Tényfeltárás light

A dolgok állása című filmből hiányoznak azok az árnyalatok, amelyek az alapjául szolgáló sorozatot különlegessé tették, de a tömörített sztoriból a remek színészek segítségével mégis élvezetes krimi lett. Russell Crowe még soha nem volt olyan jó, mint most.

Hülyék lennének Hollywoodban, ha nem aknáznák ki azt az aranybányát, ami a brit (állami) televízió nagy hagyománnyal rendelkező, színvonalas tévéfilmjeiben és sorozataiban rejlik. A Kevin Macdonald rendezte A dolgok állása csak egy azok közül az amerikai-angol koprodukciók közül, amelyek brit sorozaton alapulnak, de hamarosan továbbiak követik majd (The Jury, Edge of Darkness). Érthető, hogy lecsaptak a BBC 2003-as, nagysikerű minisorozatára, de az eredmény borítékolható volt: ha hatórányi tömény izgalmat és drámát kétórányira passzíroznak össze, biztosan elvész valami a lelkéből.

A film Londonból Washingtonba átköltöztetett sztorija lényegében hűen követi az eredetit: meggyilkolnak egy tizenéves piti tolvajt és gyanús körülmények közt meghal egy befolyásos politikus, Stephen Collins (Ben Affleck) fiatal kolléganője. Cal McAffrey-t (Russell Crowe), a Washington Globe riporterét - aki egyben Stephen régi barátja - főnöke (Helen Mirren) ráállítja a meggyilkolt srác ügyére, amelyről hamar kiderül, hogy összefügg a másik esettel. Cal és az újság újonc bloggere (Rachel McAdams) közös nyomozása során kiderül, hogy szövevényes korrupciós ügy áll a háttérben, amelyben az Egyesült Államok legnagyobb hadiipari vállalata a fő érintett.

Helen Mirren és Russell Crowe A dolgok állásá-ban

A BBC-sorozat attól különleges, hogy hat epizódon keresztül bizonytalanságban tartja a nézőt, fokozatosan újabb és újabb összefüggésekre derül fény, és eközben finoman kibomlanak a figurák közti személyes viszonyok is; főképp Cal háromoldalú dilemmája, amelyben a nagy sztori felgöngyölítése ütközik barátja iránti lojalitásával, és barátja felesége (a filmben Robin Wright Penn) iránti érzéseivel. A feszes krimiszál ellenére a sorozat elsősorban nem thrillerként, hanem drámaként működik, és ahogy a riporterek lépésenként közelebb jutnak az igazsághoz, szinte valószerűnek tűnik a munkájuk. Senki nem megy át supermanbe és nincsenek óriási szerencsés véletlenek, amelyeknek köszönhetően lelepleződik a titok. Csak okosan, keményen dolgozó újságírók vannak.

A filmről mindez már nem igazán mondható el. Látszik ugyan, hogy a forgatókönyvírók (Hollywood krémjét alkalmazták: Tony Gilroyt, Matthew Michael Carnahant és Billy Rayt) mindent megtettek, hogy megőrizzék a sztori logikáját és a lehető legtöbbet átmentsék a személyes viszonyokból is, de a tömörítés következtében pont az életszerűség sérül. Jó példa erre annak a kulcsfontosságú nyomot rejtő aktatáskának az esete, amely viszonylag hamar Calhez kerül: míg a sorozatban szépen felépítették, hogy miért és hogyan jut el hozzá, a filmben erre nincs idő, úgyhogy csak felbukkan a táskás illető, és a kezébe nyomja. Nincs idő, hogy a sztori kifussa magát, a film kétórás játékideje még a lapzártánál is nagyobb hatalom. Őrült tempót diktál: mire az egyik csavart megemésztenénk, már jön is a következő. Aki tökös krimire vágyik, nem fog csalódni, amit vesztünk a felszínességen, azt megnyerjük a tempón, unatkozni képtelenség.

Rachel McAdams és Russell Crowe A dolgok állásá-ban

Sírok a sorozat árnyaltsága után, de el kell ismernem a film tagadhatatlan érdemeit. Lehetetlennek tűnt, hogy az eredeti szereplőcsapathoz méltót rakjanak össze, mégis sikerült. Crowe mackós Caljében nem sok közös van John Simm girnyó Caljével, de telitalálat. Megkockáztatom, hogy az ausztrál színész még sosem volt olyan jó, mint most az ír riporter szerepében (Nem tudom, miért tartották meg a nemzetiségét, talán úgy gondolták, írként jobban jelképezi a régi vágású újságírást, mint amerikaiként tenné?). Ahogy pedig Mirren és Crowe adogatják egymásnak verbális labdájukat, az egyenesen megható, annyira kiválók együtt. És még Affleck is jó választásnak bizonyul, szerényebb színészi eszköztára ellenére. Míg a tésztaképű David Morrissey politikusa az első pillanattól antipatikus és ezért nem sok izgalmat rejt, Affleck jó kiállású figurája ellentmondásos érzéseket ébreszt, és vele kapcsolatban végig marad találgatnivalónk. McAdams Crowe árnyékában kissé színtelen marad, de figurájának a könyv szerint is inkább funkciója van, mint mélysége.

A sztori átfarigcsálása is meglepően jól sikerült: az olajipar mumusát 2009-ben természetesen már a hadiipar helyettesíti, és McAdams figurája nem szimplán kezdő újságíró, hanem a lap online kiadásának bloggere, aki merőben eltérő elképzelésekkel rendelkezik az újságírás céljáról és módszereiről, mint Cal. Kettejük szakmai ütközéseit finom humorral ábrázolják, és ez a réteg ügyesen támogatja a film kifutását, az igazi újságírás dicséretét. Ebben a tekintetben A dolgok állása nem okoz csalódást, újságírós filmként van olyan felemelő, mint A bennfentes vagy a Lapzárta.