Politikai pornó vagy kosztümös akciófilm?

Perverzek ezek a németek, mondhatnánk. Újra meg újra elővesznek olyan témákat, amelyekben sötét titkaik lapulnak. Kínzó felismerésekre vágynak. Legutóbb a 60-as, 70-es évek NSZK-s történelmét filmesítették meg, a Vörös Hadsereg Frakció terrorszervezet merényleteit és működését. A Baader Meinhof csoport című filmmel azonban épp az volt a bajuk, hogy nem mond elég keményen oda. Filmnek azért nem rossz, ezt elismerik. Mivel március 12-én bemutatják Magyarországon is, mi most áttekintjük a német reakciókat.

Az előzmények

A náci múlt feldolgozása vagy a Stasi-akták felnyitása olyan témái voltak az elmúlt évek német filmművészetének, amelyek érzékenyen érinthettek minket is, hiszen jócskán találhattunk analógiát. Mi nem forgattuk le ezeket a filmjeinket, nem írtuk meg ezeket a könyveket, de szembesülhettünk vele, hogy így is lehet tekinteni a múltra.

Ez a példa most is előttünk van, amikor itt is mozikba kerül A Baader Meinhof csoport című új német történelmi film, ezúttal azonban olyan témával állunk szemben, amelyet Magyarországon még a tájékozott embereknek is csak kis része ismer. A Vörös Hadsereg Frakció (Rotes Armee Fraktion - RAF) nevű terrorista csoport nem része az európai mítoszoknak, csak a németnek. Nekik viszont annyira fontos és megrázó, hogy bár 30 évvel ezelőtti történetről van szó, azóta is folyamatosan foglalkoztatta a közéletet.

A Baader Meinhof csoport szeptember 25-én startolt a német mozikban. Nagy várakozás előzte meg, noha nem ez az első film a RAF akcióiról. De talán a legnagyobb vállalkozás ebben a témában, a legnagyobb költségvetésből, a legnagyobb ambícókkal. A német filmipar legnagyobbjai egy összefoglaló munkát akartak letenni az asztalra arról, mi is történt az NSZK-ban 1967 és 77 között.

Már a könyv, amelyből készült, is nagy visszhangot váltott ki. Stefan Aust, a legnevesebb német sajtóorgánum, a Spiegel egykori főszerkesztője írta, aki fiatal újságíróként maga is tudósított a RAF akcióiról, sőt, barátságban volt a csoport ideológiai vezetőjével, Ulrike Meinhoffal. Később, már a Spiegel élén újra meg újra visszatért a témára, majd tudományos igényességgel kutatta, és könyvet írt belőle, amit nemrégiben újabb 200 oldal új kutatási anyaggal egészített ki. Az összefoglaló tanulmány tehát már korábban megpezsdítette a német közéletet.

Stefan Aust

Az, hogy Bernd Eichinger producer (akit nevezhetünk akár a németek Andy Vajnájának is, csak jóval több intellektuális ambícióval és alkotói tevékenységgel rendelkezik) Stefan Aust könyvére építette a filmet, és vele együtt írta a forgatókönyvet (mert Eichinger forgatókönyvíró is), eleve azt jelezte, hogy komoly filmre készül, nem kosztümös akciófilmre. Persze Eichingertől ez nem meglepő, ő írta és producerként jegyezte A bukás-t is. A Vajna-párhuzam csak annyiban érvényes, hogy irodát tart fenn Hollywoodban, nagy nemzetközi produkciókat hozott már össze, és többnyire nagyszabású filmekben gondolkodik. Nagy pénzeket mozgat meg, és nagy híre kél a munkáinak (mostanában eljut a Golden Globe- és Oscar-jelölésig is), egyszóval: nagyágyú.

Eichinger ahhoz a generációhoz tartozik, amelyik kb. egyidős a RAF tagjaival. A szélsőbalos, kapitalistaellenes mozgalom kezdeti megmozdulásai sok fiatalt vonzottak, az amerikai politikával való szembehelyezkedésük sokaknak volt szimpatikus. A Baader Meinhof csoport rendezője, Uli Edelnek is, aki szintén akkor volt fiatal, és épp Eichingerrel együtt járt a müncheni filmfőiskolára. A film szellemi atyja tehát három olyan férfi, akik megélték a korszakot, jól ismerik a jelenséget, személyes emlékeik vannak róla, és ma kb. 60 évesek: Eichinger, Aust és Uli Edel. A szereplőket pedig Németország élvonalbeli színészeiből választották, még a kisebb mellékszerepekben is hírességeket láthatnak a nézők.

Uli Edel és Bernd Eichinger A Baader Meinhof csoport forgatásán

A film 20 millió eurós költvégvetésből készült, azzal a mindenhol hirdetett jelszóval, hogy "olyan hiteles legyen, amennyire csak egy játékfilm képes". Eichinger még azt a nyilatkozatot is tette, hogy ezúttal a filmes dramaturgia kedvéért nem "nyúl bele" az események menetébe, hanem szigorúan ragaszkodik a valósághoz. Utólag talán kijelenthetjük: a történelmi hűségnek ez a túlzott hangsúlyozása nem feltétlenül volt jó taktika, mert természetesen ez volt az első, amibe aki csak tudott, belekötött. Nemcsak a kritikusok, hanem az események túlélői, az áldozatok hozzátartozói is. Egyébként is, a RAF tevékenységével kapcsolatban máig annyi a homályos folt, hogy ilyet mondani mindenképp merészség. Bármit állít is a film (és minden egyes kockájával állít valamit), vita tárgya lehet. Lett is.