A helyszín egy kihalt, isten háta mögötti kisváros a Jütland-félszigeten, ahol mindenki tud mindenkiről mindent, a helyiek mindig Mojnnal köszönnek egymásnak, és a jónapot egyben viszlát is. Az utcák üresek, a házak lepukkantak, a táj mocsaras és az egész helyet átjárja valami végtelenül baljós üresség és reménytelenség. Az Erlin Jepsen (A sírás művészete) könyvéből készült film története is nyomasztó, és a város lakóiról is egyre többet tudunk meg, ahogy a seriff egyre jobban megismeri a helyieket és szokásaikat ("mi itt így intézzük a dolgainkat"). A kocsma tele van rossz arcú, jellemtelen, mégis jellegzetes karakterekkel, akik közül Jörgen hívja fel magára a figyelemet: ő és a seriff párharca kerül középpontba, mintha a jó és a rossz csatáját követnénk nyomon, csak nem mindig lehet eldönteni, melyikük áll melyik oldalon.
Henrik Ruben Genz (Hodder és a tündér, Kínai szerelem) több, egymáshoz közel álló műfajt (western, krimi, thriller és dráma) gyúrt össze egyedi, újszerű mixtúrává: a Borzasztó boldog erős film, joggal kapta meg a tavalyi Karlovy Vary-i filmfesztivál nagydíját. Felkavaró, figyelemfelkeltő, izgalmas és csavaros, hangneme és hangulata leginkább a Coen testvérek filmjeivel áll közeli rokonságban. Ahogy haladunk a vége felé, egyre inkább csúszunk valami bizonytalan, szürreális befejezés felé, a vége felé már azt is nehezen hisszük el, hogy valós események inspirálták a filmet. A Borzasztó boldog egy kopár, északi tájon játszódó, dán vadnyugati westernkrimi szürreális elemekkel - ez már így önmagában is elég bizarr.
- Mojn - mondja a rendőrtiszt a macskájának, miközben dühödten, teljesen megzuhanva az állat fejéhez szorítja pisztolyát.
- Mojn - válaszol a macska.