Vágólapra másolva!
Megkerestünk egy tucatnyi filmest, akik az elmúlt évben valami klasszat csináltak, és kifaggattuk őket 2008-as sikereikről, kudarcaikról és filmélményeikről, illetve 2009-es vágyaikról, mániáikról, terveikről. Pusztai Ferenc különc figurának számít a magyar producerek között. Nem fenyeget meg újságírókat, nem fejel le forgatókönyvírókat, nem nyíltlevelezik, és nem határolódik el. Inkább csendben jó filmeket csinál. Tavaly például A nyomozót.
Vágólapra másolva!

Menő manók 2008 - #7 Pusztai Ferenc

- Mi volt tavaly a legnagyobb szakmai élményed és miért?

- A nyomozó fogadtatása a Filmszemlén és Karlovy Varyban, mert osztatlan őszinte örömmel fogadta mind a szakma, mind a kritikusok, mind pedig a fesztiválnézők, ugyanolyan megnyilvánulásokkal itthon, mint külföldön. Ez, azt hiszem, nagyon ritka, és kimondottan örömteli, hogy mi élhettük ezt át.

- Mi volt tavaly a legnagyobb filmélményed és miért?

- A Nem vénnek való vidék, mert sok szempontból megdöbbentő volt. A Tekerd vissza, haver!, mert nagyon szórakoztató volt. A Valami Amerika 2, szintén mert szórakoztató volt, és mindezt második részként. Ez Magyarországon az elmúlt húsz évben nem nagyon sikerült senkinek.

- Kivel dolgoznál szívesen, ha lenne időgép, és nem számítana, hová születtél?

- Nem szoktam ilyenekről ábrándozni. Ennél sokkal racionálisabb vagyok, plusz nagyon szeretek azokkal dolgozni, akikkel jelenleg is dolgozom. Talán a ma élő külföldi rendezők közt van néhány, akivel nagyon szívesen dolgoznék, mint pl. Jarmusch, Inárritu, Susanna Bier, Kaurismäki stb.

- Melyik filmet láttad a legtöbbször életedben?

- Fogalmam sincs, nem számolom. Ráadásul sok film van amelyet sokszor megnéztem (persze az általam producelt filmeken kívül, mert azokat az utómunka során eredendően sokszor megnéztem).

- Kibe szerettél bele tavaly a vásznon?

- Természetesen Rezes Juditba és Tóth Ildikóba. És ez nem marketing. Mind a ketten máshogy, de elképesztően vonzóak a vásznon.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
Pusztai Ferenc | Nézz még több képet! | Fotó: Pályi Zsófia [origo]


- Mi volt az a jó tanács, amit meg kellett volna fogadnod és mégsem tetted?

- Ne legyél producer! Ha pedig már elkövetted ezt a hibát, akkor soha ne tedd bele a saját pénzed a produkcióba!

- Mostanában mire vagy nagyon rákattanva?

- A gyermekeimre, a feleségemre, a Pál Adrienn-re, na és a túlélésre.

- Mi az, amiről nem szeretnél többé egy szót se hallani?

- Pénz, válság, likviditási gondok stb.

- Anyukád szerint mit kéne csinálnod ahelyett, amit csinálsz?

- Nem tudom, nem szoktunk beszélni erről, de bízom benne, hogy jó vagyok neki így is, hogy azt csinálom, amit most csinálok.

- Mit tartasz te a legnagyobb teljesítményednek?

- Hogy még most is egy perc alatt tudom futni a 400 métert.

- Miről szóljon az idei éved?

- Jó megoldásokról az életem minden területén.

- Mi volt tavaly a legnehezebb feladat, amit sikerrel megoldottál?

- Hogy A nyomozó elkészült és nemzetközi koprodukcióként készült el. Ez nagyon ritka első filmnél, és azt gondolom, hogy a természetesen borzasztóan jó forgatókönyv mellett ez nagyban az én érdemem is.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
Pusztai Ferenc | Nézz még több képet! | Fotó: Pályi Zsófia [origo]


- És mi volt az, amibe belebuktál?

- A nagy bukások, hála istennek, eddig elkerültek. Kicsikből meg manapság ezer van szinte naponta. Talán ezekből táplálkozom a továbbküzdéshez.

- Melyik filmre vagy most a leginkább kíváncsi és miért?

- Állandóan kíváncsi vagyok egy halom filmre, ez naponta változik. Annyi érdekesnek látszó film készül, amennyit nem tudok megnézni, így gyakorlatilag ez egy folyamatosan növő lista, ami már most is borzasztóan hosszú.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!