Mátyássy Áron: A falu bolondja lebegett a szemem előtt

Még nem találkoztunk olyan emberrel a Szemlén, akinek ne tetszett volna Mátyássy Áron Utolsó idők című filmje. Az elsőfilmes rendezővel beszélgetve megpróbáltuk kicsit körbejárni, hogyan sikerült egy ilyen nehéz drámát ilyen nézőbarát módon tálalnia.

- Hol találtad ezt a kislányt?

- Öt éve ismerem, mára már a feleségem, Vass Teréznek hívják. A főiskolán dolgoztunk először együtt, nem olyan kislány, huszonöt éves. A forgatókönyv nagyon korai fázisában tudtam már, hogy ő lesz a lány. Hogy a filmben szereplő Priskin Eszter olyan amilyen, az nagyban az ő kitartásának és maximalizmusának köszönhető. Fél évet dolgozott rajta.

- Ez pontosan hogyan zajlott?

- Ez egy autizmussal élő lány a történetben. Találkoztunk Prekop Csillával, aki a magyar autizmuskutatás és gondozás egyik jelentős alakja, és ő volt a mi útmutatónk ebben a világban. Korábban mi is annyit tudtunk az autizmusról, amennyit az Esőember alapján mindenki elképzel. Fantasztikus élmény volt megismerni, hogy hogyan élnek ezek az emberek.

- Konkrét gesztusokat is ellestetek, például a kéztartást?

- Igen, ha szétszedjük elemeire ezt az alakítást, akkor mindegyik apróságnak láttuk az eredetijét a valóságban, de aztán Teri csinált belőle egy ötvözetet. Azt gondolom, hogy egy egész valaki lett, sikerült azt megcsinálnia, hogy egy önálló autonóm személyiség azzal együtt, hogy az autizmus jellegzetes sztereotip viselkedéseit produkálja.

- Mi volt az oka annak, hogy már kezdettől egy fogyatékkal élő figuráról akartál mesélni?

- A falu bolondja lebegett a szemem előtt. Gyerekkoromból emlékszem ilyen srácokra a vidéki iskolából, akik ott vannak, de igazából nem kapják meg azt a törődést, figyelmet, amire szükségük lenne. Azért érdekelt egy ilyen figura, mert ők azok, akik teljesen kívül esnek a társadalmon, ártatlanok, akár keresztényi értelemben is. Nekik semmi közük ahhoz a világhoz, amitől mi szenvedünk. És az ilyen emberekkel gyakran megtörténik, hogy rosszkor rossz helyen vannak, és megtámadják őket. Sokkal sebezhetőbbek, kiszolgáltatottabbak. Elég hamar kialakult bennem, hogy nem olyan lányt képzelek ide, aki incselkedik, hanem egy olyat, aki csak önmaga, a saját kis módján viselkedik, és ezt mindenki félreérti és kihasználja.

- A fiúról is mondj egy pár szót.

- Kádas Józsefnek hívják, ő is végzett színművész, Horváth Csaba társulatában és a József Attila Színházban játszik. Osztálytársak voltak Terézzel, Jordán Tamás és Lukáts Andor osztályában végeztek két éve. Az előkészítés vége felé került képbe, amikor egy teljesen más film casting kazettáját pörgettem, és egyszer csak ott volt az a figura, akit elképzeltem. Miközben ezzel a sráccal nap mint nap találkoztam, de teljesen mást képzeltem róla.

- A forgatókönyvnek mi volt a kiindulópontja és hogyan alakult?

- A bűntény és az igazságtétel volt az alapja. Nyilvánvaló, hogy az önbíráskodás nem megoldás, mégis feloldhatatlan probléma, hogy jogos-e vagy sem, valahogy ezt a feloldhatatlanságát próbáltuk megragadni. Aztán elkezdett terebélyesedni a könyv, eleinte sokkal több társadalomkritikus elem volt benne. Volt egy-két tévút, de ezek szép lassan kihulltak, mert egy ponton el kellett döntenünk, hogy egy megmondós, társadalomkritikus valamivel megyünk tovább, vagy az emberi dráma érdekel bennünket, és számomra egyértelmű volt, hogy az utóbbi. Utána már egyszerűbb volt, két dramaturg, Dávid Réka és Zabezsinszkij Éva segítségével próbáltam ezt a nem annyira műfaji jellegű történetet olyanra csiszolni, hogy történeti, dramaturgiai szinten is működjön.

- Úgy látom, a magyar rendezők egy részére még mindig az jellemző, hogy nem szeretik, ha bárki hozzányúl a könyvükhöz. Számodra természetes volt, hogy dramaturgok segítségét kéred?

- Igen, persze. A főiskolán Shulze Éva és Orsós László Jakab voltak a tanáraink, elég hamar hozzászoktunk, hogy dramaturgokkal dolgozzunk. Nagyon sokat segít egy külső szem abban, hogy szembesít a hülyeségeimmel. A filmkészítés nem egy titokzatos dolog, érthetően el kell mesélni egy történetet, és ebben nagyon sokan tudnak segíteni azzal, hogy elmondják, hogy mi az, ami nem érthető. Én nem is tudnám elképzelni máshogy, mert szerintem ez egy kollektív műfaj.

- Voltak olyan filmek, amik példaértékűek voltak számodra?

- Ezelőtt a film előtt legtöbbször Az elszánt diplomatá-t néztük meg az operatőrrel, ezen kívül nagy kedvencem Terrence Malick Sivár vidék című filmje és sokat néztük még a Szerelmem nyará-t is Pawel Pawlikowskitól és a Mifune utolsó dalá-t.

- Melyik filmre vagy legkíváncsibb a Szemlén?

- Pater Sparrow 1-ére, mert én voltam az asszisztense, és ez nagyon fontos állomás volt az életemben, nagyon sokat tanultam belőle, viszont egy kockát sem láttam még belőle. A barátaim munkái érdekelnek, Nagy Viktor Oszkár Apaföld-je és a Hetedik kör.