Győztesnek születni, győztesnek maradni

Valakinek meg kellett már csinálnia ezt a filmet. Egy egész estés, alapos, megrázó és szívet melengető dokumentumfilmet a világ leghíresebb magyarjáról. Almási Tamás főként archív anyagokból gyúrt Puskás Hungary-je klasszikus, szépen összerakott, megható film.

"Azt mondod, kis ország, jól van
Tanultam én is, hogy kicsi
De mindig élen járt a sportban"
URH: Bétaville

Fátyolos szemmel, lélegzet-visszafojtva bámuljuk a mozivásznat, büszkén dagad a néző keble harminc-negyven-ötven évvel később is, mert ha más nincs, ez legyen azért, az emlékezet. Almási Tamás Puskás Hungary-je ezt köszöni meg Puskásnak: élen járt a sportban, igen, kicsit értünk is, egy egész életen át.

Elképesztő élet volt ez. Almási és segítői tengernyi anyagot kutattak fel és gyűjtöttek össze, hogy ez a majdnem kétórás film összeálljon: az archív felvételek mellett Puskás magánlevelei, az őt megfigyelő 3/2-es tiszt jelentései, korabeli sporthíradók, fotók, újságcikkek peregnek a szemünk előtt. Almási, aki már nem interjúzhatta meg a 2006-ban elhunyt Puskást, feleségével, húgával, egykori csapattársaival, sportújságírókkal beszélgetett. Nincs itt semmi formabontás; klasszikus dokumentumfilmes tempóban haladunk előre az időben. Hogyan lett a mese hőse elszántan focizó, zsíros kenyeret majszoló kispesti kölyökből ünnepelt csapatkapitány, apa és világsztár, olimpiai bajnok. Van persze 6:3 is, amit Almási jó érzékkel nem ragoz túl - ha valami, akkor ez beivódott az agyunkba a Puskás-legendáriumból az évtizedek során. Aztán jön a történet kevéssé ismert része: '56, a menekülés és az emigrációs évek Madridban, Athénban, Melbourne-ben, majd a végső hazatérés.

Kerek egész: minden adva van a nagyjátékfilmhez. Azt mondják, készül az is. Egy zseni élete, rengeteg siker és a néhány kudarc története. Világpolitika, történelem, viharos érzelmek. A legmeghatóbb képsorok egyike, amikor a pocakos, huszonöt év után először hazamerészkedő Puskás egy öregfiúk meccsen szembesül az őt körülölelő, kirobbanó szeretettel. Áll a pályán az ötvennégy éves világsztár, és percekig próbálja visszatartani a sírást. Nem nagyon megy neki. Hiába hurcolták meg az ötvenhatos távozás után, senkit nem érdekelt ez már 1981-ben, és erre maga Puskás is csak ekkor döbbent rá. Sok a jól elkapott, emberi pillanat: Almási valahonnan előásott egy fekete-fehér madridi felvételt, ahol Puskás éppen újságot vásárol, de egy kíváncsiskodó gyerek feje beúszik a képbe. A sztár rásuhint a kölyök fejére az újsággal: húzz el innen, öcsi, ez az én filmem. Öcsi filmje.

Riport a Puskás Hungary díszbemutatójáról

Abban az értelemben nem Almási-film a Puskás Hungary, hogy hiányzik belőle Almási legerősebb, legfontosabb vonása: az a hihetetlen érzékenység, az az intelligens, a háttérben csendben lélegző dokumentumfilmes jelenlét, amitől a Sejtjeink-ben vagy Az út végé-ben megnyíltak és mesélni kezdtek a lelkek. Hiányzik, de ez nem Almási hibája. Itt erre nem volt lehetőség: hőse halott. Ahhoz, hogy megszólaltassa, archív anyagokra van utalva; Csuja Imrével olvastatja fel Puskás szavait (remek a szinkron egyébként, játékfilmes mívességgel vették fel a magyar hangokat.) Amit helyette kapunk: egy más típusú, de ugyanolyan magas színvonalú dokumentumfilm a leghíresebb magyarról. Nézzük meg, ha el vagyunk keseredve. Erőt ad.