Már a füvezés sem a régi

Igaz, hogy az Ananász expresszen tudsz nevetni akkor is, ha nem vagy beszívva, de a kényes kritikus visszasírja a régi szép független filmes időket, amikor nem csak a fűnek, még a filmnek is más íze volt.

Az Ananász expressz egy teljesen szerethető, javarészt vicces, legfeljebb a végén kissé fárasztóvá váló marihuánaközpontú vígjáték, amin kellemesen el lehet szórakozni egy este úgy, hogy pár nap múlva már csak halovány emlék él az emberben róla. Ártalmatlan, sőt, időnként kifejezetten jó, mégis tapadhat hozzá némi rossz érzés, amennyiben két szuverén alkotó mainstreambe való bedarálódásának ékes példája.

A rendező, David Gordon Green lírai hangvételű, miniköltségvetésű független filmekkel, a George Washington-nal és az All the Real Girls-szel kezdte, aztán csinált egy érdekesebb thrillert (Áramlat) a Billy Elliot Jamie Belljével és egy kicsit egyenetlen, de érzékeny romantikus drámát (Snow Angels) Kate Beckinsale-lel. Most meg itt füvezget a Judd Apatow mellett felnőtt Seth Rogennel és James Francóval. (A legfrissebb hírek szerint ezután átnyergel a horrorgyártásra.) Produceri oldalról pedig itt van Apatow, aki a zseniális Freaks & Geeks-től A 40 éves szűz érintésével nem egészen tíz év alatt Hollywood keblén kötött ki, hogy gyárthassa a Lepattintvá-hoz és az Ananász expressz-hez hasonló komédiákat futószalagon.

Ismétlem magam: az Ananász expressz-szel nincs semmi baj, azt leszámítva, hogy sem Green, sem Apatow nem tette bele magát annyira, hogy zseniális legyen. A legerősebb az eleje, amikor a mihaszna fűfüggőt játszó Rogen kocsijában pöfékelve elmegy marihuánadíleréhez (Franco), aztán csak úgy elfüvezgetnek a díler lakásán, hülyeségeket beszélnek és jól érzik magukat. Apatow és a forgatókönyvet jegyző, rendszerint együtt dolgozó Rogen és Evan Goldberg az ilyenfajta hangulatteremtéshez és szituációábrázoláshoz értenek a legjobban. Halálosan természetes, mégis vicces az egész, és már szeretjük is ezt a két lükét. Aztán sajnos lesz sztori, mégpedig nem túl érdekes. A füves arc meglátja, ahogy a díler dílerének a dílere egy rendőrnő segítségével kinyír valakit, a gyilkosok meglátják, hogy meglátta őket és a díler meg a füves futhatnak, amerre látnak, míg a fináléban szemtől szembe kerül az összes menet közben bekeveredő szereplő és hát nem árulom el a végét, mert úgy is nyilvánvaló.

James Franco és Seth Rogen az Ananász expressz-ben

A film legbátrabb húzása az marad, hogy marha jó dolognak mutatja be a füvezést. Igaz, hogy mindkét fickó tök diszfunkcionális az életben, az egyik gimnazista barátnőjével folytatott viszonyát sem tudja menedzselni, a másiknál még a kapcsolat gyanúja sem merül fel, viszont egymást nagyon bírják. És mivel Rogen és Franco közt remek a kémia (talán mert az életben is haverok), a barátságuk magával ragadó, és ennek a barátságnak bizony alapvetése a folytonos közös pöfékelés, ami így a kúl barátság velejárójaként válik szintén kúllá. Azaz a filmesek elérik, hogy pont úgy tekintsünk a két főhősre, ahogyan a kisiskolások tekintenek az idősebb, menő füvezős srácokra. (Mondanom sem kell, hogy felelős szülő nem engedi meg gyermekének, hogy megnézze a filmet, de ez mindegy is, a gyermek jelenleg valószínűleg ül a téren a haverjaival és szívja a füves cigit.)

Ez a naivan lelkesedő nézői hozzáállás több mint kellemes, az elbűvölődés számomra abban a néhány másodperces snittben ért a tetőfokára, amikor Franco és Rogen bakugrásokkal szórakoztatják magukat az erdőben, lírai zene szól és játékosan csillog a nap a fák levelei közt. Ezen a ponton Green elárulta magát, ha ez a kicsike rész kimaradt volna, nyilván nem hinném el, hogy tényleg ő rendezte a filmet. Ezzel vissza is tértem az alapproblémámhoz: ahogy halad előre a film, a hangulatos indítás egyre klisésebb akcióvígjátéki jeleneteknek adja át a helyét, én meg fokozatosan egyre kevésbé látom menőnek és szerethetőnek a két főhőst, egyre kevésbé értem, hova lett a kiváló rendező és a remek humorú producer, és a végén a kelleténél mintegy tíz perccel hosszabbnak tűnő lövöldözős nagyjelenetnél végleg kiábrándulok mindannyiukból. Fájó kérdésekkel távozom: miért kellett, hogy ezt a filmet Green rendezze? Hogy lehetséges, hogy Apatow és Rogen máris ennyire kifogyott a jó ötletekből? És vajon a következő Apatow-produkció egy újabb lépés lesz az érdektelenné válás felé?