Szakad a hús, hasad a szív

Mickey Rourke a szórakoztatóipar rabja. Darren Aronofsky filmjében fénykorát jóval túlélt pankrátor, aki még mindig a ringben és a ringből él. Az alkotást a számos beharangozó és hangos fesztiválsiker után most magunk is letesztelhetjük.

Aronofsky sosem ismétli önmagát, mindegyik filmje más és más hangulatlenyomat. Az atmoszférateremtés A pankrátor-ban is sikerült. Az elme (Pí), a test (Rekviem egy álomért) és a szellem (A forrás) trilógiája után az új filmben első látásra nincs semmi különös a sztárszínészen és az eddig a filmművészetben szinte érintetlen témán kívül. Első látásra.

Randy, a címszereplő koszos dzsekijében és laza kontyával olyan, mint Kuroszava testőre. Elfuserált, csóró, magányos alak, hajdanvolt legenda. De hiába a megtépázott köntös vagy a kabátból foszló tollbetét és a megszűnő lakókocsi-bérlemény, a fizikai erő és a belső tartás még szinte a régi. A pálya azonban már nem ugyanaz: Randy óriás stadionok helyett vidéki művházak, szabadidőközpontok termeiben, öreg rajongók előtt lép fel. Sajnos a fizikumával gondok lesznek - egy különösen nehéz meccs után különösen megtépázott állapotban szívrohamot kap, nem dolgozhat tovább, visszavonul.

Az igazi történet és az igazi harc innen indul. Az expozíció hosszú, részletes és megfelelően véres volt - nem véletlenül. Erre az alapra rajzolódik ki a második részben a showbizből kivonult harcos régi és újraértékelt életének ellentéte, színpad és valóság kettőssége. A nyugdíjas pankrátor lányával keresné újra a közelséget, Cassidyvel, a sztriptíztáncosnővel az intimitást. Így a szorítóból kilépve kicsit skandi-film feelingünk van, olyan egyszerűek, természetesek, pontosak a szituációk.

Mickey Rourke és Evan Rachel Wood

A Jancsó-tanítvány Aronofsky a vizualitást is másképp kezeli: hosszú beállítások, sok kézi kamerázás teremti meg a realista hitelességet. Ezt olyan kellékek árnyalják tovább, mint Randy fityulája a csemegepultban, az öregasszonyos olvasószemüvege vagy a fehér sportzoknija a szoláriumban. Hamarosan megkapjuk a filmtörténet egyik legváratlanabb csókjelenetét is. De Randynek valahogy mégsem jön össze a normális élet, hiába próbálkozik, egyedül van. Egyedül, közönség nélkül, ruhában horkol. A pofonokat inkább a szorítóban kérné, az életben kicsit sem bírja. Régi, nagy ellenfele mellett a sorsot is kihívja maga ellen, mikor ketyegővel a szívében újra ringbe száll - annak minden súlyemelős és hajfestős rituáléjával együtt.

Mickey Rourke

Mickey Rourke zseniális. Felgyúrt felsőtestéhez képest combocskája pipaszár, ez ugyanolyan, mint régen - a többi alkatrész viszont, mint tudjuk, csak emlékeztet régi önmagára. És mégis. A tekintete, a mosolya, a gesztusai, a visszafogottsága, a bája, az ereje mind nemhogy kevesebb, jóval több, mint amit várnánk. Pedig a szája már alig tud mozogni. Hogy egy színésznek ez milyen, az ott van abban, amikor a filmben tükörbe néz: a tekintetében nem csak Randy, de a szétműtött arcú profi bokszoló Mickey is vizsgálja magát. Színészvezetésből Aronofsky ismét ötös. Vonatkozik ez a két női szereplőre, Marisa Tomeire (Cassidy/Pam) és Evan Rachel Woodra (Stephanie) is. Az előbbinek 44 éves alakját, valljuk be, sokan most is irigyeljük, az utóbbinak pedig csak egyetlen eltúlzott jelenete volt a filmben.

Marisa Tomei

A film motorját az ellentétek hajtják. A régi hatalmas sikerek és a manapság csak félig megtelt lepukkant tornatermek. A kedves családi emlékek és a mostanra kiürült móló. A szintetikus és az organikus világ: sztriptíztáncosnő nappal, smink nélkül, régi Nintendóval pankrátorost játszó harcos. A show és a valóság. Az ellentétek egymásra játszatása természetesen a film végén kulminál. Cassidy felhagy a vetkőzéssel, a művésznév mögül előbújik Pam, aki abbahagyja, civil életéből pedig visszatér Randy, a Kos (The Ram), aki újra kezdi a színpadi életet. Ram és Pam: egyik már kívül, a másik újra belül a körön.

A korábban Aronofskynál külön filmekben kezelt elme, test és szellem A pankrátor-ban összegyúródik, de nem fér meg egymással. A test nem engedelmeskedik az elmének, a szellemet nem engedi el a test. Hogy melyik kerekedik felül? Egységükből nem marad más, csak egy Randyről mintázott játékbaba. Randyről, a kopott madárijesztőről, aki csak egy kitalált világban képes élni, Aronofsky szereplői közül nem elsőként. Egy kicsit többet vártam - mondták itt-ott a közönségben. Pedig a világtól és önmagunktól való elidegenedés egyszerűen ennyi, és pontosan ilyen.