Coco avant Chanel (Coco avant Chanel, 2009) Hogyan lett a vidéki sanzonénekesnőből ünnepelt divattervező, a kitartott nőcskéből feminista ikon és Amélie-ből végre tisztességes színésznő - mindezt megtudhatjuk Coco Chanel filmbiográfiájából, ami szerencsére nem vállalja túl magát. A franciaországi bemutató kapcsán már külön kritikában méltattuk az eredettörténet szerelmi háromszögének előnyeit és hátrányait, valamint Audrey Tautou jutalomjátékát, de egy biztos: ennél jobban kinéző filmet nehéz lesz találni idén nyáron. + + + Adventureland (Adventureland, 2009) Aranyos tinifilm, ami nincs túlszellemeskedve, és nem szakad el teljesen a valóságtól, sőt, nagyon is reális. Életszerű, hogy főhősünknek (Eisenberg) főiskola után nincs elég pénze Európába menni, és ezért vidámparki állást kell vállalnia a nyárra, és életszerű az is, hogy ennek az elbaltázott nyárnak köszönheti fiatalkora legemlékezetesebb pillanatait. Erős forgatókönyv laza poénokkal, dúdolnivaló filmzene Cure-tól Falcóig (merthogy a 80-as években vagyunk) és két nagyon szerethető főhős. + + + Közellenségek (Public Enemies, 2009) Régimódi, lassan folyó gengszterfilmre számítunk Michael Manntól (Szemtől szemben, A bennfentes, Miami Vice), aki a különféle rosszfiúk lelkében igen járatos. A valós eseményeken alapuló sztori a legendás gengszterről, az egész életében a végzetes pisztolygolyó felé futó John Dillingerről szól, akit Depp sármos életművészként formál meg, és a megszállott kopóról (Bale), aki mindent arra tesz fel, hogy elkapja. Tudjuk a végét, a lényeg, hogy milyen hangulatban jutunk el odáig, és ezen a téren nagyok az elvárásaink Mann-nal szemben. + + + Becstelen Brigantyk (Inglourious Basterds, 2009) Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Franciaország, amit megszálltak a nácik. Szeretjük a meglepetéseket, ezért mi nem olvastuk el a film forgatókönyvét a neten, és lényegében csak annyit tudunk, hogy sok náci meg lesz skalpolva, és hogy a film fináléjában Tarantino átírta a történelmet. A koncepció egyszerre hangzik bődületes baromságnak és szemtelenül szellemesnek, és még az előzetes alapján sem igazán lehet képet formálni arról, hogy mire is számíthatunk a röpke 2 óra 40 perces játékidő alatt. A kíváncsiságunkat már hónapok óta ébren tartja, annyi biztos. + + + Two Lovers (Two Lovers, 2008) Ha Joaquin Phoenix valóban megkattant és a rappelésnek szenteli további életét, akkor nem túlzás azt állítani, hogy a csúcs közelében hagyta abba, mert A nyughatatlan óta pont ebben a meglepő romantikus komédiában nyújtotta legjobb alakítását. Egy szülei nyakán maradt lúzert játszik, aki egy olyan hibát követ el, amivel sok férfi azonosulni tud: azt hiszi, hogy barátsággal meghódíthat egy bolond szőke ciklont (Gwyneth Paltrow) és közben esélyt sem ad a kedves barnának. A tévékrimikre szakosodott James Gray első romantikus próbálkozása minden férfinak bejön, viszont sok nőnek nem, továbbá a franciáknál kultfilm, az amerikaiak pedig nem értik. + + + Zack és Miri pornót forgat (Zack and Miri Make a Porno, 2008) Ennek a filmnek azok fognak legjobban örülni, akik nem bírják Kevin Smith mocskosszájú haverkomédiáit, ellenben a Képtelen képregény-t szerették. A geek-rendező ismét előveszi a romantikusabb énjét, és egy teljesen agyament alapötletre (két barát kitalálja, hogy anyagi problémái megoldása végett amatőrpornót forgat) épít egy bájos szerelmi történetet. Talán még nem volt olyan film, amelynek a csúcsjelenete alatt olyan gyorsan váltana a néző a visítva röhögés és a meghatott hüppögés közt, mint itt. |