Tehát ez a Tejút abszolút up-to-date, csak az a különbség, hogy professzionálisan van megcsinálva, szemben a képzőművészek DV-vel való kaszálásaival."
Picit még erősködöm, hogy igenis a moziverzió a hatásosabb, de Muhit csak nem sikerül meggyőznöm. "Nagyon szeretem ebben a filmben, hogy a határon van. Ha játékfilmként nézzük, akkor van benne egy őrületes filmnyelvi állítás, ha pedig kiakasztod a falra, akkor egy videóinstalláció."
Annyi biztos, hogy akár moziban, akár múzeumban nézzük, a Tejút egy igazán kivételes film, ami megérdemelné, hogy eljusson a magyar nézők szélesebb tömegéhez is. Úgy tűnik, ehhez csak annyi kéne, hogy valaki fogja a tekercseket és elvigye őket a Művész moziba. Szurkolunk, hogy minél előbb találjanak embert erre a feladatra.